Összeomlott a 2024 előtti pártok stratégiája, Magyar Péter és a TISZA mindenkinek jelentősen rontja a kilátásait. Akkor érkezett, amikorra mindenkit nagyon meguntak az emberek, és mintha a politikusok is megunták volna a saját szakmájukat. Az ötlettelen sivárságba elég volt egy kis botrányt vinni, és felfordult minden. A Válasz Online-nak olyan mérésekről suttognak ellenzékiek és kormánypártiak is, hogy nem akarunk hinni a fülünknek. Háttér.

Elfogytak az ötletek. A Fidesz választási plakátjain ellenzéki politikusok láthatók, dollárjellel az ingükön („megvették őket kilóra” felirattal), vagy újabban pincérnek öltöztetve („Brüsszel alázatos szolgái” szöveggel). Az ellenzékből egyelőre csak a DK plakátol országos szinten, és a reklámjaikon Orbán Viktor látható („Isten? Haza? Pedofília!” szlogennel). A kormány az ellenzék arcaival, az ellenzék a miniszterelnök arcával ment neki a kampánynak, vagyis a fő üzenetük annyi, hogy „a másik rosszabb, nézd, milyen rossz”. Hogy „én jó vagyok”, azt már egyik sem meri állítani.

Ez az alaphelyzet magyarázza talán a legjobban, hogyan lehetséges az, hogy a rendkívül unalmas magyar belpolitikát ennyire fel tudta kavarni Magyar Péter.

Márpedig nagyon felkavarta, hétfőn arról beszélt, hogy már 24 százalékra mérik pártja népszerűségét. 2022-ben a hatpárti összellenzéki szövetség 34,4 százalékot szerzett, 2014-ben az MSZP-DK-Bajnai összefogás 25-öt, és 2010 óta ezek voltak az ellenzéki erők legfényesebb eredményei. A Jobbikot fénykorában, 2015 tavaszán mérték 21 százalékra. Ehhez képest néhány hét alatt a semmiből elérni a 24 százalékot elképesztő fordulat (persze a kutatás részletei, módszertana nem ismertek, Magyar tudomása szerint pénteken jelenik majd meg a részletes adatsor).

Természetesen kellett ehhez, hogy jókor jöjjön elő, olyan helyzetben, amikor a Fidesz nagyon szenvedett a kegyelmi botránnyal. Kellett hozzá Magyar meggyőző kisugárzása. Azzal tudta sokkolni az országot, hogy miközben a Fideszből jött, úgy beszélt, mint az ellenzékiek. Ebben hasznára vált, hogy az egyik legismertebb fideszes politikus férje volt. Hihetetlenül gyors építkezéséhez kellett az is, hogy remekül használja a Facebookot és kibírjon két hónapot pihenés nélkül.

Sikerének alapfeltétele azonban mégiscsak az volt, hogy a politika iránt érdeklődő tömeg nagyon megunja a politikusokat, a pártokat, mindenkit. Erről a helyzetről nem lehetett biztosan tudni Magyar feltűnéséig, bár voltak erre utaló jelek: a sehova sem sorolható, és a politikából látszólag gúnyt űző Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) látványos erősödése; a bizonytalanok számának növekedése a 2023-as közvélemény-kutatások szerint; vagy az a rendkívüli szituáció, amikor a YouTube hazai sztárjai februárban több embert vittek el egy politikai tüntetésre a Hősök terére, mint azelőtt sokáig bármelyik párt és politikus.

Veszélyes a Fideszre?

Azt viszont Magyar Péter színrelépésig egyáltalán nem lehetett tudni, mekkora igény van arra, hogy egy új politikusért lelkesedni lehessen. Azt sem lehetett tudni, hogy efféle lelkesedés nemcsak az ellenzéki erőviszonyokat képes napok alatt átrendezni, de a Fideszt is sarokba szoríthatja. Friss és nyilvános közvélemény-kutatási adatok nélkül nehéz persze határozottan állítani, hogy Magyar és pártjának megjelenése komoly népszerűségvesztést okozott volna a kormánypártnak, de vannak fontos másodlagos jelek, és hallani szigorúan titokban tartott mérésekről a Fidesz és az ellenzék felől is. Kezdjük a nyilvánosan észlelhető másodlagos jelekkel!
Az első a Fidesz hisztérikus reakciója, amely az elképesztő pénzből indított Magyar-ellenes kampányon látszik. Ha azt mérnék, hogy nekik nem rossz a TISZA párt és Magyar Péter ténykedése, akkor nem költene el csak a Megafon néhány hét alatt több mint 135 millió forintot a gúnyolására. A Fidesz félhivatalosan azt terjeszti, hogy Magyar csak az ellenzékre veszélyes, ott rendeződnek át az erőviszonyok miatta, de a lapunkhoz eljutott híresztelések szerint vannak olyan nem nyilvános méréseik, amelyek a Fidesz jelentős népszerűségvesztését mutatják az év elejéhez képest. Ezek alapján továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb párt, de a 2022-es parlamenti választási eredményét meg sem közelíti júniusban. Ráadásul a hangulat gyorsan változik, mindegyik párt, így a Fidesz is stabil lejtmenetben van március eleje óta.

A második fontos jel a kommentek, lájkok esete. Ezekből önmagukban komoly politikai következtetést sosem szabad levonni, ám trendekre, hangulatra már enged következtetni: leginkább az, amit nem látunk. Esetünkben pedig azt nem látjuk, hogy sokan állnának ki a fideszes politikusok vagy akár Orbán Viktor mellett, amikor a saját oldalaikon szó szerint ezrével támadják őket. Úgy tűnik, mintha egy szellem szabadult volna ki a palackból, és divatossá vált volna beszólni a fideszeseknek, miközben most éppen nem menő kiállni mellettük, megvédeni őket, rajongani értük.

Ebből persze nem lehet országos, pártpreferenciákra vonatkozó következtetést levonni, a politikai ügyekben kommentelő emberek a népesség elég kicsi, csak éppen nagyon hangos hányadát teszik ki. Az viszont fontos, hogy ki meri éppen hallatni a hangját közülük. Ami ugyanis Lánczi Tamás Magyar Pétert börtönnel fenyegető bejegyzése alatt ment, vagy pláne Orbán Viktor Facebook-oldalán az elmúlt napokban történik, az példa nélküli. Mindig is volt néhány ellenzéki, aki beszólt a fideszeseknek, de a hétköznapi kormánykritikus véleményvezérek hangosabbak és bátrabbak most, mint az elmúlt években bármikor. A politikai közhangulat megváltozása általában így kezdődik, és ez akkor is fontos jel, ha egyelőre nem tudhatjuk, milyen mértékű a változás és meddig tart ki.

Ugyanennek a jelenségnek a hatása figyelhető meg abban is, amit a politikai rendezvényeken résztvevők számának változásában látunk. Már március 15-én megtörtént az a kivételes eset, hogy Orbán Viktorra kevesebben voltak kíváncsiak, mint egy ellenzéki rendezvényre, konkrétan Magyar Péter bemutatkozó demonstrációjára. Április első szombatján pedig a legnagyobb Békemeneteket idéző tömeg gyűlt össze a hívására.

Csak a múlt heti példákat nézve: Debrecenben pénteken Dobrev Klára, a DK listavezetője az MSZP és a Párbeszéd társelnökeivel együtt tartott kampánygyűlést. Mintegy 250 ember előtt. A 200 ezres településen. A 27 ezres Gyulán nagyjából négyszer ennyien, a 60 ezres Békéscsabán pedig még többen fogadták két nappal korábban Magyar Pétert. A Fidesz az EP-kampány indítóját és a főpolgármester-jelöltit is zárt ajtók mögött tartotta, csak meghívóval látogatható rendezvények voltak ezek.

Magyar mozgósításával már a Fidesz sem mer versenyezni. 

Több településről is azt hallottuk, hogy a Fidesz kifejezetten nehezen tudta összeszedni azokat a jelöltjeit az önkormányzati választásra, akik nagyjából esélytelenül indulnak, mert az utolsó, klasszikusan nem befutó helyeket kapják, vagy olyan körzet jutna nekik, ahol toronymagas esélyes az ellenfél. Máskor ez sem okoz nehézséget a pártnak, tudják a jelöltek, hogy ha most nem is ér mandátumot a küzdelmük, hosszú távon megéri a pártért dolgozni, kampányolni. Most ez a hangulat nincs meg, a szimpatizánsok is óvatosak, kivárnak. Van olyan megyei jogú város, ahol még múlt hétfőn sem volt meg az összes fideszes jelölt, miközben szombattól már aláírásokat kellett gyűjteniük.

Háború és háború

A Fidesz gondjait mutatja, hogy a kormánypárt eddig nem tudott új üzenettel előjönni. A „háború vagy béke” szlogent erőltetik leginkább. Ez jól működött még 2022 tavaszán, amikor a társadalmat sokkolta a frissen kitört háború, de több mint két év elteltével a szorongás a közvetlen „belekeveredéstől” oldódott. Ráadásul most EP- és önkormányzati választások jönnek, csupa olyan politikust választhatunk meg, akiknek szinte semmilyen mozgásterük sem lesz abban, hogy világpolitikai döntéseket hozzanak. Nyilván kevesen tudják a választók közül, de az Európai Parlamentnek külpolitikai kérdésekben nincs szava, még a szankciós döntésekbe sem szólhatnak bele, ezek száz százalékban a Tanácsot alkotó kormányok belátásán múlnak, márpedig a Magyarországot ott képviselő Orbán Viktor helyéről most nem szavazhatunk.

Ha ez nem is egyértelmű sokaknak – és érdekes módon az ellenzékből senki sem figyelmezteti erre a választókat –, az talán jobban belátható, hogy összesen 21 magyar politikus ül majd a 720 fős testületben, és a magyarok több mint fele (13 fő) eddig is Orbán-párti volt, de még így sem tudták rákényszeríteni az akaratukat a többségre.

Persze el lehet hitetni erős kommunikációval, hogy a matematikai realitás ellenére „elfoglaljuk Brüsszelt”, de egy eleve irreális ígéret sohasem lehet olyan erős hatású, mint aminek legalább egy kis valóságmagja van.

A rezsicsökkentésnek például volt valamennyi, ahogy 2015-ben migránsokat is lehetett látni. Az EU háborús politikáját az EP-ből meghatározni viszont nem lehet, se 13, se 21 képviselővel, de még 361-gyel sem könnyen.

A megválasztandó polgármesterektől vagy éppen vármegyei közgyűlési tagoktól pedig pláne nem lehet elvárni, hogy elintézzék: Washington vagy Berlin ne akarjon fegyvereket küldeni Ukrajnának.

2022-ben volt tétje annak, hogy a következő magyar kormány mennyire vesz részt Ukrajna támogatásában, a mostani választásnak azonban a háború szempontjából nincs jelentősége. Ezzel együtt a fideszes politikusok ezen a héten már bedobták a „világháborús veszély” szlogent, jelezve, hogy egyelőre ez marad a fő üzenet, és nincs jobb ötlet, mint tovább fokozni a szorongást a lakosságban. A miniszterelnök talán azért is kezd érdektelenné válni, mert mostanában szinte mindig csak világpolitikáról beszél. Pénteken a Millenárison tartott kampányindítóján például 28-szor mondta ki 16 perc alatt a „háború” szót, erre építette fel az egész előadását. Néhány nappal korábban a közel-keleti háborúval riogatott egy rendkívüli videóüzenetben. Arról, hogy mi történik Magyarországon, hónapok óta alig szól valamit.

Zsugorodó tábor

Ha valósak a lapunkkal ismertetett, állítólag egymástól független, de hasonló trendeket mutató felmérések, akkor a Fidesz népszerűsége sokat kopott, állítólag 10 százalékpontot az év eleje óta, ami azt jelenti, hogy most vasárnap legfeljebb 40 százalék .körüli eredményre számíthatna.

A Fidesz népszerűségi problémáját a kegyelmi botrány hozta felszínre, ez a párt szavazóit is erősen felzaklató botrány, de a varázserőbe vetett hit erodálódásához ez önmagában talán kevés lett volna: számíthat, hogy ennyi év dominancia után egyszerűen unalmasakká váltak, és régóta nem mondanak semmi érdekeset, vagy ha igen, az feltűnően hamisan szólt. A rezsicsökkentést 2022-ben úgy védték meg, hogy a lakosság egy részének és rengeteg kisvállalkozásnak többet kellett fizetnie; a genderügyi támadásoktól védelmező Fidesz képzetét kikezdte K. Endre kegyelme; a háborús fenyegetettség szorongása csökken; a migrációs nyomásnak pedig nincs látható jele az utcákon, legfeljebb a kiürülő börtönökben, ahonnan elengedték a külföldi embercsempészeket. Más, új téma pedig nincs.

Utoljára 2014 végén volt kicsit hasonló a hangulat, a netadós tüntetés és a kitiltási botrány idején, csakhogy akkor nem választás előtt állt az ország. Abban az évben három választást nyert meg addigra magabiztosan a Fidesz (parlamenti, EP, önkormányzati) és 2015 tavaszára a migránsok elleni kampánnyal vissza tudott erősödni. Találtak egy témát, ami több embert érdekelt, mint a korrupció, sőt többet, mint ahány elkötelezett szavazójuk volt. Most nem látszik hasonló ötlet.

Forrás: Újnépszabadság