Minden művészet minden művész kezében fegyver, s mindenkor minden művész számára harctér; a történelem logikája intézte ezt így. Állig felfegyverzett művészet segít tehát a barlangrajzok óta a megismerésben, a világ megörökítésében, átgondolásában és elrendezésében. Állig felfegyverzett grafika harcol. Dürer léte és műve fegyvertény – a valósággal s a középkorral szemben.
De nem ezekre az általánosságokra gondolunk, mikor harcos grafikáról beszélünk. Új kor új fogalma ez, a társadalmi igazságért folyó harcnak az a szakasza termelte ki, ahol az idő felgyorsult érverése létrehozta a világ mai politikai közérzetét. A negyvennyolcas forradalmak, a párizsi kommün, Lenin októberének, a kommunista pártok századának hangulati belterén él és frontjain újra és újra beveti félelmetes hadosztályait. A harcos grafika a politikai tett, az osztályharcos kiállás direkt expresszív megfelelője a művészet „normális” létében, olyan, mint a forradalmár a civilek között. Civilek között, akik nem feltétlenül becstelenebbek és tehetségtelenebbek, mint ő.
A harcos grafika nem etikai mérce és nem tehetség kérdése. Kizárólagossága épp olyan ostoba lehetetlenség lenne, mint nemléte vagy tagadása. A harcos grafika a lelkiismeret és a tehetség szerencsés, logikus találkozása. Ott van a plakátokon és röpcédulákon, a napilapokban s a kiállító termekben egyaránt. Maradandóságát ugyanazok a törvények szabályozzák. Művelői között a múlt század nagy neveinek élén ott áll Daumier, a mi századunkban Picasso, Käthe Kollwitz, Uitz Béla, N. Tonitza, Derkovits, Perahim. Hazánk képzőművészetében több évtizedes hagyománya van és tehetséges idős és fiatal művelői.
Megjelent A Hét II. évfolyama 19. számában, 1971. május 7-én.
Kiemelt képünkön: Leon Alex: Reménytelenség; A Héten, ötven évvel ezelőtt a művész Éhség című litográfiája illusztrálta a Számunk képzőművésze szövegét.
