Recseg, ropog a világmindenség, minden kis porcikája remeg. Legalábbis így érezzük gyakran mostanában. Nagyszeben népszerű művésze, Orth István szerint is állandó mozgásban van az univerzum, a szellemit is beleértve természetesen – de rendíthetetlenül, vagyis jól megalapozott rend szerint, olajozottan működik.
Az Erdélyi Művészeti Központ sepsiszentgyörgyi székházában rendezett életmű-kiállításán a galéria egyik falszeletén három olyan festménye különül el, amelyek egyértelműen összetartozva sugallják ezt az orthi meggyőződést. 80×80 centiméteres, négyzetes és azon belül körkörösen felépített, tetszetősen színes, de rá jellemzőn visszafogott tónusú, geometrikus struktúrájú képtrió vall a grafikus festő világlátásáról. És erősíti azt a közvélekedést, hogy Orth István nemcsak tehetségét markánsan felmutató, sokoldalú képzőművész, hanem tudásban, tudományosságban is kiérdemli a polihisztori minősítést. Akárcsak az egykori reneszánsz jelesek, ő is tág kitekintésű, filozofikusan gondolkodó, mítoszteremtő egyéniség, és ebben alapos teológiai, vallástörténeti, muzeológusi, restaurátori felkészülés, alapos világutazói tapasztalat segíti. A kísérletező kedvét is érzékeltető, újabb keletű három festmény elüt a tárlat többi ciklusától, az Orth alkotta „szentképektől”, Az ember tragédiája újraálmodott jeleneteitől, a fantáziadús grafikáktól, a hangulatos városképektől, a szuggesztív illusztrációktól. Próbáljuk kicsit alaposabban körbejárni őket.
Baloldalon a Mandala látható, középen A világmindenség belseje, a jobboldali kép ennek variánsa, a forgást dinamikusabban hangsúlyozó változat. Ismerős Orth Mandalája? Hogyne lenne. Leonardo da Vinci közismert vázlatára, a híres Vitruvius-tanulmányra emlékeztet, amely az emberi test méretarányait elemzi, a férfitestet körbe, illetve négyzetbe rajzolva. Orth István ezt festménnyé átlényegítve, a nőt is bevonja a világegyetemet jelképező, mandalaszerűen kiszínezett kompozícióba. A forgás, az ismétlődés képzetét keltve telíti szimbolikus jelentéssel a képet, amely bármely irányból szemlélve, olyan lesz, akár a buddhista és hindu meditációban fontos szerepet betöltő mandala.
Ennél bonyolultabb, jóval több utalással dúsított a középső mű, A világmindenség belseje. Érdemes külön is kiemelnünk. Itt is a körkörös építkezés dominál. Belülről fakadó spirális mozgásban tágulnak a körök, feszítik, sőt túl is lépik a négyzethatárt. A táguló világmindenséggel lenne dolgunk végtelen térben és időben? A színek játéka is költőivé teszi a kérdést. Kozmikus sötétből tör elő a fény, szélrózsaszerűen színesedve hódít mind tágabb tereket a világosság. A nagy spirál előterében négy különös, titokzatos alak. Orth piktúrájából is ismerősek. A négy evangélista, pontosabban a szimbólumaik: az angyal vagy ember (Máté), a bika (Lukács), az oroszlán (Márk) és a sas (János).
Nyilvánvaló, hogy a világ érzékeltetésére szót kapott a festő hittudósi énje. De mélyebbre is nyúl tudástárában. A világmindenséget alkotó négy alapelem, a föld, levegő, tűz, víz is jelen van a képen az őselemekhez köthető szimbolikus figurák révén. Persze ha a világ elméleti, filozofikus megközelítése és összetevőinek négyes felosztása felmerül, a festészeti ismereteknek is érvényesülniük kell. Ne csodálkozzunk hát, ha rájövünk, Orth István az evangélisták és az általuk szimbolizált elemek feltüntetésére a nekik megfelelő négy alapszínt, illetve azok változatait használta. Álljunk meg itt az elemzéssel, bár érzésem szerint még felfedezhetnénk pár ilyen összefüggést.
Egyáltalán el kell-e ennyire mélyedni gondolatilag, amikor egy ilyen műalkotást próbálunk megérteni? Mi van, ha a szemlélő nem rendelkezik ilyenszerű ismeretekkel? Valamikor fel is tettem a kérdést a festőnek. Egy kis történettel válaszolt. Elmesélte, hogy egy hideg téli napon, amikor a nagyszebeni főtéri galériában időzött az egyéni kiállításán, bement oda melegedni az utcakövezetet javító két munkásember. Önkéntelenül belehallgatott a beszélgetésükbe. Az egyik azt mondta, te, én ebből semmit nem értek. Mire a másik: én sem, de tetszik. Orth szerint ez a lényeg: hasson a kép valamiképpen mindenkire.
E három festmény mellett aligha megy el bárki is közömbösen.
