A Fidesz elnöke Tusnádfürdőn nemzeti ellenállást hirdetett fogyatkozó hívei körében, továbbá kijelentette, hogy az épp zajló törvényhozás folyamatát illegitimnek tekinti, és nyilvánvaló utalást tett arra, hogy ha a Fidesz a jövőben választást nyer, a most születő jogszabályokat akár feles többséggel is eltörli – vagyis a bukott miniszterelnök készen áll kirobbantani azt az alkotmányos krízist, amelynek előidézésével az idei választás előtt még Magyar Pétert és a Tisza Pártot vádolta. Ha Orbán Viktor 2010-es fülkeforradalma meg az annak nyomán hozott kétharmados törvények tömege legitim volt, akkor Magyar Péternek az ugyanerre vonatkozó, szintén kétharmados többségű művelete mitől volna 2026-ban illegitim? Vagy mindkét törvényalkotás legitim, vagy egyik sem az – ez a két álláspont egyaránt védhető, de a bukott miniszterelnöknek ezek közül igenis választania kell. Csakhogy Orbán úgy szereti űzni a politika játékát, hogy a mérkőzés addig tartson, amíg meg nem nyeri. Minthogy a játék egyetlen szabálya az ő győzelme, ha veszít, az csakis csalás következménye lehet. Idegen beavatkozás, törvénytelen jogalkotás, felségárulás – a bukásnak számos oka elképzelhető, de az egykori miniszterelnök nyilván nem lehet hibás. Leváltása után kimondta ugyan a szájával az üresen kongó frázist, amely szerint a választási vereségért őt terheli a teljes felelősség, majd hogy a szavai tényleg ne jelentsenek semmit, egyedüli jelöltként indult pártjának elnöki posztjáért, amelyet 99 százalékos támogatottsággal hódított el. Az lett Orbán Viktor a Fidesznek, ami Csurka István a MIÉP-nek és Gyurcsány Ferenc a DK-nak: szellemi alapja, egyetlen esélye, örökös vezére, válságának megszemélyesítője és nyomorúságos végzete.

Frusztráló lehet Orbán Viktornak, hogy a hazai nyilvánosság az ő önbírálatát akarja hallani, miközben teljhatalmú kormányzásának tizenhat éve alatt nem hibázott. Sem a konszolidáció megvetése és a hideg polgárháború szüntelen szítása, sem a választási törvény folyamatos átszabása és ennek révén a közhatalom tizenhat éven át tartó kisajátítása, sem a keleti országrész elsorvasztása, sem a nagybirtokrendszer restaurálása, sem hűbéreseinek uralkodó osztállyá hizlalása, sem a magyarság szerelősor mellé állítása, sem a bicskei és Szőlő utcai gyermekmegrontások ügyeinek eltussolása, sem a Magyar Nemzeti Bank kifosztásának eltűrése és következménytelenül hagyása, sem az unortodox gazdaságpolitika erőltetése, sem az euró bevezetésének elutasítása, sem a gyenge forint fetisizálása, sem a pusztító infláció magyarokra szabadítása, sem a társadalom gyűlöletpropagandával folytatott permanens mérgezése, sem a Benes-dekrétumok sérthetetlenné nyilvánításához való asszisztálás cinkossága, sem a román vasgárdistával viselt szövetség közgyalázata, sem Magyarország Keletre hurcolásának civilizációárulása, de még a hatalmát ellenzők lepoloskázása sem volt hiba – ezek az intézkedések mind helyesek voltak, az abszolút uralom elvesztését azonban valamivel magyarázni kell az oktondi tömegnek, amely érteni akarja, hogy miért romlott el és semmisült meg az a hegemón hatalomgyakorlás, ami tizenhat éven át óramű módjára működött.

Orbán Viktor bizonyára érzi a vállára nehezedő felelősség súlyát, tusnádi beszédében ugyanis töredelmesen szembenézett választási vereségének egyetlen okával: azzal, hogy rendszerének elitjében megtűrte Magyar Pétert. Becsületesen elismerte erre vonatkozó súlyos mulasztását, aztán bocsánatot kért a fideszesektől ezért és csakis ezért – s a történelmi jelentőségű összeomlás magyarázata ezzel le is zárult, az egykori rendszerfő közönsége pedig tapsban tört ki. Nos, ilyen minőségű Orbán Viktor önkritikája: ha ő egykor kiutasítja Magyar Pétert a kiváltságos kasztból, még mindig fennállna a rendszere, és ő továbbra is Magyarország teljhatalmú miniszterelnöke volna. Valóban így, egyetlen figyelmetlenség vagy könnyelműség nyomán omlik össze egy autoriter uralom? A bölcs vezető valamennyi intézkedése ihletett és ragyogó, az ország virágzik, a nép boldog, aztán előlép egy áruló, aki hazug beszédével viszályt szít a nép tagjai közt, romba dönti a jóságos vezér hatalmát, és leszámol a teljes politikájával? Ugyan ki bír hinni ebben?

Orbán Tusnádfürdőn tett kijelentése szerint nincs idő megérteni, miért fordultak el a Fidesztől a választók. Bizonyára az idő hiányzik ehhez – véletlenül sem a képesség. Hiszen egy rezsim összeomlásához vezető kudarc tényleges okainak megértéséhez nem lehet elég két és fél hónap: ahhoz legalább egy év intenzív megértési gyakorlata kell naponta tizenkét órányi folyamatos szembenézéssel – ugye? Orbán Viktor elhárító gesztusa finoman szólva nevetséges, és igazán szánalmasak azok a fideszes hívek, akiket ezzel a filléres, ócska dumával leszerel. Annak, aki hajlandó szembenézni a maga kudarcával, és megérteni annak okait, soha nem okoz gondot időt szakítani erre, de annak, aki csak élethazugságokat hajlandó gyártani, mert a szembenézés elismerhetetlen igazságok kimondásához vezetné, egy élet is kevés hozzá.

„Что делать?” – e szavakkal tette fel kérdését Tusnádfürdőn önmagának Orbán Viktor: „Mi a teendő?” Úgy tűnik, az egykori miniszterelnök jól emlékszik erre a mondásra a Kommunista Ifjúsági Szövetségben töltött éveiből: Lenin 1902-es propagandakiadványának címét idézve demonstrálta jártasságát a marxizmus-leninizmus szakirodalmában. Netán ebben fejeződik ki Orbán Viktor széles körben demonstrált antibolsevizmusa, hogy Lenin brosúrájának címével kérdez – hogy máshogy, mint orosz nyelven? Mióta beszédmód ez a Fideszben? Netán Kövér László hordozta át még az MSZMP Központi Bizottságának Társadalomtudományi Intézetéből?

Nos, ha Orbán Viktor biztosan szembe akar nézni politikai csődjének tényleges okával, csak tegye fel magának a kérdést: miért idéz Lenintől oroszul a hívei előtt? Jelzem, hogy erre mondtak nemet a magyarok, és főleg a fiatalok: a kommunista ruszkik hatalomgyakorlási mintázatára és birodalmi befolyására – pont úgy, mint 1956 októberében. Íme a tanulság. Nem bonyolult. Orbán Viktornak bőven lesz ideje szembenézni vele.

A cikk eredetileg a Magyar Hang hetilap 2026/31. számában jelent meg július 31-én.

Fotó: Orbán Viktor Tusványoson 2026. július 25-én. – Fotó: Facebook / Orbán Viktor

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. augusztus 8-án.