Németországban és Belgiumban a nagy esőzések következtében százak haltak meg, ezrek tűntek el, drámai képsorokon sodor el házakat, autókat az ár.
Ennyi a hír.
Ennek kapcsán egy jobboldali újság jobboldali újságírója azt a véleményét vetette papírra, hogy márpedig ez Isten büntetése. A Bibliára vezethető vissza az isteni harag, amely könyvben a szivárvány (az özönvíz megszűntével) egy új szövetség jelképe Isten és a halandók között. És ehhez képest az Istentől elfordult nyugati társadalmakban a szivárvány színeit az LMBTQ mozgalmak újabban kisajátítják. Lám, itt az eredmény.
A vélemény- és vallásszabadság jegyében mindenki azt gondol a természeti csapásokról, amit akar. Ha erős a hite, meg lehet győződve arról, hogy Isten akarata nélkül egyetlen fűszál sem hajlik meg. Bár ez a logika szélsőséges esetben oda vezet, hogy a tetőn megbillent cserepet sem kell megigazítani, ha Isten úgy akarja, nem esik le, ha pedig azt akarja, hogy leessen, akkor semmit nem tehetünk ellene.
Színvonalas vita bontakozott ki a magyar nyilvánosságban a kijelentés után. Természetesen a politikai oldalaknak megfelelően tudományos és teológiai érvekkel döntögetik és támogatják a kinyilatkoztatás igazságtartalmát. Visszarepülünk a skolasztika korába, és Istenről születnek súlyos állítások, amelyek a vallás definiálását, korszerűsítését szolgálják. Összehívjuk a zsinatot, és leszögezzük, hogy a szivárvány színeit csak a Bibliában leírt szimbólumként lehet és szabad értelmezni.
És akkor megszűnnek a pusztító esőzések, árvizek, szélviharok. A teremtő elégedetten megpihen.