Az NBC New beszámolója alapján ismerteti a hvg.hu azt a felismerét, amely „segíthet megérteni a Világegyetem működését”, miután a kutatóknak sikerült bizonyítékot találniuk egy 1930-as évek óta létező tézisre, amely szerint a sötét anyag egy részének létezéséért is felelős neutrínók a csillagokból származnak.

A világon először sikerült a tudósoknak megerősíteniük az asztrofizika egyik legfontosabb elméletét. Az olasz Nemzeti Nukleáris Fizikai Intézet kutatói a Borexino detektor segítségével olyan neutrínókat észleltek, amelyek csillagfúzió során keletkeztek. A most kapott eredményüket a Nature című tudományos szaklapban közölték.

Ez a fúzió a csillagokban, így a Nap belsejében is lejátszódó úgynevezett CNO-ciklus. A CNO, azaz szén-nitrogén-oxigén ciklus a csillagokban lezajlódó két fúziós folyamat egyike, amely során a csillagok a hidrogént héliummá alakítják át.

© Borexino Collaboration

Azt, hogy a ciklus során neutrínók keletkezhetnek, már az 1930-as évek óta sejtik a tudósok, eddig azonban nem sikerült bizonyítani. Azért sem, mert a neutrínók csupán gyenge kölcsönhatásokban vesznek részt, a részecskének nincs elektromos töltése, és az erős kölcsönhatásban sem mutatható ki. Emiatt rendkívül közömbös az anyagokkal szemben: egy egy fényév vastagságú ólomfalon a neutrínók fele képes lenne áthatolni, így pedig mérni, megfigyelni szinte lehetetlen őket. A kutatóknak azonban most nemcsak detektálniuk sikerült a neutrínókat, de meg is tudták erősíteni, hogy a CNO-ciklusban keletkeztek, ami így az új évezred egyik legjelentősebb fizikai felfedezése lehet.

© Borexino Collaboration

A mostani megfigyeléshez egy másik, igen fontos megállapítás is társult. A CNO-ciklus ugyanis a Napnál nagyobb, forróbb csillagokban sokkal gyakoribb; az olyan égitestek, mint a mi Napunk, az energiájuk csupán 1 százalékát termelik meg ezzel. Mindez arra utal, hogy a CNO-ciklus nemcsak a nagyobb csillagok motorja, de összességében a világegyetemé is.

Az új felfedezés nyomán jobban megérthető például a sötét anyagot, amelynek létezésében a neutrínóknak kulcsszerepük van, segítségével sikerülhet megválaszolni a kozmoszra vonatkozó legalapvetőbb kérdéseket.