Tele a sajtó a választási vereség után beszédessé váló fideszes politikusokkal, akik most látták elérkezettnek az időt, hogy bevallják, mennyire nem értettek egyet azzal, amit a Fidesz csinált. Döbbenetes látni ezt a váratlan közlékenységet, de még döbbenetesebb, hogy a kamerák előtt a legtöbb kritikus szembenéző leginkább azt az embert próbálja alakítani, aki ott sem volt. Ferencz Orsolya a valódi kereszténydemokrata, Király Nóra a józan belső ellenzék szerepében lép színre. Mintha nem legitimálták volna a jelenlétükkel ők is mindazt, ami történt. És ami finoman szólva sem a 2026-os vesztes kampánnyal kezdődött.
Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök pedig a jelek szerint az az ember, aki a legkevésbé volt ott: egyenes adásban jelentette ki, hogy nem tűri meg a korrupciót. Sok fideszes politikus azért árnyaltabban látja a helyzetet, mégis kerülgetik a forró kását. Még a civilizációs normákat betartó, autonómiaigényét megőrző székesfehérvári polgármester, Cser-Palkovics András is. Mintha nem lenne teljesen magától értetődő a helyzet. Egy olyan kormányzatról beszélünk, amely csaknem 600 milliárd forint értékben vett irodaházakat a miniszterelnök vejének üzleti köreitől. Miért nem szabad kimondani? Talán megsemmisülne a Fidesz? Ha nem mondják ki, akkor vajon nem fog?
Igaz, Király Nóra, a Fidesz csepeli képviselőjelötlje bocsánatot kért. Leginkább a Fidesz szavazóitól, a gyűlöletkampány miatt. Dicséretes dolog az önreflexió, de a bocsánatkérés nem csak a kampányért járna, hanem a tizenhat éves kormányzás okozta, egészen konkrét károkért. A korrupcióért. Azért, hogy kitagadták a kormány kritikusait a nemzetből. Azért, hogy a gazdasági verseny és a teljesítmény helyére sokhelyütt a feudalizmus és a kontraszelekció lépett. Azért, hogy leépítettek minden kontrollt, ami útjában állt a hatalomgyakorlásnak. Azért, hogy az állam feladta szociális feladatait, például nyíltan kimondta, hogy az idősek gondozását a családokra hagyja – ha belerokkannak, így jártak. Azért, hogy Lázár János nyilvánosan az állása elvesztésével fenyegette a Telex újságíróját az utolsó hónapok egyik sajtótájékoztatóján. Azért, hogy a hatalommal való visszaélés, az arrogancia napi gyakorlat lett.
És bocsánatot kellene kérni azért, hogy a sokmilliós kártérítésbe kerülő lejáratókapmpányokból, amik életeket dúltak fel, egy szó sem volt igaz. Azért, hogy a törvény csak egyesekre vonatkozott, másokra nem. A poloskázásért. Az egészségügy, az oktatás, a gyermekvédelem elszalasztott lehetőségeiért. Az Európai Unióval vívott „háborúért”, közben az orosz érdekek előtti térdhajlításért. A hazaárulózásért. Azért, hogy egy párt szolgálatába állították az államot. Az emiatt megrendült bizalomért. Azért, hogy valakik tartósan, zavartalanul dolgoztak rá titkosszolgálati módszerekkel a legnagyobb ellenzéki pártra, és erről az alkotmányvédelem is tudott. A ügynöközésért. Azért, amit Orbán Balázs 1956-ról mondott. A gyűlöletkampányokért. Azért, hogy mindezek megtörténhettek. Egyszer sem hallottunk még arról, hogy mindezekért személyes felelősséget éreznének azok a fideszes politikusok, akik most kritikákkal lépnek a nyilvánosság elé. Nem tudjuk, hogy miért maradtak. És nem tudjuk, hogy miért maradtak csendben. És ha már maradtak, és csendben voltak, akkor befelé legalább szóltak-e.
Szóltak a jogállamért? Szóltak a demokráciáért, a magánélet védelméért, a Balatonért, a János-kórházért, Sólyom László alkotmányjogi örökségéért? Szóltak a nemzet egységéért? A jegybanki vagyon kitalicskázása ellen? Szóltak azokért, akiket elgázolt a NER nevű úthenger? Talán most van az utolsó lehetőségük, hogy szóljanak. Ha nem szólnak, akkor tényleg hallgathatnak örökre. Akkor üdv és viszlát a gyurcsányi úton.
