A médiajogász szerint a jó szándék világos, de bizonyos pontokon naiv az elképzelés, a javaslat ugyanis két olyan dolognak is esélyt ad, amely korábban sem működött. Tényleg a világ első országa leszünk print napilap nélkül. Ezt kizárólag a Fidesznek köszönhetjük, nem a világtrendeknek. Interjú.
Egyet hátralépve, mi az, amit első ránézésre el lehet mondani a médiatörvény Tisza Párt által benyújtott módosításáról?
A szándék egyértelműen az, hogy olyan keretek hozzanak létre, amelyek között tisztességes közmédia és független médiahatóság működhet. Az is látszik, hogy a törvény nagyvonalú kíván lenni, nemcsak az ellenzékkel, hanem magával a médiapiaccal szemben is. Viszont csomó mindent nem gondoltak végig, úgy hiszem, nem volt rá idő, de bizonyos szempontból jobban kellett volna látni a valós helyzetet.
Mire gondol?
Elsősorban arra, hogy melyek lennének azok a szakmai és társszabályozó szervezetek a médiapiacon, amelyek beleszólást kapnának a médiahatóság elnökének kiválasztásába. Ebben ugyanis nagyon komoly gondok vannak. Jelenleg nem látni olyan széles körben elfogadott, független szervezeti kört, amely hitelesen képviselné a szakmát. Vagy olyanok vannak, amelyek csak nagyon szűk körben elfogadottak – ilyen a Médiafórum –, vagy olyanok, amelyek az elmúlt évek piaci mozgásai miatt közel kerültek a Fideszhez. De nem csak ez a gond.
Vége az MTVA-nak, benyújtották a törvényjavaslatot a magyarországi közmédia átalakításáról – Megalakul a Független Közmédia Testület…
Milyen probléma merül még fel?
Mégiscsak most van az a pillanat – ezt üzenem az iparági szereplőknek is –, amikor érdemes lenne felidézni a 2010 előtti tapasztalatokat, mert ez a most benyújtott javaslat sok mindenben az 1996-os médiatörvény szellemét idézi. Ez megint csak a jó szándék jele, nem látszik rajta, ami a 2010-es médiatörvényen, hogy le akarná uralni ezt a szektort. Egyben kicsit megúszósnak is érzem. Az 1996-os médiatörvény ORTT-je és a közszolgálati kuratóriumok jelentős mértékben visszaköszönnek, és ezt próbáljuk beleszuszakolni a 2010 utáni médiakörnyezetbe, miközben a ’96-os modell sem volt sikertörténet. Nyilván nem lehet összehasonlítani a Médiatanáccsal, de szó sincs arról, hogy ott minden tag szakmailag felkészült és autonóm lett volna. Két olyan dolognak adunk most újra esélyt, amely korábban sem működött igazán.
Arra gondol, hogy a tervezett Független Közmédia Testületben és Médiatanácsban a szakma képviselői mellett párttagok is ülnek majd? Ezt többen is kritizálták már.
Igen. Nem tudjuk, hogy az ellenzék vagy az iparág hogyan fog ebből a maga számára hasznot kovácsolni. A közszolgálati testületben három, a médiahatóságnál pedig két ellenzéki jelölt lesz. Egy naiv hit látszik abban, hogy a működés megoldható úgy, hogy összeeresztünk ellenzéki, kormánypárti és szakmai szervezetek által delegált tagokat, akiknek kellő autonómiával, felkészültséggel és korrupció-ellenálló képességgel kell rendelkezniük.
Gondoljuk csak végig, mi fog történni egy eljárásban, amelyben a közszolgálati testület egy 300 millió forintos szerződésről dönt. Az egyik politikai oldal zsarolja a másikat, és megbénítják a közmédia működését.
Ez baromi nehéz lesz, de ez egy tervezet, lesz róla vita. Reméljük, hogy előkerülnek jobbító szándékú javaslatok.
Kétélű fegyver lett a tényellenőrzés, ha ki is derül egy politikusról, hogy hazudott, ezt a követői már nem feltétlenül fogják elhinni
Gondolja, hogy lesznek ilyen javaslatok?
Meglátjuk.
Ön mit csinált volna másképp a törvénytervezet megalkotása során?
Én sokkal szélesebb körben pályázatokra bíztam volna a pozíciókat, nem kinevezésekre. Persze ott is döntenie kell valakinek, de a pályázóknak akkor is meg kell mérettetniük magukat szakmailag. Ha valaki részt vesz egy pályázaton, mégiscsak a nyilvánosság elé tárja a szakmai hátterét, gondolatait, és akkor már nem minden idióta fog ebben részt venni. Az tény, hogy mindig van kockázat, nincs tökéletes megoldás ezekre a kérdésekre, és egy ponton túl azt kell mondani, hogy mindez politikai akarat kérdése. Én ezt az akaratot látom a Tiszában, de az, hogy az ellenzék, vagy a piacon lévő fideszes érdekeltségek nem fogják széttrollkodni ezeket a folyamatokat, abban továbbra sem vagyok biztos.
Papp Dánielen kívül a közmédia összes vezetője a helyén van és kapja a fizetését. Az új médiatörvény segít az ő elmozdításukban?
Az Európai Médiaszabadság törvény nagyon határozottan mond valamit arról, hogyan kell megválasztani a közmédia vezetőit, a mostani pedig halvány nyomokban sem tesz eleget ennek. Arról nem is beszélve, hogy az uniós pénzek hazahozatalának egyik feltétele a médiaszabadság helyreállítása. Ezek erős érvek amellett, hogy muszáj változtatni, a vezetőket pedig pályázati úton kiválasztani.
Papp Dánielen kívül a közmédia összes vezetője a helyén van és kapja a fizetését. Az új médiatörvény segít az ő elmozdításukban?
Az Európai Médiaszabadság törvény nagyon határozottan mond valamit arról, hogyan kell megválasztani a közmédia vezetőit, a mostani pedig halvány nyomokban sem tesz eleget ennek. Arról nem is beszélve, hogy az uniós pénzek hazahozatalának egyik feltétele a médiaszabadság helyre állítása. Ezek erős érvek amellett, hogy muszáj változtatni, a vezetőket pedig pályázati úton kiválasztani.
Beadta a felmondását az MTVA vezérigazgatója, a hírhamisító Papp Dániel
Tóta W. Árpád a törvény részeként létrejövő Sajtóalapot kritizálta. Leginkább a pártatlanság nehézsége miatt, illetve amellett érvelt, hogy döntsék el inkább az olvasók, ki kap pénzt az alapból. Ön ezzel egyetért?
Az egyik felem egyetért az említett kritikával, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy soha nem sikerült ezt jól csinálni. Tóta W.-nek tehát igaza van, ez az ország nem igazán mutatta meg, hogy képes felelősen közpénzekkel gazdálkodni. De az is világos, hogy nem pusztán a hagyományos média van végveszélyben, hanem az újságírás mint szakma is. A világ számos pontján, ahol az újságírásra tisztelettel tekintenek, folyamatosan gondolkodnak azon, hogyan lehet közpénzt juttatni ebbe a hivatásba, ebbe a rendszerbe úgy, hogy az ne a visszaéléseknek és a politikai befolyásszerzésnek legyen a melegágya. Eközben nem lehet csodákat kitalálni, ha van egy elosztandó közpénz, azt valakinek el kell osztania. Ha megint az derül ki, hogy nem sikerült, akkor mindenki vegye a kalapját, és hagyja el ezt az országot, mert akkor tényleg képtelenek vagyunk változni.
Milyen módon kéne akkor elosztani ezt a pénzt?
Ahol vannak sajtótámogatási rendszerek, nem az érvényesül, hogy az egyébként is olvasott lapok jutnak pénzhez. Ha a Partizánt egy százalékkal el lehet tartani, érdemes lenne plusz egy százalékkal kibővíteni az adó egy százalékos rendszert, de
itt, a Sajtóalapnál egy másik szempontnak kell érvényesülnie. Azoknak kell ezt a pénzt adni, akik maguktól nem élnének túl. Például a Népszavának, mert a sajtóban betöltött funkcióját nagyon nehéz lenne példányszámokban mérni.
Mégiscsak az van, hogy a Népszavának van a legjobb európai unós újságírója, a Népszava tud hosszan, alaposan írni tudománypolitikáról, vagy akár marginálisabb témákról. Ahogy a média alakul, ez a tudás egy alap lesz, nem csak a többi média számára, hanem hosszú távon olyan tudás, információ halmozódik fel, ami össztársadalmi érdek. Ezeket nehéz olvasottságra, vagy kattintásra lefordítani. Arról nem is beszélve, hogy azt a célt is szolgálnia kell egy ilyen alapnak, hogy ne alakuljon ki monopol helyzet a piacon.
Három hete várunk, Leisztinger Tamás nem válaszol – A tulajdonos többszöri kérésünk ellenére három hét alatt sem fogalmazta meg írásban, mik az elképzelései a lap…
Másik oldalon pedig épp esik szét a fideszes médiabirodalom, a Mediaworks nagy számban küldi el az embereit, sok lapot beszántottak, a Magyar Nemzet pedig hetilappá alakul…
Az egy lehetséges túlélési stratégia, hogy van egy hetilap meg egy hírportál, kevesebb tartalommal. A Magyar Nemzet eleve úgy pörgött, mintha valaki bedobná a fénymásolóba a híreket, az pedig csak köpné ki magából. És tény, a hetilapok példányszámai sokkal kevésbé sínylették meg az elmúlt éveket. Egyébként abból a temérdek ellopott pénzből akár működő modelleket is kitalálhattak volna, de láthatóan nem ez volt a cél. Eközben a Magyar Nemzet, a Népszava, és a Népszabadság is, alapvetően jobb sorsra érdemes lapok lennének. Tényleg a világ első országa leszünk print napilap nélkül. Ezt kizárólag a Fidesznek köszönhetjük, nem a világtrendek, csak Fidesznek.
Különösen, hogy a Fidesz a napilapterjesztésben is monopolhelyzetet teremtett. A lapmegszűnésekkel várhatóan az egekbe szöknek a terjesztési árak. Nem lenne ebben kormányzati feladat?
Itt azért úgy is beavatkozhat az állam, hogy egy tisztességes versenyhatósági eljárás keretében megvizsgálja, hogy a Medialog visszaél-e a monopol helyzetével, ami kétségkívül egy erőfölény. Ha úgy van, ki lehet mondani, hogy túláraz, vagy diszkriminatív módon áraz. Ha viszont az derül ki, hogy lapot csak ennyiért lehet kihordani, akkor kultúrpolitikai kérdéssé válik, hogy mit szeretne Magyarország a print médiával. Az is kérdés, hogy a posta, ami még mindig egy állami cég, esetleg visszaveszi-e ezt a feladatot, ahogy korábban is működött. Nekem, mint pécsinek, kifejezetten fáj a megyei lapok tönkretétele. De ki mondja, hogy helyi szinten print lapokat működtetni az nem közszolgálatiság? A közszolgálatiság egyik fogalmi eleme az, hogy amit a piac nem old meg, az meg kell oldani. Összegezve, de alapvetően lenne ezzel dolga a kormánynak. Itt van előttünk egy tiszta lap, amit tele lehet írni. Fontos, hogy a döntéshozóink kreatívak legyenek, a 96-os 2010-es kereteken túl is próbáljanak meg a mai korra reagálni, nem valami elképzelt, ideális állapotot felvázolni.
Névjegy
Polyák Gábor jogász és médiakutató, szakterülete a médiajog, a médiaszabályozás, a médiapolitika és a digitális platformok jogi környezete. Egyetemi docensként dolgozik az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékén, ahol régóta oktat és kutat. Alapítója, vezetője és kutatója a Mérték Médiaelemző Műhelynek, ahol a magyar és közép-európai médiarendszerek működését, a sajtószabadság helyzetét és a médiapiac strukturális problémáit vizsgálják.
Megjelent a Népszava-online Belföld rovatában 2026. június 20-án.
