Késve kaptunk híreket a koalíció diszkrét, de színvonalas és jó hangulatú közös szilveszteri báljáról. Maszkabálnak is nevezhetnők, a meghívottak – a parlament tagjai – fegyelmezett emberek stb., stb. voltak. Mókamesternek egyhangúlag Kücu miniszterelnököt jelölték ki, tudva, hogy ő mindent vállal, de kitett magáért a jó hangulat biztosításában az ilyen események (korábbi nevükön Vanghelionok) népszerű rendezője, Rares Bogdan is. Érdekes párok alakultak ki a főmenü elfogyasztása után a menüettnél, ekkor a ceremóniamester már természetesen Tánczos Barna volt. Jelszava: „Egyszínű párok kizárva!” (Vagyis a partnerek nem lehettek ugyanabból a pártból, az összeszokás végett.) Így adódott, hogy szövetségi elnökünk a kecses Sosoaca aranyladyvel lejtett táncot enyhe bódulatban. Kiküldött munkatársunk (aki, mint mondtuk, késve adta le az anyagát) végül kitett magáért, mert tánc közben a következő párbeszédet jegyezte fel/le: „ – Drága Diána, mi ez a finom parfüm, amit használsz? – Ó, kedves Hunor, az aranybányák mélyén tenyésző titokzatos dák ősi növény ciános kivonata ez… – Jaj bocs, szende hölgyem, ezt elbaszarintottam, fáj a lábacskád, amelyre ráléptem? – Nem is érzem, Hunor édes, ehhez mi hozzá vagyunk szokva tőletek, különben is a lélek a fontos, a többi le van szarva!”

Nem könnyű összefoglalni a Catavencii portálhíreknek szánt oldalán megjelent főbb információkat, de megpróbáljuk. Igen, az oltások körüli bonyodalmakról van szó. Különösen két botrány vert fel nagy port:
1. Először békésnek tűnt Traian Basecu volt államelnök és még voltabb hajóskapitány, kedvesen elcsevegett az őt felvilágosító női káderrel („Légy komoly, pinácska, hányinger, emlékezetkihagyás, egyensúlyvesztés? Ezek mellékhatások? Nekem az életstílusomhoz tartoznak.”), amikor azonban meglátta a fiolákat, meg akarta inni, miután pedig közelharcok árán beoltották, még rendelni akart egy dupla adagot, végül a tükörbe nézve panaszkodni kezdett: „Mit tettetek velem, odanézz, az egyik szemem kisebb, mint a másik, és a hova lett hajam, a pompás oroszlánsörényem? Mit tettetek velem, banditák?”
2. A másik hír inkább mulatságos, bár a hátterében emberi tragédia húzódik meg: a bukaresti Titan negyedben Marieta P. azon kapta a férjét, Ticu P.-t, hogy titokban oltásokra való előjegyzéseknek szentelt szájtokat búj egész éjszaka…