A plakátoknak is megvan a maguk költészete. (Amely nyilván nem tévesztendő össze a plakátköltészettel.) A plakát egyébként is némi atyafiságot tart fenn a költészettel, még ha az utóbbi ezt rosszallaná is. Közös vonásuk a kifejező tömörség. Amely a plakátnak még inkább sajátja, mint a versnek. Mert bőbeszédű verset olvastunk már, de a bőbeszédű plakátot megette a fene!
Rövid legyen és velős. Ne kerteljen, hanem törjön be ajtóstul a házba, és mondja ki magyarán, tömören, ami mondandója éppen van. Legutóbb egy amerikai turisztikai hivatal plakátjáról olvashattunk, amely Európába csalogatta az utazót, és sikerült Európa minden előnyét egyetlen mondatba tömörítenie: „Utazzon Európába! Európában esténként nyugodtan kisétálhat!”
Első pillantásra mintha nem is értené az ember. Főleg, ha nem olvasta például azt a híradást, hogy New Yorkban korábban kezdődnek mostanság a színielőadások – olyannyira veszélyes éjjel az utcán kóricálni. Hát akkor igen, akkor csakugyan egyet kell értenünk a csábító ajánlattal: Utazzon Európába! Mert ott valóban – horribile dictu – ki lehet sétálni esténként. Nyugodtan ki lehet sétálni.
Hát akkor jól van, most már értjük a dolgot. Csak egy kicsit elszorul tőle a szívünk. Régi hiedelmek dőlnek bennünk halomra, hogy a helyükbe új és könyörtelen igazságok magasodjanak fel.
Mert mi azt hittük, hogy Európa több ennél. Azt hittük, hogy Európa az Akropolisz, azt hittük, hogy Európa a kölni dóm, a prágai Hradzsin, azt hittük, hogy Európa az Alpok, a Kárpátok, a Békás-szoros, azt hittük, hogy Európa Nürnberg és Krakkó, a hollandiai tulipánföldek és a bolgár rózsaligetek. De most kiderült, hogy ez mind mellékes. Hogy semmi sem fontos, semmi sem csábító, csupán az az egy, hogy esténként nyugodtan ki lehet sétálni. Ott kezdődne Európa, hogy az embert nem ütik fejbe, és nem veszik el a bugyellárisát?
Most mit csináljunk? Valljuk be, hogy hány embert ütöttek főbe Európában és hánynak vették el a bugyellárisát Mithridátosztól a tatárjárásig és tovább? És ha ez ma nincs is, akkor sem ezért érdemes idejönni, hanem például a fejbeverők kortársaiért, egy Praxitelészért vagy egy Leonardóért. De lehet, hogy ezt mi látjuk hibásan, mi, szép lelkek, és Praxitelészről papolunk olyasvalakiknek, akik korábban mennek színházba, hogy később le ne üssék őket. Hát akkor valóban jöjjenek! És este nyugodtan ki is sétálhatnak.
Megjelent A Hét III. évfolyama 41. számában, 1972. október 13-án.