Csökkentik a miniszterek, az államtitkárok, a képviselők és a polgármesterek fizetését is. Idén augusztusban kifizetik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a családoknak.

Az Alkotmány utcai miniszterelnöki irodájában adott interjút az RTL-nek Magyar Péter. A miniszterelnök ebben többek között beszélt a kormányfő, a miniszterek, az államtitkárok, a képviselők és a polgármesterek illetményének csökkentéséről, de szó esett iskolakezdési támogatásról, a nyugdíjasok támogatásáról, a gazdasági növekedés lehetőségeiről és Magyarország valódi állapotának, a NER botrányainak az átvilágításáról is.

A kormányfő kifejtette, most arra van szükség, hogy a magyar emberek lássák a valóságot, vagyis, hogy milyen állapotban adta át az országot az előző kormány. Magyar Péter szerint még annál is rosszabb a helyzet, mint amire számítottak, hiszen több szerződést az utolsó pillanatban kötött meg az Orbán-kormány. Elmondása szerint folyamatosan esnek ki a csontvázak vagy néha inkább egész temetők a szekrényből, minden minisztériumnál. Itt példaként megemlítette a Krausz Ferenc fémjelezte Élvonal Alapítványának tett 260 milliárd forintos vállalást, a Nemzeti Kulturális Alapból kiszórt 17 milliárd forintot, a Jászai Gellért-féle 4iG 1300 milliárd forintos  keretszerződését és a Lázár János-féle Építési és Közlekedési Minisztérium 280 milliárd forintos kötelezettségvállalását is.

Visszafizették a 17 milliárdos NKA-támogatás egy részét a fideszes celebek és szervezetek – Eddig 1,688 milliárd van meg a nagy pénzszórásból. Az ismert fideszes…

Zuhanórepülésbe kapcsolt a 4iG-részvények ára azután, hogy Magyar Péter beintett az 1300 milliárd forintos üzletnek – A NER-közeli cég vezetésében sem mindenki…

Krausz Ferenc nyílt levelet írt Magyar Péternek az Orbán-kormány által több mint 260 milliárd forinttal támogatott Élvonal Alapítványról – „Teljes mértékben…

Az államháztartási hiány is hatalmas, az Orbán-kormány által elfogadott 2026-os költségvetés eredetileg 3,7 százalékos hiánnyal számolt, majd ezt bő 5-re módosították, végül

Magyar Péter szerint a kormányzati átadás-átvételkor Nagy Márton és társai „megsúgták”, hogy ők 6,8-7 százalékos hiánnyal számolnak

 – fejtette ki, megjegyezve, ezért szükség van a költségvetés átvilágítására, ez már folyamatban van, Kármán András pénzügyminiszter vezetésével készítik a leltárt.

Gigahiánnyal búcsúzik Nagy Márton, az államháztartási deficit áprilisra elérte a hiánycél 91 százalékát – A Tisza-kormánynak lépnie kell.

A kiadások szükséges csökkentése az Országgyűlést is érinti. Csak a parlamenti költségek lefaragásán 50 milliárd forintot takarít meg az állam – ígérte Magyar Péter. Ennek keretében csökkenni fog a kormányfő, a miniszterek, az államtitkárok, a képviselők és a polgármesterek fizetése is. Magyar Péter miniszterelnöki alapbére bruttó 2,3 millió forintra esik vissza, ami a képviselői alapfizetésével együtt bruttó 3,8 millió forint lesz. Összehasonlításképpen: Orbán Viktornak legutóbb bruttó 7,8 millió forint volt a keresete, azaz hivatali utódja kevesebb mint feleannyi pénzből fogja végezni a munkáját.

De csökkentik a köztársasági elnök, az állami cégek felügyelőbizottsági tagjai fizetését is, utóbbiak létszámban is kevesebben lesznek. A legtöbb pénzt továbbra is az államfő viheti haza, de jóval kevesebbet, mint eddig. 

Magyar Péter szerint a fő vezérelv az önmérséklet és az alázat lesz, hiszen, mint mondta, „amire felhatalmaztak, az szolgálat”, és nem az a célja, hogy meggazdagodjanak. A béren kívüli juttatások mértéke is csökkenni fog.

A miniszterelnök úgy véli, jól haladnak az uniós forrásokról szóló tárgyalások. A Fidesz propagandájával ellentétben az Európai Bizottság minden tagállamot egyenlően igyekszik kezelni, de a feladat nem egyszerű, mert az új kormánynak augusztus 31-ig kell megvalósítania azt, amit az Orbán-kormány évek alatt se tett meg – emlékeztetett Magyar Péter.

Nem csak az idő az ellenfél, az Orbán-kormány miatt Magyarország megint az utolsó az Európai Unióban – A legtöbb uniós tagállam számára nagy kihívás megfelelni az…

Beszélt a korrupcióellenes intézkedésekről, ígérete szerint az Integritás Hatóság jogköreit is kibővítik. A legsürgetőbb a közlekedési beruházások és az energetikai projektek elfogadtatása, ehhez a struktúrát fel kell építeni, a jogszabályi keretet el kell fogadni. Rengeteg a munka és nagyon sok pénzről van szó, ezért a nyáron a kormányból senki nem fog szabadságra menni – közölte, majd meg is köszönte mindenkinek a munkát. A lengyel miniszterelnök, az osztrák kancellár és a francia elnök is tisztában van azzal, hogy milyen feladatai vannak az új kormánynak, azt ígérték, hogy ami rajtuk múlik, abban segítenek majd – mondta. Megjegyezte, nem biztos, hogy sikerül mind a 10,4 milliárd eurónyi uniós forrást megszerezni a határidőre, de amit lehet, azt megtesznek.

Az Európai Bizottságban sem hiszik, hogy a Tisza minden eurót meg tud menteni, a támogatás egy része augusztus végén örökre elvész – A testület tisztában van a…

A Tisza-kormány könnyedén visszaveheti a 35 éves sztráda- és hulladékkoncessziókat, a kaszinók nehezebb ügynek tűnnek – A sztrádák esetében már…

Magyarország már holtversenyben az EU legkorruptabb állama, a korrupció miatt zuhant be a gazdaság – Az Orbán-rezsim nem tud leállni a korrupcióval, ami Magyarországon…

Augusztus 20-án lesz száznapos a Tisza-kormány, ő pedig akkor lesz elégedett, ha addigra minden átvilágítás befejeződik és tudják tájékoztatni az embereket Magyarország valós állapotáról. Nem lehet rögtön mindent visszaépíteni, de akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár az iskolakezdési támogatás belátható időn belül rendelkezésre fog állni – ígérte, hozzátéve, ez is része lehet a gazdasági növekedésnek, hiszen ahhoz például a fogyasztás növekedése is hozzá tud járulni. Már idén augusztusban kifizetik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a családoknak, a szociális egyenlőtlenségeket, a társadalmi különbségeket csökkenteni kell, s ezeket csak úgy lehet csökkenteni, ha a nyugdíjas SZÉP-kártyához hasonlóan lépcsőzetesen és bizonyos jövedelmi szinthez kötötten vezetik be. Ugyanez igaz a iskolakezdésre is.

Ki kell alakítani azt a kritériumrendszert, ami azt határozza meg, hogy mely család számít ténylegesen rászorulónak – fejtette ki Magyar Péter. Szerinte

hiba, hogy eddig mindenki ugyanazokat a juttatásokat kapta, így azoknak a családoknak a tagjai is, amelyekben az egy főre eső jövedelem kétmillió forint.

Az új intézkedéseket lépcsőzetesen, jövedelmi szinthez kötve vezetik be. Ha szeptember elején megvan az új költségvetés , akkor reményei szerint már az utolsó negyedévben, tehát még az idén kifizetnék a nyugdíjasoknak tervezett támogatások egy részét. Egyelőre csak elképzelések vannak, nem szeretné Kármán András pénzügyminiszter nevében kijelenteni, hogy túlvállalásokat tesz a Tisza-kormány. A terv az, hogy minden olyan intézkedést, amit az előző Orbán-kormány hozott és jó a magyar embereknek, azt megtartják, de véget vetnek a felelőtlen gazdálkodásnak.

Kármán András közölte, hogy 2026-ra pótköltségvetést állítanak össze, a jövő évit pedig más alapokon fogják megtervezni – A pénzügyminiszter elmondta,…

Kármán András: Még az idén jöhet az áfacsökkentés és a nyugdíjkorrekció – A Tisza-kormány még az idén csökkenteni fogja a zöldségek, gyümölcsök, a tűzifa és…

Augusztus 20-a után egyébként a Tisza-kormány új országjárást tervez, hogy a felmerülő kérdésekre válaszoljanak az emberek kérdéseire – ígérte Magyar Péter. Egy csomó intézkedés hozzátartozik az emberek mindennapjaihoz. 

Az oktatási rendszer teljes átvilágítására készül a Tisza-kormány, minden más csak utána jöhet – Munkavállalói szempontból a PSZ az egyik legsürgetőbb feladatnak…

Megreformálják a végrehajtási rendszert is, nonprofittá teszik és állami kontroll alá helyezik, mert az Orbán-kormány alatt arról szólt a végrehajtás, hogy minél inkább elhúzódjon és minél több profitot szedjenek össze belőle. Az átalakításig a kilakoltatásokat felfüggesztik – ígérte a kormányfő. Meg kell reformálni a közjegyzői rendszert is, sokkal transzparensebb és olcsóbb rendszert hoznak létre – folytatta.

Jön a Tisza-kormány, egy kiszivárgott hangfelvétel szerint elkezdtek félni a végrehajtók – Attól tartanak, hogy az új kabinet nonprofittá teszi a végrehajtást…

Lengyelország már gazdagabb, mint Spanyolország és Donald Tusk tervei szerint jövőre az egy főre jutó GDP terén már megelőzi az Egyesült Királyságot. Ez egy olyan ország, amelyben 20 éve még mélyszegénység volt, a mostani teljesítményéhez azonban nem csoda kell ehhez, hanem valódi, hazafias kormányzás – értékelte Magyar Péter az első hivatalos külföldi útját. Szerinte ha meg tudják szerezni a befagyasztott uniós forrásokat, ha el tudják zárni a korrupciós csapokat, ha vissza tudnak szerezni az ellopott állami vagyonból jelentős vagyonelemeket és beindul a magyar gazdaság, akkor az legalább 2-3 százalékkal magasabb növekedésre képes, mint az uniós átlag.

Ha ezeket a célokat 2027-től el tudják érni és tudják tartani a növekedést, akkor záros határidőn belül elérheti Magyarország az uniós átlagot – jelentette ki a miniszterelnök.

Inkább csak 2030 után lesz eurónk – Már idén érdemes kiadáscsökkentő intézkedéseket tenni az államháztartás konszolidálása érdekében – vélik az Erste…

Magyarország képes felzárkózni, kár, hogy már nem Ausztriához, hanem Lengyelországhoz lehet – A magyar gazdaság alacsony termelékenysége miatt

„Visszatért a remény” – Percről percre Magyar Péter és Donald Tusk varsói találkozójáról – Magyarország mindenben partner lesz – ígérte a magyar …

Az államadósságról Magyar Péter azt mondta, ott a legfontosabb az, hogy csökkenő pályára tegyék. Rövidtávon már a kormányváltás ténye és az ahhoz köthető optimizmus is segít a kormányfő szerint, mindemellett egyszerre kell nagyon sok mindenre figyelni, ezért mindenkit arra buzdított, hogy ha kritikája van, azt fogalmazza meg.

Gaudi-Nagy Tamás kemény büntetőjogi és polgári jogi elégtételt akar venni Magyar Péteren, Schiffer András segít neki – A miniszterelnök három nevető emojival

Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2026. május 23-án.