Azt, hogy Magyar Péternek kellene eldöntenie, ki olvassa be a közmédiában a híreket, én nem hinném… Így is parafrazeálhatnám Kristóf Attila emlékezetes, Én nem tudom… című rovatát az egykori Magyar Nemzetből. Hogy micsoda, a publicistáét, aki a napilapnál 2010 után is közölte írásait? Akkor, amikor az Orbán-kormány alkotmányt módosított, meg vállalhatatlan döntéseket hozott? Mit számítanak fantasztikus riportok, remek bűnügyi regények, meg hogy egyáltalán miről mit írt a Magyar Nemzetben! Az sem, hogy sajnos már 2015 májusa óta nincs velünk. A múlt embere ettől még, így is kell rá tekinteni!
Tény eközben, hogy a saját portámon is söprögethetek: nem lelkesedtem azért, hogy Bárándy Péterből vagy Iványi Gáborból csináljanak köztársasági elnököt. Magam is úgy láttam, hogy az óbaloldalhoz közel álló figurák, az államfőnek pedig végre valóban a nemzet egységét kellene megtestesítenie. Már ha egyáltalán valójában lehetséges ilyen. Tudjuk jól, akadt ellentábora Sólyom Lászlónak is, hát még Göncz Árpádnak. De azért törekedni lehetne erre – ennek a törekedésnek pedig a teljes ellentétét mutatta az olyanok megválasztása, mint Áder János, Novák Katalin vagy Sulyok Tamás.
De igaza volt Magyar Péternek, amikor ezután azt mondta: az új jelölt bizonyosan nem nyerheti el mindenki tetszését. Ahogy nem nyerte volna miniszterként Rubovszky Rita, ahogy nem nyerte közmédiásként Bodacz Balázs vagy most Borsa Miklós, Hajdú Gábor. De más volt talán a helyzet Ruszin-Szendi Romulusszal, Bódis Krisztával vagy Radnai Márkkal? Lannert Juditot nem érték ugyanúgy kritikák? Mindenki eldöntheti maga, jogosak-e vagy jogtalanok.
Az viszont úgy nem működhet, hogy a kommentelők összetett életutak fekete-fehérre festésével rásütik valakire a NER-bélyeget, Magyar Péter megcsóválja a fejét, és akkor hirtelen visszavonják a kinevezéseket. És ez nem jelenti, hogy ne lehetne elszámolnivalója Borsának, Hajdúnak vagy bárkinek. Előbbi meg is tette például egy 2022-es Válasz-interjúban. Nem most, a kormányváltás után, hanem akkor, amikor bőven volt vesztenivalója. Magyar Péter előtt évekkel, egyébként. Másoknál meg később. De hogy ne lett volna őszinte az út, amin végigment? És ne lett volna bátor dolog 2022-ben a közmédiás múltról vallania, meg keményen kiállni a háborús agresszor Oroszországgal szemben?
Mindig gyanakodva figyelem azokat, akik azzal támadják a másikat, hogy ők már jóval előtte ezt és ezt az álláspontot képviselték. Akik arra büszkék, hogy ők sosem jutottak arra, mekkorát tévedtek, mennyire vakon voltak bizonyos témákban. Akik úgy érzik, ők mindvégig a helyes úton jártak, és ebből a pozícióból bátran megítélhetik a másik tévedéseit. Különösen visszás ez, amikor azt várnák, hogy a másik élete váljon egyetlen egybefüggő magyarázkodássá. Kinek volna kedve ehhez? Ki fog bármit is belátni, ha mások csak erre az elbizonytalanodásra várnak, hogy azonnal széttéphessék?
És ez még mindig nem jelenti, hogy feltétlenül Borsának, Hajdúnak vagy akárki másnak kellene bizonyos pozíciókba kerülniük. Ahogy nem jelenti azt sem, hogy ne teljesíthetnének ott kiválóan, csak mert nem ellenállóként küzdötték végig az előző tizenhat évet. Magyar Péter egyébként is azt mondta, hogy Orbán Viktor és háromezer janicsárja a problémás – nem pedig mindenki, akinek 2010 után volt bármi köze az államhoz vagy a NER csatolt részeihez. Arról pedig különösen nem neki kellene határoznia, ki lehessen pozícióban a közmédiánál. Mert ez jelentené a valódi rendszerváltást – különösen azok után, amik a frissen kikerült levelezések alapján a kézivezérelt orbánista közmédiában folytak.