1. A múlt év végén közölt (és szerkesztőségünkbe kitöltve visszaküldött) kérdőívek elemzése során igazolódott az az előzetes feltevésünk, hagy A Hét olvasótáborának társadalmi, szakmai szerkezetében nem jelentkezik számottevőbb változás. Az összetétel tehát a tavalyihoz hasonló (lásd A Hét 1978/10.), s ezúttal nem is részletezzük azt. Különben épp e feltevésből kiindulva módosítottuk úgy kérdőívünket, hogy átfogóbb képet kapjunk olvasóink szellemi igényeiről s némiképp művelődési intézményeink tevékenységéről.
2. A lap rovatainak „népszerűségi versenye” sem derített fényt meglepően nagy változásokra. Továbbra is vezet a Tudomány-rovat hetven százalékkal, ám ezt most második helyen nem az Irodalom és Művészet-rovat követi, hanem A Hét riportja vagy interjúja negyven százalékkal. Harmadik-negyedik helyen a Fórum és az Irodalom áll harmincöt-harmincöt százalékkal, negyediken, a Dokumetum-, a Kilátó-, a Művészet-, a Nevelés- és a Színház-rovatok.
Örvendetes, hogy ebben az évben olvasóink kiegyensúlyozottabbnak Ítélték lapunk rovatszerkezetét, hiszen huszonöt százalékuk elégedett a jelenlegi beosztással. Akik mégis többet szeretnének olvasni kedvelt rovatukban, azok (harminc százalék) a Tudomány-rovat bővítését igénylik, majd kisebb arányban (körülbelül tíz százalék) a Dokumentum-, Irodalom- és Nevelés-rovatok gyakoribb és bővebb jelenlétét várják.
A létező rovatok (tárgykörök) értékelésén kívül olvasóink nyomatékosabban kérik olyan írások közlését, amelyekre ugyan eddig is sor került, de talán nem kellő arányban: elsősorban o köznyelv romlását meggátolandó, rendszeres nyelvművelő munkásságot kívánnak o laptól, s ugyanúgy elvárják, hogy gyakrabban írjunk szellemi életünk mai és múltbeli nagyjairól, hogy közöljünk több szociográfiai, néprajzi írást, foglalkozzunk többet ifjúsági problémákkal, nemcsak pedagógiai közelítésben.
Mivel az utóbbi időben sok szó esett a lapban helyet kapott vitákról, talán érdemes ebből a szempontból is áttekinteni a kérdőíveket Az olvasóknak alig tíz százaléka írt ezekről a vitákról, ami megkérdőjelezi azt a feltételezést, hogy az olvasók körében a vitacikkek a szokottnál szélesebb visszhangra (ellen- vagy rokonszenv-megnyilvánulásokra) találnak. A vitákat szóba hozók közül huszonketten nem utasítják el (és ki) a lapban megjelenő vitacikkeket, tizenhárman a közérdekű témák és álláspontok előtérbe helyezését kérik, és ugyancsak tizenhárman követelik az ilyen viták „betiltását“. Úgy tűnik, a viták visszhangjának eltúlzása tulajdonképpen irodalmi- és sajtóberkek optikai csalódásának eredménye.
3. A szerkesztőséget nyilván első évkönyvünk visszhangja igencsak érdekelte, örvendtünk, hagy a kérdőívre válaszolók hetvenöt százaléka beszerezte és dicsérte kiadványunkat, sőt sokan több példányban megvásárolták, hogy oda is eljuttassák, ahol nem lehetett beszerezni. A továbbiakban tehát arra a huszonöt százalékra figyelünk, akik nem vásárolták meg az évkönyvet. Ebből tíz százaléknyi a sajtóelosztás hibájából történt, mert olyan vidékeken él, ahol még A Héthez és a TETT-hez is nehéz hozzájutni. (Sajnos elkerülte figyelmüket, hogy a szerkesztőségből utánvétellel is beszerezhették volna az évkönyvet.) További tizenhárom százalék vagy nem indokolta meg, hogy miért nem vásárolta meg az évkönyvet, vagy arra hivatkozott, hogy nem szereti az ilyen kiadványokat, illetve: más lapok évkönyveinek a megvásárlásához szokott, öt százalékot a téma nem érdekelte, de ezzel szemben – paradox helyzet – következő évkönyveinktől épp azt a tartalmat, szellemet és erkölcsi tartást várja el, ami ebben is jelen volt, s a lapbon is jelen van!
Mivel a kérdőívbeküldők hol egy-egy írás címét, hol az évkönyv fejezeteinek a címét jelölték meg értékeléskor, az érdeklődést nehéz tematikailag rangsorolni, örvendetes, hogy az olvasók nagy hányada „magát az összeállítást”, az évkönyv „egészét” tekintette sikerültnek. Csak erősödött meggyőződésünk, hogy az a hozzáállás, amely létünk, kultúránk egész problematikáját alapjaiban figyeli, vizsgálja – ez tekinthető a továbbiakban is helyesnek. A következő évkönyveink kívánatos arcéléről érdeklődő kérdésünkre adott válaszok is tulajdonképpen az elkezdett munka folytatására buzdítanak („csak így tovább”, „még bátrabban”).
4. A múlt év eleji beszámolónk ama feltevése, hogy a TETT és A Hét olvasótábora különválik, csak annyiban tartható, hogy az előbbi majdnem kétszer nagyobb példányszámban jelenik meg. Viszont A Hét olvasói körében sajátosan differenciálódott a lap Tudomány-rovatának és a TETT olvasóinak közönsége. Bár, mint már jeleztük, hetven százalékra növekedett a Tudomány-rovatra szavazók aránya, a fennmaradt harminc százalék sem utasítja vissza a tudományos információt, mert közülük húsz százalék a TETT olvasója, öt százalék azért nem olvassa mellékletünket, mert nem jut hozzá, és csak a többi maradt távol mind a TETT, mind a Tudomány-rovat olvasótáborától. Ügy tűnik tehát, hogy tudományos ismeretterjesztő mellékletünk nem csökkentette, hanem (és ez a tömegkommunikációban nem ritka jelenség) növelte Tudomány-rovatunk vonzerejét, sőt a TETT, sajátos jellege miatt, a tudományos ismeretterjesztő irodalmat azelőtt nem olvasók körében is újabb híveket toborzott.
5. A Könyvbarát című mellékletünkről kapott válaszok arról tanúskodnak, hogy önmagában hasznos ez a vállalkozásunk is. A beküldött kérdőívek több mint kilencven százaléka válaszol a Könyvbaráttal kapcsolatos kérdéseinkre, ami azt jelenti, hogy olvasóink nem tekintik fölöslegesnek a mellékletet. Funkcionalitásának értékelésekor azonban az is kiderült, hogy a válaszolóknak csak huszonöt százaléka elégedett teljes mértékben, tíz százaléka elégedett, de azt kívánja, hogy a Könyvbarát közöljön rövid könyvismertetőket is. Az olvasók ötven százaléka csak részben elégedett, és azt várja, hogy megjelenés előtt hirdessük és ismertessük a könyveket, és valamivel több mint öt százalék az említett hiányosságok okán elégedetlen a Könyvbaráttal. A kérdőívek tanúsága szerint az olvasók számára fontosabb a megjelenés előtti értesítés és ismertetés, mint a megjelenés tényének nyugtázása, mert az olyan későn történik, hogy akkor már esetleg hiába is keresik a bejelentett könyvet.
6. Továbbra is érvényesnek találjuk múlt évi kiértékelésünk megjegyzését a többi hazai lap olvasásával kapcsolatban, miszerint a román és magyar nyelvű folyóiratok mellett olvasói számára A Hét részben komplementáris művelődési lehetőség, részben – körülbelül ötven százalékban – az egyetlen művelődési forrás. Nem igazolódik az a feltevés, hogy a hazai magyar művelődési lapoknak akár nagy vonalakban is azonos olvasóközönsége volna.
7. Először érdeklődünk kérdőívekben a hazai magyar rádióműsorok hallgatottságáról és meg kell állapítanunk, hogy az eredmények az általában ismert rádiózási szokásoktól eltérő képet nyújtanak. Ha a rádiót általában és elsősorban a hírekért és zenéért szokták hallgatni, akkor ez csak kismértékben érvényes a mi három rádió-szerkesztőségünk műsoraira. Ennek oka elsősorban az, hogy a három (a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a bukaresti) szerkesztőség műsorát három tömbben sugározzák (reggel, délben, estefelé), s így nem alakulhattak ki az egész napos rádiózásra jellemző hallgatói szokások. Csak részben meglepő tehát, hogy A Hét olvasóinak ötven százaléka egyáltalán nem jelezte a magyar műsorok hallgatását. A másik fele pedig nem azért hallgatja, amiért általában és legtöbben a rádiót hallgatni szokták, hanem a kulturális-művészeti műsoraikért és csak utána a zenéért Az adástömbök jelenlegi műsorszerkezete tehát tulajdonképpen komplementáris nemzetiségi művelődési forrás és fórum, egyrészt a román rádió műsorai mellett, másrészt a romániai magyar tömegkommunikációs eszközök rendszerében. Erre utal az a jelenség is, hogy a kérdőívekben jelen vannak az összes kultúrával kapcsolatos vagy a hasonló töltetű ifjúsági műsorok, de hiányoznak (sajátos minőségi jegyek hiánya okán) a gazdasági, társadalmi rovatok.
8. Egészen másként mutatkozik a televízió magyar adásának nézettsége. Itt valamivel több mint tíz százalék nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem nézi a hétfői magyar adást, de több mint huszonöt százalék jelezte, hogy mindent megnéz elejétől végig. Nem okozott különösebb meglepetést, hogy a kérdőívre válaszolók leginkább a színházi felvételeket kedvelik (harmincöt százalék), vonzó műsor továbbá a Kaláka (huszonöt százalék) és a Körkép (tizenöt százalék). A többi műsorszámot olvasóink kevesebb mint tíz százalékos arányban nevezték kedveknek. Igaz tehát az a régi felismerés, hogy a tévéműsorok nézettségi mutatóit mindig érzékenyen befolyásolja a ritmikus jelentkezés, az állandóság, de hogy önmagában ez sem üdvözítő (hiszen a Vidám Zenés Magazin elég ritmikusan jelentkezik), azt éppen a Kaláka előretörése bizonyítja. A televízió magyar adása akkor számíthat sikerre, ha valamennyi rovata, szerkesztője a közérdeklődés „pulzusán tartja a kezét”. A Kalákának úgy látszik, ez sikerült. De egyes műsorok mérsékeltebb népszerűségén is csak akkor kell elgondolkozni – szerintünk –, ha régebben indultak. Ebben az összefüggésben esetleg a riportot említők kis száma tekinthető riadóztatásnak. Az a tény viszont, hogy olvasóink majdnem kilencven százaléka nézi az adás egészét vagy egyik-másik műsorát mégis figyelemre méltó és figyelmeztető egyszersmind arra, hogy lapunk is rendszeresebben foglalkozzék- a televízió s különösen a magyar adás műsoraival.
9. Érdekes információt vonzott az a kérdésünk is, amelyben az év három könyvélményéről érdeklődtünk. Akárcsak a lap cikkeinek visszhangjával kapcsolatban, itt is azt tapasztaltuk, hogy a megjelenés időpontja érzékenyen befolyásolja a döntést. A harmincnál többször említett könyvcímek sorrendben a következők: 1. Benkő Samu: A legszebb élet, amit magamnak elképzeltem; 2. Mikó Imre: A csendes Petőfi utca; 3. Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat; 4. Sütő András: Három dráma; 5. Beke György: Nyomjelző rokonság.
E rangsornál sokkal fontosabb adat az, hogy olvasóink 329 könyv címét sorolták fel, s bár ezek között vezet a hazai magyar irodalom, nem hiányzik sem a világirodalom, sem a román irodalom, sem a társadalomtudomány, sem a természettudomány. Mivel a kérdőívben olvasóinkat három könyvélmény megnevezésére kértük, lehetővé vált olvasóközönségünk nyitottságának az elemzése is: megállapítható, hogy a kérdőívkitöltők mintegy hetven százalékának nemcsak hazai magyar szépírók könyvei jelentettek élményt az elmúlt év folyamán. Ez mindenképpen összecseng – és reméljük összefügg – lapunk horizonttágító törekvéseivel.
10. E sorok írója mégis elégedetlen, nem általában az eredményekkel, hanem azzal, hogy kénytelen volt mindössze 288 kérdőívből levonni a következtetéseit. Ennyi kérdőív alapján csak hipotetikus igazságok fogalmazhatók meg. Kár, hogy olvasóink ilyen kis hányada ismerte fel, hogy a kérdőív kitöltése nemzetiségi kultúránk nagyobb összefüggéseire deríthet fényt, hogy tehát célunk több volt, mint lapunk, mellékleteink, évkönyvünk népszerűségét vizsgálni. Háromszor-négyszer ennyi kérdőív alapján nemcsak külön-külön értékelhettük volna az egyes művelődési intézményeket, hanem összefüggésükben is, és általánosítható következtetésekre kerülhetett volna sor.
De azzal a reménnyel zárjuk e sorokat, hogy a jövőben erősödni fog a szerkesztőség és olvasóink közötti együttműködés ezen a téren is, a közös cél – önismeretünk gazdagítása, tehát fejlesztése érdekében.
Megjelent A Hét X. évfolyama 14. számában, 1979. április 6-án.