Ezek a modern irányzatok! Hogymit rájuk nem fognak olykor! Itt van mindjárt annak a festőművésznek az esete — talán Salvador Dalí volt, mert a legtöbb különcködés az ő nevéhez fűződik, ám meglehet, hogy éppen ezért csak ráfogták ezt az anekdotát is —, tehát adva van egy festő, akinek a villájában betörők járnak. A festő rajta is kapja őket, mire az ipsék kereket oldanak. Megkezdődik a nyomozás, a házigazda pedig előáll egy ajánlattal: tekintettel a mesterségére, hajlandó emlékezetből vázlatot készíteni a betörőkről, hátha hasznátlátja a rendőrség. A vázlatok el iskészülnek, mire a rendőrök kissé félénken pendítik meg azt a lehetőséget, hogy a festő házában alighanem repülő csészealjon érkezett marslakók tették tiszteletüket.
Vajon jól meggondolták-e azok, akik ennek a történetkének az alapján bökik ki: „na ugye!” – hogy talán mégis a rendőrökben volta hiba? A művész nyilván a lényegre törekedett, s akkor mellőznie kellett mindenféle apró-cseprő különös ismertetőjelt, ami a felszínhez tartozik, a lényeg pedig mindenképpfél emelettel lejjebb lakozik. És feltételezhető, hogy egy korszerű ízléssel bíró, a modern irányzatokbanjártas nyomozó épp ezeknek a vázlatoknak az alapján állítja előröpke órákon belül a delikvenseket.
Ezt a régebbi históriát azért hozzuk elő, mert a minap olvastunk egymásikat, amely ellenkező előjelével cáfolja az előbbiből levonható elhamarkodott következtetést, s amelyet ezért szívesen bocsátunk a művészetigazi barátainak rendelkezésére. Igaz, hogy nem festőről, hanem költőről van szó. De ha nemes ügyetvédelmezünk, kicsire nem nézünk.
Bordeaux-ban történt. Ott már lefülelték a betörőt, méghozzá egy áruházban. A betörő zsebében vers volt: a betörést, mint olyat, dicsérő vers. De ez még hagyján ahhoz képest, ami a betörő lakásáról került elő a házkutatás során: hősköltemény egy postakocsi kirablásáról. Valóságos esetről, amelyet azonosítottak is, és amelynek során csekély 130 ezer frank cserélt törvénytelenül gazdát.
És akkor egy szót se többé arról, hogy napjaink irodalma-művészete nem közérthető!
Megjelent A Hét V. évfolyama 13. számában, 1974. március 29-én.
