Ha az AfD szeptemberben abszolút többségbe kerül két keletnémet tartomány parlamentjében Németországban elkerülhetetlenné válhatnak az előrehozott választások.

2026. 06. 04.

Magyar Péter Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúját két szempontból tartom figyelemreméltónak.[1] Válaszai egyrészt a német és az uniós belpolitikával,  másrészt a magyar-orosz és az európai-orosz viszonnyal kapcsolatban fogalmaznak meg fontos kérdéseket, amelyek alapvetően befolyásolhatják a magyar-német és a magyar-európai kapcsolatok jövőjét.

Az interjú természetesen a bevándorlásra is kitér, de ezt az agyonboncolgatott és -vitatott kérdést én most inkább mellőzöm, mert a magyar-német és a magyar-európai kapcsolatok és különösen e kapcsolatok jövője szempontjából sokkal fontosabbnak tartom az interjú címében is kiemelt „tűzfal”-problémát, amely az ún. szélsőjobboldali pártoknak a politikai dialógusból, illetve – tulajdonképpen – a politikai hatalomból való kirekesztését jelenti, valamint „az orosz kérdés”t. 

Lássuk tehát az interjú két – általam kiválasztott – részletét. A két cím tőlem származik.

1/ A „tűzfalat” le kell bontani!

FAZ: Németország az EU külpolitikájában is a többségi döntéshozatalt akarja érvényesíteni. Ez a megfelelő út Európa számára? 

M. P.: Hosszú ideig voltam diplomata az Európai Unióban, és jól tudom, milyen nehéz 27 állammal kompromisszumra jutni. De többnyire sikerül. Orbán mindig azt mondta: „Le kell győznünk Brüsszelt.” Én azt hiszem, nem erről van szó. Megérteni és meggyőzni kell egymást, nem legyőzni. Az emberek egy olyan Európai Uniót akarnak, amely erős tagállamokon alapul, és nem föderális Európát. Ezért nem vagyok annak a híve, hogy most több területen is bevezessük a többségi döntéshozatalt az egyhangú döntések helyett. Tárgyalni fogunk, és meg fogjuk találni a kompromisszumot.

Franciaországban jövőre a szélsőjobboldali Rassemblement National nyerheti meg az elnökválasztást. Ön szerint ez veszélyt jelent, vagy az ilyen erőkkel pragmatikusan együtt lehet működni Európában?

Nem szeretem a „szélsőjobboldali” vagy a „szélsőbaloldali” beskatulyázásokat. Nem szeretem az ideológiai harcokat. Az emberek többet érdemelnek a politikailag korrekt beszédeknél és az ideológiai etikettek egymásnak ellentmondó címkézéseinél. Nem az a célom, hogy beavatkozzak más tagállamok belső dolgaiba, és ezt azért sem fogom megtenni, mert más vagyok, mint Orbán. De meg kell mondanom, hogy azt veszem észre, egyes országok a szélsőséges pártokkal kapcsolatban hibákat követnek el.  

A politikusok sok országban nem őszinték. Nem értik meg az emberek aggodalmait és elvárásait, nem mernek nyíltan a problémákról beszélni és szembenézni velük, a Political Correctness nyelvezetét használják, és végeredményben magát a valóságot nem értik meg. Pontosan ezek azok a hibák, amelyeket aztán némelyek kihasználnak. Önmagában véve nem megoldás ezeket az embereket és ezeket a pártokat kirekeszteni és egy tűzfal mögé zárni. Ez csak még erősebbé teszi ezeket az erőket. Sok országban már felismerték ezeket a hibákat, de még nem mindenütt.  

Németországban sem?

A politikai, média- és gazdasági elit sok országban a saját pozícióját védi, és nem mindig vállalja az emberek tényleges aggodalmait és problémáit. És az emberek ezt nem felejtik el. Ezért van szükség őszinteségre, őszinteségre és megint csak őszinteségre.

Az európai konzervatívoknak együtt kellene működniük az AfD-vel az európai parlamentben?

Az európai parlamentben a politikai erők mindig többséget keresnek, és a középbal és a középjobb közötti nagykoalíciók működőképesek. Németország és Ausztria jó példák erre. De ez nem mindig működik, és ezért az Európai Néppártnak, amelyhez a CDU/CSU és az én Tisza-pártom is tartozik, egy nap talán döntést kell majd hoznia. Az én véleményem szerint az ECR[2] az Európai Néppárt természetes partnere. Hogy aztán együtt fognak-e majd működni az AfD-vel, az nem az én döntésem. De ha beszélünk egymással, és meghallgatjuk  egymás érveit, az szerintem nem árt senkinek. Hogy mit veszünk át a mások javaslataiból, az egy másik kérdés.  

2/ Nincs szükség új gazdasági és politikai hidegháborúra Oroszországgal

Az ukrajnai orosz háború ellenére Ön továbbra is olajat és gázt akar Oroszországtól beszerezni. Ez így lesz továbbra is?

A magyarok engem magyar miniszterelnöknek választottak meg. Kormányom feladatai közé tartozik, többek között, az energiabiztonság, a folyamatos ellátás és a lehető legalacsonyabb energiaár garantálása. Magyarország az utóbbi években az EU legszegényebb és legkorruptabb országává vált. Hárommillió ember él szegénységben. EU-s szomszédainknak meg kellene érteniük, hogy Magyarország egy tengeri kijárat nélküli ország. Mi még az orosz olajra vagyunk utalva, és ezen nem tudunk egyik napról a másikra változtatni. Évek óta nincs nálunk gazdasági növekedés, és a növekedéshez olcsó energiára van szükségünk. Természetesen mindent megteszünk, hogy diverzifikáljuk az energiaforrásainkat, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy vállalkozóink versenyképessége tovább csökkenjen.

Véleményem szerint, ha a háború véget ér, Európa részben újból az orosz energiaforrásokhoz fog folyamodni és a szankciókat megszünteti, mert itt egész Európa versenyképességéről van szó, és senkinek sem áll érdekében, hogy az eljövendő béke esetén egy új gazdasági és politikai hidegháborút tartson fenn. Ehhez természetesen a háborút be kell fejezni.  

Orbánt ezen kívül egy különleges barátság fűzte Putyin orosz elnökhöz.

Ismerem Oroszország szerepét Magyarország történelmében. Nem felejtettem el 1849-et és 1956-ot. Mindkét alkalommal orosz csapatok fojtották vérbe a magyar szabadságmozgalmat. Másrészt viszont az is igaz, hogy a földrajzot nem lehet megváltoztatni. Ezt így kell elfogadnunk. Ezért pragmatikus viszonyra kellene törekednünk Oroszországgal, amikor a háború véget ér. Ugyanakkor egyértelmű, hogy Oroszország jelenleg egész Európa számára biztonsági kockázatot jelent. De ennek nem kell így maradnia, hogy az európai emberek egy orosz szabotázstól vagy támadástól való félelemben éljenek. Ezért kell véget vetni ennek a háborúnak, és Ukrajnának nemzetközi biztonsági garanciákat kell adni. Európa csak akkor tud fejlődni, ha újból visszatérünk a normalitás állapotába, és Oroszországnak sem állhat érdekében, hogy a kontinensen újból megszilárduljon egy hidegháború.

2026. 06. 11.

A FAZ még aznap kommentálta az interjút[3], de – érdekes módon –  a Magyar Péter álláspontjával kapcsolatban felmerülő lehetséges problémák közül csak a bevándorlást és az orosz energia kérdését vizsgálja, és nem is reagál a  magyar miniszterelnöknek a német és az EU-belpolitikával kapcsolatos figyelemreméltó megjegyzéseire.

Oroszországgal kapcsolatban az igazi probléma a FAZ brüsszeli tudósítójának a nézőpontjából nem is abban rejlik, hogy Magyarország  egyelőre nem hajlandó az orosz energiáról lemondani, hanem abban, hogy Magyar Péter szerint a háború befejeződése után Európa is, legalább „részben”, vissza fog térni az orosz gázhoz. A cikk szerint  „Brüsszelben ezt sokan vitatják[4], és ez mindenképpen konfliktust rejt magában”. Még komolyabb konfliktusforrást jelenthet azonban az, hogy a magyar miniszterelnök a háborút követően a politikai kapcsolatokat is rendezni szeretné Moszkvával („itt egész Európa versenyképességéről van szó, és senkinek sem áll érdekében, hogy az eljövendő béke esetén egy új gazdasági és politikai hidegháborút tartson fenn”), miközben sem az EU-nak, sem a legfontosabb tagállamoknak nincs semmilyen érdemleges stratégiájuk arra nézve, hogy a háborút követően hogyan normalizálják a kapcsolataikat Oroszországgal, amely nyilván nem fog lemondani az Ukrajnától eddig elfoglalt területekről[5].    

2026. 06. 12.

Most pedig lássuk az interjúnak a FAZ által adott címben („A tűzfalak ezeket az erőket csak még erősebbé teszik”)[6] is kiemelt, szerintem legfontosabb részét, amelyben Magyar Péter a német és az európai belpolitikáról fejti ki a véleményét. 

A „tűzfal”, vagyis az AfD-vel, az egyértelműen legnépszerűbb[7] német párttal való bármiféle politikai együttműködés kizárása a német belpolitika kulcskérdése. Ezért kifejezetten bátor dolog volt Magyar Péter részéről, hogy valósággal kiprovokálta ennek a kényes témának a terítékre kerülését. Amikor például a FAZ munkatársai a legnagyobb természetességgel megjegyezték, hogy  „Franciaországban jövőre a szélsőjobboldali Rassemblement National nyerheti meg az elnökválasztást”, és szerinte ez veszélyt jelent-e, vagy „az ilyen erőkkel pragmatikusan együtt lehet működni Európában”, azonnal leszögezte, hogy nem szereti a „szélsőjobboldali” vagy a „szélsőbaloldali” beskatulyázásokat, a „politikailag korrekt beszédet” és a címkézést. És ehhez még hozzátette, hogy azt veszi észre, „egyes országok a ’szélsőséges’ pártokkal kapcsolatban hibákat követnek el”, mert nem megoldás „ezeket a pártokat kirekeszteni és egy tűzfal mögé zárni”.

Csak a kontextus kedvéért jegyzem meg, hogy a szociáldemokrata Franz Münterfering, volt alkancellár egy hosszú Zeit-interjúban nemrég azt fejtegette, hogy miért kell és hogyan lehet az AfD-t betiltani[8], Friedrich Merz pedig egyik beszédében az AfD-t az 1933-ban hatalomra került Náci Párthoz (NSDAP, Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) hasonlította, eképpen: „A CDU úgy jelent meg, mint történelmünk legsötétebb óráiból levont tanulság”, „és ezekhez a sötét órákhoz tartozik annak a naiv hitnek az előtörténete is, hogy ezekkel [mármint a múltbeli és jelenbeli „náci” pártokkkal] együtt lehet dolgozni, a kormányba be lehet őket vonni”. (Megjegyzem, hogy a Die Welt történész-szakértője egy alapos cikkben bizonyította be Merz tárgyi tévedését.[9]) Még annyit ehhez, hogy a két keletnémet szövetségi tartományban, Mecklenburg-Előpomerániában és Szász-Anhaltban, ahol a szeptemberi tartományi válsztásokon komoly esély van arra, hogy az AfD abszolút többséget szerezve egyedül is kormányra kerüljön, a CDU és az SPD vezetői ezt a lehetőséget „államcsínynek”, az „államapparátus elleni legdurvább, a náci idők óta nem tapasztalt támadásnak” minősítették . (Thorsten Benner, a berlini Global Public Policy Institute igazgatója szerint ezen a kommunikáción sürgősen változtatni kellene, mert szerinte nem fog hatékonynak bizonyulni.)

Ami pedig az „ilyen” pártokkal való EU-s parlamenti együttműködést illeti, amikor erre rákérdeztek, Magyar Péter lényegében azt válaszolta, ha nem is mondta azt nyíltan ki, hogy a konzervatívoknak a konzervatívokkal, nem pedig a baloldallal és a liberálisokkal kellene szövetkezniük. „Az Európai Néppártnak – mondta –, amelyhez a CDU/CSU és az én Tisza-pártom is tartozik, egy nap talán döntést kell majd hoznia. Az én véleményem szerint az ECR[10] az Európai Néppárt természetes partnere. Hogy aztán együtt fognak-e majd működni az AfD-vel, az nem az én döntésem. De ha beszélünk egymással, és meghallgatjuk  egymás érveit, az szerintem nem árt senkinek.”

2026. 06. 18.

Végül pár szót még az Alternative für Deutschlandról. Marion Horn, a Bild főszerkesztői csoportjának a vezetője május 24-én, tehát tíz nappal Magyar Péter interjúja előtt, arról írt, hogy a „tűzfalat” le kell bontani, mert az „csak az AfD-t erősíti.[11]

Íme a cikk lényege:

Aki csak dolgozik ma Németországban, többet érdemel annál, mint hogy folyton azt mondják neki, nem az AfD a megoldás. Ők tudják ezt[12]. De szeretnék tudni, mi a megoldás. És hogy mi volna az, az ördögbe is! 

Az AfD-nek természetesen meg kell változnia. A radikálisokat ki kell vágni. Világos álláspontra van szükség az EU-ról és a Nato-ról. Világos válaszokra a kötelező katonai szolgálatról, a gazdaságról és a biztonságról. A tűzfal nélkül kényelmetlenebbé válnak a dolgok az AfD számára. Eredményeket kell majd felmutatni, nem csak kiabálni.

Én, amúgy, nem hiszem, hogy az AfD egyszerűen elveszíti a hatalmat és összemegy, ha kormányra kerül. Ha jól teljesít ott, éppenséggel még meg is erősödhet. Aggaszt ez engem? Igen.

De az igazi veszély nem maga a vita. Az igazi veszély a kormány, amely egyszerűen nem fogja fel a helyzet súlyosságát. Az „építsünk tűzfalat, és a probléma megoldva” immár nem elfogadható megközelítés. A tűzfalak nem helyettesíthetik a nélkülözhetetlen politikai döntéseket.

Nincs kizárva, hogy Magyar Péter olvasta ezt a cikkket, vagy annak valamilyen kivonatát, bár éppenséggel e nélkül is rájöhetett arra, hogy az AfD folyamatos megbélyegzése és kirekesztése nemcsak a politikai döntéshozatalból, de egyáltalán a politikai párbeszédből is, visszaüthet. És ne felejtsük el, hogy május elején, még Varsó, Bécs és Berlin előtt, tehát mint miniszterelnökjelölt, a külügyminiszteri poszt várományosával, Orbán Anitával együtt ellátogatott Rómába, hogy tárgyaljon Giorgia Melonival, az első olyan jobboldali politikussal, aki, bizonyos politikai és vélemény-korrekciók árán, mondhatni tökéletesen bele tudott simulni az európai politika mainstream vonulatába.    

Miközben a német médiaelit egy része (főként a Springer-konszern lapjai, a Die Welt, a Bild és a Politico, amely ugyan amerikai, de szintén a Springer tulajdonában van) úgy látszik, eldöntötte, hogy az AfD-t megpróbálják alávetni a Meloni-féle kúrának, maga a német közvélemény kezd megbarátkozni a  valóságos AfD elleni zárlat feloldásának a gondolatával.  

A Die Welt cikke szerint az AfD elleni tűzfal körüli vita egyre inkább ignorálja a lakosság tényleges kívánságait. Az összeférhetetlenségi határozatot, amellyel a CDU kizár bármilyen együttműködést az AfD-vel, egyre több kritika éri. A Deutschlandtrend felmérés szerint a megkérdezettek 47 százaléka nem helyesli ezt, ami 12 százalékos növekedést mutat 2014-hez képest. A kizárás támogatottsága pedig 13 százalékkal csökkent, és szintén 47 százalékon áll. A támogatók és ellenzők tábora így egyensúlyban van. Különösen a keletnémetek rugalmasak ebben a kérdésben. Míg Nyugaton 50–45 százalékos arányban még többségben vannak az együttműködést kizárók, Keleten 58–34 százalékos az arányban a „tűzfal” ellenzői vannak többségben.[13]

Ugyanilyen különbség vehető észre az AfD nyugati és keleti támogatottsága között is:

Nyugat | Kelet

AfD: 26.5% (+2.5) | 40.0% (+2.0)

CDU/CSU: 24.0% (-1.0) | 14.5% (-4.5)

Zöldek: 16.0% (+2.0) | 8.5% (+1.5)

SPD: 13.0% (-2.0) | 8.5% (-2.5)

Balpárt: 10.0% (-1.0) | 12.5% (+0.5)

Változások a 2026. április 21-i felméréshez képest.

Figyelemreméltó, hogy a jelentős különbség ellenére az AfD immár Nyugaton is többségben van.

Egy a német belpolitikáról szóló be nem fejezett májusi bejegyzésem (amelyet most a Függelékben közlök) egyik lábjegyzetében[14] írtam arról, hogy Az AfD 2016-ban elfogadott alapprogrammjának a preambuluma leszögezi: „Liberálisok vagyunk és konzervatívok. Meggyőződéses demokraták.” Ez nem azt jelenti, hogy az AfD minden egyes tagja ezt így is gondolja. De nem árt tudni, hogy ez szerepel a programjukban, és azok viszont, akik ezt megfogalmazták és elfogadták (a 2016. tavaszi stuttgarti pártkonferencián), ezt komolyan is gondolják. A gazdaságpolitikai liberalizmus és antietatizmus például egy olyan sarkalatos pont, ami megkülönbözteti az AfD-t a francia RN-től.

*

Végül egy kérdés. Mi lesz, ha a szeptemberi tartományi válsztásokat követően – mint ezt korábban lehetőségként már jeleztem – az AfD a szász-anhalti és mecklenburg-előpomerániai tartományi parlamentekben abszolút többségbe kerül, és kormányt alakít? Szerintem a szövetségi CDU/CSU–SPD-kormány, amely valószínűleg nem fog tudni a beígért létfontosságú gazdasági és szociális reformok ügyében addig megegyezni, kénytelen lesz lemondani, és mivel a „tűzfal” miatt nem lehet majd új kormányt alakítani, az előrehozott választás elkerülhetetlenné válik, amit az AfD, a „német alternatíva” pártja fog megnyerni, a tűzfal automatikus összeomlását eredményezve.

És Németország – ebben a hipotetikus helyzetben színre lépő – új koalíciós kormánya, amelyben az AfD mindenképpen ott lesz („csak egyáltalán nem mint Juniorpartner”[15] –  ) , nem fogja egyetlen szomszédját sem lerohanni, sőt véget vet a most folyó eszeveszett német fegyverkezésnek, amely – az oroszellenes egységfront paravánja mögött – egyre nagyobb aggodalmat vált ki Európában, mint arra Sylvie Kauffmann, a Le Monde kolumnistája a Financial Timesban megjelent cikkében éppen most rámutatott[16]. És ahelyett, hogy jajveszékelne az amerikai csapatok kivonása miatt, arra fogja biztatni Trumpot és kiváló hadügyminiszterét, hogy irányítsák csak nyugodtan haza a háború után nyolcvan évvel még mindig Németországban állomásozó amerikai csapatokat.

Függelék

A német „nagykoalíció” válsága

Ezt a bejegyzést azért nem fejeztem be, mert Merz kancellár leváltása, amire tulajdonképpen számítottam, legalábbis egyelőre, elmaradt. De a címben jelzett kérdést megvilágítja némileg, ezért gondoltam, hogy kiemelem a „múlandóság”-ból, ha már – egy lábjegyzet miatt – eszembe jutott. (M. G. – 2026. 06. 11.)

2026. 05. 21.

A legújabb (INSA/BILD) felmérés szerint , ha jövő vasárnap lennének a választások az AfD 29, a CDU/CSU pedig 22 százalékot kapna. Ez azt jelenti, hogy – mint már korábban is jeleztem (lásd a 2026. 05. 11-i dátum alatti részt) –, a jelenlegi kormánykoalíciónak (Unió+SPD) már legalább egy fél éve nincs többsége, és ha így haladnak (lefelé), az AfD-nek egymagában nagyobb lesz a támogatottsága, mint a kormánynak.

A politikai status quót foggal-körömmel őrző establishment szempontjából a legnagyobb probléma az, hogy a koalíció képtelen koherensen kormányozni, mert – mint Robin J Brooks, a washingtoni Brookings Institution munkatársa Politikai apokalipszis Németországban című 2025. decemberi blogjában megírta[17] –:   Németországnak szörnyű történelme van, ami szinte lehetetlenné teszi a bevándorlás érdemi megvitatását. A legtöbb német nem teszi szóvá az elégedetlenségét ezzel kapcsolatban, mert nagyon hamar a nyakába varrhatják a „náci” vagy a „rasszista” minősítést. Inkább hallgatnak – és egyre nagyobb számban szavaznak az AfD-re. Ebből a csávából csak úgy lehetne kikerülni, ha a nagykoalíció  [hol van az már! – M. G.]  felvállalná ezt a kérdést, és elvenné az AfD-től. Merz kancellár ismételten kísérletezett ezzel, de ahányszor csak megpróbálta, a balközép mindig lehurrogta. Ennek a működésképtelenségnek az AfD az egyedüli győztese, amelyek így nő a népszerűsége.

És a helyzet csak „fokozódik”:

Fridrich Merzet azért választották meg – írja a pillanatnyi helyzetről a brit UnHerd[18] –, hogy a CDU-t és Németországot jobbra vigye, különösen a bevándorlás kérdésében. De mandátuma ellenére, koalíciós partnerei, a szociáldemokraták (SPD) minden lehetséges alkalommal megakadályozták ebben. Az eredmény az lett, hogy a támogatottsága még [angol sorstársáénál,] Keir Starmerénél is alacsonyabb.[19] 

Ráadásul csapdába került. Ha a koalíciós kormány megbukik és új választásokat tartanak[20], akkor az AfD kizárása azt jelenti, hogy a kereszténydemokratáknak nem lenne más választásuk, mint újra koalícióra lépni az SPD-vel, csak ezúttal a tetejében még a Zöldekkel is. Egy baloldali koalíciós partner helyett Merz (vagy az utóda) kettővel is meg lenne áldva. 

2026. 05. 29.

Közben egyre erősebbé és nyíltabbá válnak azok a hangok – nemcsak a Springer-konszern lapjaiban (Politico, Bild, Die Welt) –, amelyek Merzet alkalmatlannak látják a vezetésre, és a leváltását is lehetségesnek tartják. 

A láthatóan összehangolt kampányt a Politico kezdte el még május elején[21]:

Miközben Friedrich Merz népszerűsége egy évvel hivatalba lépése után tovább zuhan – komplikálva már eddig is gyenge koalíciója problémáit –, a kancellár körbeutazza az országot, hogy meggyőzze a németeket, hogy a dolgok azért jó úton haladnak.

De nem alakult túl jól  dolog, Merz ugyanis, úgy tűnik, csak növeli a bajokat, mert nem nagyon tud kapcsolatot teremteni az emberekkel, és még jobban elidegeníti magától épp azokat a választókat, akiket a legkevésbé volna szabad elveszítenie. 

Ez a gyengéje a fő oka annak, hogy a németek túlnyomó többsége – 86 százaléka –, a mérvadó DeutschlandTrend felmérése szerint, nincs megelégedve a koalíciós kormány munkájával. Merz még balszerencsés elődjénél, Olaf Scholznál is jóval kevésbé népszerű, ami nem jó ómen számára, hiszen Scholz baloldali kormánya a kiadások miatti belharcok miatt bukott meg[22], lehetővé téve Merz hatalomra kerülését tavaly májusban azzal az ígérettel, hogy gyorsan új életre kelti Németország régóta gyengélkedő exportorientált gazdaságát.

Merz fő problémája az, hogy a választók már nem hiszik el neki, hogy ezt az ígéretét teljesíteni tudja. A DeutschlandTrend szerint csak a németek 24 százaléka gondolja azt, hogy rendbe tudja tenni a gazdaságot, csak 14 százalék, hogy „hatékonyan kommunikál”, és csak 44 százalék hiszi azt, hogy a koalíció fennmaradhat a 2029-re kitűzött következő szövetségi választásokig. 

„Lépésről-lépésre haladunk a reformok felé, amelyek lehetővé fogják tenni számunkra, hogy megőrizzük jólétünket” – mondta a kancellár egy találkozón. „Elismerem, hogy szerettem volna, ha ez gyorsabbana megtörténik. De az is az igazsághoz tartozik, hogy a demokrácia időigényes.”

Sok választó számára azonban úgy tűnik, hogy már túl késő.

Merz politikai kudarcainak legnagyobb haszonélvezője az AfD, amely mostanra egyértelműen megelőzte a kancellár konzervatív blokkját [CDU/CSU] a felmérésekben. A szélsőjobboldali[23] párt keményen támadta Merzet nemcsak a bevándorlás miatt, hanem az égbe emelkedő energiárak és a gazdaság kérdésében is.

Miközben Merz türelmet kér, mert küszködik a nehéz reformok ügyében balközép koalíciós partnereivel a Szociáldemokrata Pártból, az AfD egyszerű megoldásokat kínál, amelyek sok szavazóban visszhangra találnak, különösen  volt keletnémet erősségeikben: állítsuk helyre a kapcsolatokat Moszkvával, induljon újra az orosz gáz, telepítsük ki a migránsokat[24]. 

A Merzre és koalíciójára nehezedő politikai nyomás csak erősödni fog a két keleti államban[25], ahol az AfD egyre erősebb, és a párt történelmi győzelmeket arathat, a jelenlegi felmérések szerint.

Bár Merz szövetségi kormányát ez nem nagyon fogja érezhetően befolyásolni, a politikai felelősség nagy része őrá fog hárulni, ha a mainstream konzervatívok jelentősen visszaesnek az AfD-vel szemben azokban az államokban. Ez részben azért is van, mert a jelenlegi egyre populistább korszakban Merznek eléggé nehezére esik, hogy a nép egyszerű fiaként láttassa magát.

Már azelőtt is, hogy kancellár lett volna, Merzet – a BlackRock volt vezérét, akiről köztudott volt, hogy a saját privát gépével röpködi be Németországot – gyakran vádolták azzal, hogy nem tud kapcsolatot teremteni az átlagszavazókkal. 

Mintegy jelezve, mennyire nehéz lesz Merz kormányának keresztülvinnie a gyökeres reformokat, a kancellár nem aratott nagy sikert egy berlini tanácskozáson, ahol a szakszervezeti vezetőket arról akarta meggyőzni, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása elkerülhetetlen, tekintettel Németország öregedő népességére. 

„Ezt semmiképpen sem vamilyen rosszindulat mondatja velem” – állította Merz, haragos zúgolódást váltva ki a hallgatóságból. „Nem, hölgyeim és uraim, ezt egyszerűen a demográfia és a matematika diktálja.”   

2026. 05. 30.

A Politico munkatársa által vázolt fenti alaphelyzet oda vezetett, hogy a Bild május 27-én már azt a bizalmas értesülést szellőztethette meg, hogy Friedrich Merz (70) szövetségi kancellár a saját pártjában is nagy nyomás alá került, a CDU befolyásos köreiben ugyanis egy nagyon kényes forgatókönyv kering: Merz kancellár helyébe léphet-e egy másik politikus?

A konstruktív bizalmatlanság alkotmányos eszközét alkalmazva a Bundestag egy új többséggel bármikor leválthatja a kancellárt. Ehhez nincs szükség új választásokra. A lehetséges jelöltek között első helyen a közel 18 milliós lakosságú Észak-Rajna-Wesztfália miniszterelnöke, Hendrik Wüst (50) került szóba.

[1] Vö. Alexander Haneke, Konrad Schuler: „Brandmauern machen diese Kräfte nur noch stärker“. FAZ, 2026. jún. 3. Az interjú a berlini magyar követségen készült 2026. június 2-án, a magyar miniszterelnök hivatalos németországi látogatása alkalmából.

[2] Az európai konzervatívok és reformisták pártcsoportjához (amelynek a jelenlegi elnöke Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök) tartozik – többek között – a lengyel PiS, a Giorgia Meloni által vezetett Fratelli d’Italia és a román George Simion pártja, az AUR. 

[3] Thomas Gutschker: Jetzt zeigen sich die Bruchstellen zwischen Budapest und Brüssel. FAZ, 2026. jún. 3.

[4] Miközben az orosz sarkköri LNG-gáz európai importja jelen pillanatban is növekszik.

[5] Beleértve a donbaszi agglomeráció első jelentősebb városát, Kosztyantinyivkát is (lásd itt ,  itt és itt), amelynek a helyzete nagyon bizonytalanná vált. – Jarábik Balázs legújabb elemzésében ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben a fronton Ukrajna szempontjából viszonylag kedvező a helyzet, a legkomolyabb gondot az ország belső biztonságát fenyegető veszélyek jelentik. Mivel a háborús dinamika önmagában nem képes a döntő kimenetelt előidézni, az esetleges megállapodást inkább a kumulatív kimerültség, mint a világos katonai győzelem fogja meghatározni. Így a front mögötti ellenállóképesség ugyanolyan döntő lehet, mint a harctéri fejlemények. Ha azonban az állam ellenőrző és szabályozó szerepét csak korlátozottan tudja betölteni, Ukrajna háború utáni útvonala tele lesz kockázatokkal, és egyáltalán nem látható előre. Tehát – és ezt már én teszem hozzá – az az előfeltevés, amely a háború utáni Ukrajnát automatikusan szövetségesnek, Oroszországot pedig ellenfélnek, sőt ellenségnek tekinti, nem biztos, hogy ki fogja állni az idő próbáját. Annál is inkább, mert a Nato, pontosabban Alexus G. Grynkewich, a Nato európai főparancsnoka tisztában van azzal, hogy Oroszország  „nem keresi a konfliktust a Nato-országokkal”, Putyin pedig, a Financial Times szerint , pár nappal ezelőtt Oroszország Nato-tagállamok ellen irányuló háborús szándékát „egyszerűen abszurd”-nak és „tudatos provokáció”-nak nevezte, ami csak arra szolgál, hogy „megteremtsenek egy veszélyt, ami valójában nem létezik, és elfogadtassák a lakossággal a megnövekedett védelmi költségeket”.

[6] Lásd az 1. lábjegyzetet.

[7] Egy friss felmérés szerint az AfD 29, a CDU 21, az SPD pedig 12 százalékon áll. A Politico Poll of Polls-ja pedig azt mutatja, hogy  2025 augusztusa és 2026 áprilisa között a CDU/CSU és az AfD mondhatni fej fej mellett haladt, majd 2026 április elejétől elkezdődött az AfD folyamatos, de nem túl meredek emelkedése és a CDU/CSU látványosabb csökkenése.   

[8] Vö. Franz Münterfering: „Leute, da is Gefahr im Bush”. zeit.de, 2026. máj. 28 (Zeit, 2026/24).

[9] Vö. Sven-Felix Kellerhoff: Worauf Merz mit seinem AfD-NSDAP-Vergleich zielt. Die Welt, 2026. máj. 28.

[10] Az európai konzervatívok és reformisták pártcsoportjához (amelynek a jelenlegi elnöke Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök) tartozik – többek között – a lengyel PiS, a Giorgia Meloni által vezetett Fratelli d’Italia és a román George Simion pártja, az AUR. Az AfD pártcsaládja, a Szuverén Nemzetek Európája (ESN ) jóval szerényebb, és mi tagadás, eléggé szedett-vetett. De Magyar Péter nem zárná ki a vele folytatott párbeszédet sem.  

[11] Vö. Marion Horn: Wann begreifen sie endlich, dass die Brandmauer nur die AfD schützt? Bild, 2026. máj. 24.

[12] Egy kevésbé emlegetett felmérés szerint, amely azt tudakolta, hogy amennyiben a szövetségi kancellárt közvetlenül választanák, és Weidel, az AfD kancellárjelöltje és Merz között lehetne választani, kire szavaznának, 34% Weidelt, 32% Merzet választaná, 36% viszont egyiket sem. Ez azt jelenti, hogy amennyiben volna egy olyan jelölt vagy párt, amely szintetizálná a CDU/CSU és az AfD programját, és lefaragná mindegyik kinövéseit, vagy ez a két párt lépne koalícióra egymással, gyakorlatilag nem volna ellenfele Németországban. 

[13] Vö. Sabine Menkens: Keine Zusammenarbeit mit der AfD? So verändert sich die Haltung der Deutschen. Die Welt, 2026. jún. 4.

[14] Lásd a 23. lábjegyzetet.

[15] Tino Chrupalla: “Kalt. Unsicher. Friedliebend”. Zeit, 2026. febr. 8. (2026/06)

[16] Sylvie Kauffmann: The new German military question. France and other countries in Europe fear that Berlin is planning to go it alone. FT, 2026. jún. 17.

[17] Robin J Brooks: The Political Apocalypse in Germany. substack.com, 2025. dec. 1.

[18] Peter Franklin: Germany’s centrists are driving the rise of the AfD. unherd.com, 2026. máj. 20.

[19] Jelenleg a megkérdezettek 85 %-a nincs megelégedve Merz teljesítményével. Merzről lásd még: Marc Felix Serrao: The incredible shrinking German chancellor. Friedrich Merz wanted to lead Europe. First he has to lead his country. politico.eu, 2026. máj. 6.

[20] Egy május eleji felmérés szerint a németek 59%-a szeretne új választásokat. Nem meglepő, hogy csak a teljesen tanácstalanná vált CDU/CSU többsége (51%) nem akar új választásokat. Az a 39% viszont, amely akar, nagy valószínűséggel nem híve az AfD-t kizáró „tűzfal”-nak (Brandmauer).

[21] Vö. James Angelos: Merz’s comeback tour descends into shambles. The chancellor’s attempts to revive his flagging popularity are backfiring. politico.eu, 2026. máj. 12.

[22] Olaf Scholz ún. jelzőlámpa-koalíciója (SPD, Zöldek, FDP) 2021 végén alakult meg, és 2025 elején ért véget, amikor az FDP kilépett a kormányból, és Németországban előrehozott választásokat tartottak.

[23] Az AfD 2016-ban elfogadott alapprogrammjának a preambuluma leszögezi: „Liberálisok vagyunk és konzervatívok. Meggyőződéses demokraták.” Ez nem azt jelenti, hogy az AfD minden egyes tagja ezt így is gondolja. De nem árt tudni, hogy ez szerepel a programjukban, és azok viszont, akik ezt megfogalmazták és elfogadták (a 2016. tavaszi stuttgarti pártkonferencián), ezt komolyan is gondolják. A gazdaságpolitikai liberalizmus például egy olyan sarkalatos pont, ami megkülönbözteti az AfD-t a francia RN-től.

[24] Ulrich Siegmund, aki bízik abban, hogy a szeptemberi tartományi választások után ő lesz Szász-Anhalt következő kormányfője, nemrég azt nyilatkozta a Deutsche Wellének, hogy az AfD nem „a bevándorlókat” akarja kitelepíteni, hanem „az elutasított menedékkérőket és azokat a migránsokat, akiknek a vízuma lejárt”. És mondta még azt is, hogy „a mi kormányunk alatt, azokat a személyeket, akik kötelesek elhagyni az országot, őrizetbe kell helyezni a kiutasításig”. Ezeknek a száma, a jelenlegi „demokratikus” hatóságok szerint, Szász-Anhaltban kb 5000-re tehető. (Vö. Matthew Moore, Hans Pfeifer: Germany’s far-right AfD vows to ‘make history’. dw.com/en, 2026. máj. 22.)

[25] Szász-Anhaltban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában.

A szerző Geonapló-bejegyzése 2026. június 18-án.