A HÉT50

Korunkban az autentikus művészet is két úton halad, és ennek a megítélése különít el bennünket, mert ez elválaszthatatlan az elidegenedés kérdésének a megítélésétől.

Szellemi és tárgyi tekintetben egyaránt a késve kibontakozó és még mindig nem elég átfogó gyűjtés időszakában vagyunk. A nagy összegezéseknek még csak a legelején tartunk, de menet közben is követelmény világra nyitott szemmel járni.

Urbanisztikailag szabad vonalvezetésű, a terepbe szervesen beilleszkedő, a nagy kiterjedésű zöld terület előnyeit kihasználó tervvel állunk szemben. A parkszerűség kihasználása ennél az egységesítő felületnél, annak ötletes és változatos beültetése szökőkutakkal, vízjátékokkal, pihenőhelyekkel, szabadtéri színpadokkal a „Zöld Olimpia” elnevezést sugallja.

Pisából írom ezt a levelet, és mellékelek hozzá két fényképet is. Az egyik, amint látják, annak a hivatalos bizonylatnak a fotokópiája, amelyben az olasz hatóságok igazolják, hogy átvették tőlem a pisai ferde torony megerősítésére vonatkozó tervjavaslatomat...

„És Kafka, ez a magába süppedt és csak ritkán és szemérmesen mosolygó ember, szívből nevetett, soha máskor nem láttam nevetni. Másnap azután kuncogva mesélte el az egészet az Edison Kávéházban Franz Werfelnek, majd azután barátjának, Max Brodnak is.“

A cselekmény annyi, hogy Seppi megejti Beppit, mire a gazda megöli Seppi kutyáját, vagyis megfosztja egyetlen vagyonától. Seppi erre odébbáll, nyilván a teherbe esett lánytól is menekül. Az öregek azon törik a fejüket, hogyan szabadulhatnának meg a szégyentől...

S mikor a kislány másnap hazajön, ott látja szemüveges és enyhén pókhasú édesapját (aki mellesleg sosem lehetett valami diadalmas férfi) az asztal tetején, úgy, ahogy a jóisten vagy negyvennyolc éve, nem túlságos jókedvében megteremtette, amint végső büntetésképpen Az asszony ingatag című Rigolettó-áriát énekli.

A technika dömpingje kapcsán merül fel a kérdés: vajon a technika eluralkodása nem vezet-e a sportolók egyfajta elidegenedéséhez? A sportpszichológusok egyelőre úgy látják, hogy a sport és a technika szimbiózisa mindkettőnek hasznára válik.

Igazi felvilágosító műfajnak a röpiraton kívül Batsányi rövid, mozgósító erejű verseit, Csokonai erősen valósághű, finom iróniájú „leíró” darabjait (Konstantinápoly, Estve), valamint Bessenyei szatirikus államregényét (Tariménes utazása) tekinthetjük.