A HÉT50

Köpeczi bácsi, a kollégiumi altiszt éppen sepregetett, nem vette észre, hogy a teremben rajta kívül van még valaki. Különben az öreg is tegezte a polgármestert, sőt, választásokon neki dolgozott. Egyszer csak odalépett a koporsóhoz, felébökött és szomorú-hangosan így búcsúzott: – Na, Gyuri, ezt járd ki!

Ez a városi polgárság azonban – Kolozsvár, Torda és Dés patrícius, polgári értelmiségi rétege - a XVII. század folyamán, a jobbára kálvinista nemesség és nemesi állam szorításában, nem bontakoztathatta ki azt a késő humanista városi kultúrát, amely a janusi életmű természetes talaja lett volna. Janus elfelejtődött.

A társadalomtudomány és a filozófia főleg a társadalmi elszigetelődésben mutatkozó elidegenedést és egyedüllétet tanulmányozta, pedig mind a két jelenség szorosan kötődik a fizikai világképből kisugárzó létszemlélettel.

A ballada Kőmíves Kelemenje még asszonya hamvát keveri a mészbe és falazza be a kövek közé, 1906-ban a Városháza alapkövébe embervérnél akkor sokkal szentebb valamit helyeznek el: „a forgalomban lévő aranypénzek mindegyikéből egy-egy darabot”.

A videokazetta-néző agyberendezése, lélektana valahogy úgy fog viszonyulni egy mai nézőéhez, mint a kézírásos, Gutenberg előtti irodalom olvasójáé egy mai átlagolvasóéhoz.

Én természetesen egyetértek Rácz Győzőnek e – jobb szó híján – vádakat visszautasító érveinek egész sorával. Ám hamis tanúk hamis vádjainak semmi közük a pörhöz, s rágalmak, nem perdöntő adatok.

Anélkül, hogy kétségbe vonnám az olvasókat jelölő irodalomszociológiai kategória átfogó jellegét, a fogyasztókra gondolva megkockáztatnék egy szakszerűtlenül konkrét értelmezést. Mégpedig azokra vonatkozólag, akik számára az irodalom nem több, mint révületbe…

A Téka-sorozatban megjelent Erdélyi jobbágyok panaszlevelei, akárcsak az ugyanott kinyomtatott Supplex libellus Valachorum mind történeti, mind politikai és szociológiai szempontból érdekes elemzést tesz lehetővé. Ami a történetet illeti, persze vigyáznunk…