A HÉT50

A domb tövében zöld sziget: néhány fenyő. Az is már a telet várja. Szép hosszú volt az ősz… íme, már itteni emlékeim is vannak. Közülük talán a legszebb egy szőke vasárnap a Mississippin.

Mindez köztudott Mihai Beniucról, a Gelu és Töhötöm, az Emlékszel, Kelemen Anna s annyi más emlékezetes nagy vers költőjéről, József Attila avatott fordítójáról, számos, a romániai magyar irodalom értékeit a román olvasóknak kivételes hozzáértéssel és ügyszeretettel bemutató cikk szerzőjéről.

A jugoszláv állam megalapítása után tíz évig kisebb-nagyobb lapalapítási kísérleten kívül semmi sem történt. 1928-ban Szentteleki Kornél megindította a Vajdasági írás című folyóiratot, majd a Kéveantológiát és a Bazsalikom című szerb-horvát költői antológiát. Tulajdonképpen akkor és azzal kezdődött a jugoszláviai magyar irodalom.

Mire pillantson vissza az itteni tudat? Miből merítsen erőt, vonjon le tanulságot, mitől lelkesedjék? Ha visszatekint, e bonyolult világ kialakításáért hozott nagy emberi erőfeszítések mellett, lemészárolt indiánokat lát, láncokban idehurcolt afrikai négereket, testvérháborút Észak és Dél között, pisztolypárbajt és ökölharcot.

Petőfi is sebesen futva ide érkezhetett (...) a futókat szemben és hátulról bekerítő lovasság közé került. Délután háromnegyed hat volt.

Ismerős ez a világ, amelyben az érzékeny lélek rokonság és táptalaj nélkül sarjad. Ne a mi József Attila-i asszociációinkra gondoljunk elsősorban (pedig Ken Loach minden filmjéhez odaillene jeligének az, hogy „ütött gyermekként csendesen morogva”), hanem az angol irodalom nemes autszájder-tradíciójára.

Tíz év sem telt el azóta, hogy megszűnt a csend köztársasága, a „république du silence” (Sartre), mikor az igazságot annyira nyilvánvalóvá tette a kegyetlenség, hogy elég volt az első idegen szemébe nézni, hogy szavak nélkül is megfogalmazódjék az erkölcsi szabadság...

A reálpolitikus cselekedni tud, hasznos tevékenysége valamilyen értelmet ad életének, az abszolút megoldások keresése tehetetlenségre kárhoztat. És mégis szükség van a kompromisszumokat végsőkig elutasítókra: a reálpolitikus benne látja meg a kompromisszum esetlegességét, a kiegyezés bűneit...

A Korunk Évkönyv jellegében különbözik nemcsak az Utunk szép és sikeres évkönyveitől, hanem az összes eddig megjelent ilyen jellegű hazai kiadvány mindegyikétől is.

Aki magán a mintán akarna változtatni, azt éppoly őrültnek hinnénk, mint a szobrászt, aki a vésővel és kalapáccsal nem a kőnek, hanem a modellnek, a levetkőztetett lánynak esne neki.