Minority Safe Pack – Kulcsszó: darázsfészek
Nem akartunk darázsfészekbe nyúlni a Minority Safe Pack (visszautasítása) körüli vitában, nem is gyűjtöttük az érveket és ellenérveket az ütköző álláspontokhoz; végül is természetesnek tekinthető a méltatlankodás Vincze Loránték részéről, még ha az első reagálás néhány túl kommentesre sikeredett kifejezése – ismerős – tápot adott egyszerre harcias felkiáltásoknak és nemzetsorsféltő sirámoknak is. Utána már sok észérv is elhangzott, jellemzően az „ügy” képviseletében. Nem akartunk tehát darázsfészekbe nyúlni ebben a vitában – most azonban, tíz nap múltával elővehetjük a Szabad Európa multimédiás felület kiváló cikkét, amely az EB döntésének némiképp az okairól szólva ugyanezt a kifejezést használja (sőt, ő használja először): „Nem lesz uniós kisebbségvédelmi jogalkotás – Hiába az egymillió aláírás, úgy tűnik, az Európai Bizottság nem akar darázsfészekbe nyúlni.”
Kerényi György a nagy tekintélyű magyar újságíró, szerkesztő tömören és szemléletesen, könnyen összefoglalhatóan ismerteti, hogyan néz ki ez az egész ügy az Európai Bizottság szempontjából.
*
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 2013-ban indította a Minority Safe Pack (MSPI) nevű javaslatcsomagot, mely azt akarta elérni, hogy uniós szinten erősítsék az őshonos kisebbségek nyelvi jogait, és az általuk lakott régiók anyagi támogatását. A kisebbségi jogok ügyét nem nevesítik az uniós alapszerződések, ez tagállami hatáskörben volt eddig is. Most erre hivatkozva dobta vissza a lehetőséget a Bizottság is. A brüsszeli sajtóközlemény szerint “a már hatályos jogszabályok és szakpolitikai intézkedések teljes körű végrehajtása komoly fegyvertárat fog biztosítani a kezdeményezés céljainak támogatásához”. Az EB szerint 2013 óta sok olyan intézkedés született, mely megoldást kínál a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem problémáira.
*
Az Új Hét teljes egészben közölte az RMDSZ (tulajdonképpen Vincze Loránt) közleményét, amelynek címe és fő állítása, hogy „az Európai Bizottság cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket”. Bizonyára sajtóreagálásokra válaszul Vincze Loránt, a FUEN elnöke, európai parlamenti képviselőnk részletesebben és árnyaltabban is összefoglalta érveit a Transindex Plakátmagány című jegyzetrovatában Mi és ők. A kisebbségi lét magánya címmel. Cikkében többek közt ez olvasható: „Miután a részvételi és a képviseleti demokrácia eszközeit is maximálisan használtuk célunk érdekében, úgy gondolom, a mostani döntés nem a mi kudarcunk, hanem az Európai Bizottságé.
Egy olyan Bizottságé, amely, úgy tűnik, leginkább a status quo megőrzésében érdekelt, nem szereti azokat a feladatokat, amelyek kintről érkeznek, és amelyeket nem az eurokrata boszorkánykonyhában főztek ki. Amely nem hajlandó elfogadni, hogy a törvényalkotást esetleg mások másképp gondolják, azt meg végképp nem, hogy ezeknek a másoknak esetleg még igazuk is lehet. Azt sem bánja az EB, ha döntésével következetlen és kettős mércét gyakorol – ilyen például a szexuális kisebbségek, a romák vagy a bevándorlók támogatása, és közben a nemzeti kisebbségek elhanyagolása.”
*
Nos, elképzelhető, hogy 1. az Európa Bizottság, gyakorlatilag az EU kormánya a jelenlegi válságos helyzetben mennyire túl van terhelve; 2. vannak megfontolásai, amelyeket több okból nem lehet nyilvánosságra hozni (ahogy egyetlen kormány sem dönt és magyaráz meg mindig mindent teljes áttetszőséggel).
Akkor mégis mi lehetett az EB nagyrészt visszautasító – ugyanakkor azonban a kisebbségek lehetőségeire, meglévő jogaira is hivatkozó – válaszának az oka?
Erről szól a Telex említett cikke. Megpróbáljuk pontokba szedve ismertetni, külön saját vélemény/kommentár nélkül, mondjuk úgy: az audiatur et altera pars jegyében. Idézünk Kerényi György cikkéből.
*
– Az őshonos vagy nemzeti kisebbségek védelme kényes politikai ügy, ebből a szempontból érthető, hogy az EB nem akart egy újabb megosztó frontot nyitni a tagországok között.
– Egyrészt azért, mert teljesen különböző az egyes tagállamok polgár és nemzetfogalma. Francia-, és Görögország ebből a szempontból nem is tesz különbséget a polgárai között, mindenkit az adott nemzethez tartozóként kezel. Ami más szempontból azt jelenti, hogy nemzeti kisebbségeiknek a létezését is tagadja, nemhogy mondjuk anyanyelv-használati jogokat adjon nekik. Az észak-olasz Bolzano tartomány osztrákjai viszont még ennél is többet, területi autonómiát élveznek.
– A Trianon utáni – posztszovjet – államok elismerik ugyan kisebbségeik létezését, de alkotmányos államfelfogásuk nemzetállami. Eszerint az állam a többségi nemzeté, és ebből kiindulva adnak több-kevesebb jogot kisebbségeiknek. Bár a magyar kormány fő támogatója volt a mostani uniós polgári kezdeményezésnek, és Magyarországon a – romák kivételével – gyakorlatilag végleges a Trianon után az országban maradt kisebbségek asszimilációja, a magyar kormány mégis hasonló nemzetfelfogást vall, még ha ugyanezt kifogásolja is a szomszédos országok esetében. (A romákról egyébként nem szólt a Minority Safe Pack, pedig ők is sok száz éve élnek itt.) A magyar nemzetpolitika fontos szereplője, a parlamenti házelnök Kövér László szerint „nem lehet identitás nélkül egy közösséget fenntartani, az állam pedig egy nemzetnek a közössége”.
– Végeredményben elmondható, hogy az Unió majdnem minden tagállamának „vaj van a füle mögött” saját kisebbségei kapcsán.
– A kezdeményezés kudarcához az is hozzájárul – mondta lapunknak egy névtelenséget kérő szakértő –, hogy az Unióban ezt az ügyet Orbán Viktorral azonosítják. A határon túli politikai eliteket (így az RMDSZ-t is) ugyanis integrálta a Fidesz, a magyar kisebbségek emiatt az uniós színtéren nagyon rossz helyzetben vannak.
– Vizi Balázs, a Kisebbségkutató Intézet (…) kutatóprofesszora hangsúlyozza: bár tény, hogy az uniós szerződések nevesítve nem adnak hatáskört ebben az uniónak, viszont a kezdeményezés nem is erről szólt.
– “Az EB kijátszotta a kezdeményezői szándékot, mert ők nem azt akarták, hogy az Unió kodifikáljon, hanem azt, hogy olyan területeken, ahol van hatásköre, vegye figyelembe a kisebbségek érdekeit is”. Térségünkben még mindig leginkább a csatlakozás előtt az Unió nyomására megkötött államközi alapszerződések javítottak a kisebbségek helyzetén, illetve az számít még, ha a kisebbségek politikai képviselete kormányra tud kerülni egy adott országban. Ezeken kívül, mondja Vizi Balázs, “nem a jogi megoldások uralják a kisebbségek ügyeit, hanem az számít, ha jó a kapcsolat két állam között” – vagyis az “anyaország” és a kisebbségek országa közötti jó viszony.
– “Sem stabil jogi védelmük, sem intézményeik nem alakultak ki, mindent vissza lehet vágni egy kormányváltás után” – mondja a kutató. Leglátványosabb példája ennek – az ugyan nem uniós tag – Ukrajna, ahol politikai okokból épp veszik vissza a kisebbségi anyanyelvi, oktatási jogokat. (…)