Orbán Viktor még április 12-e előtt: „Magyarország (vagyis ő maga – ku-nc) egy megkerülhetetlen útakadály a háborút akaró ukránpárti európai erők számára.” Navracsics Tibor, aki most, állítólag, eggyel hátrébb lépett: „Orbán Viktor megkerülhetetlen szereplője a magyar politikának, és abban bízom, hogy az is marad.” Matolcsy György kiérdemesült közpénzstrázsa bankelnökről elterjedt, hogy nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen, Szijjártó Péterről, OV szerint a legnagyobb hazafiról, az ország legsikeresebb külügyminiszteréről úgyszintén, akárcsak Balásy Gyula túlárazó kommunikációs és reklámgururól is…
A legmegkerülhetetlenebb azonban – akinek a begyulladt NER-szolgák kimondani is félik a nevét – Rogán Antal (Tóni), a momentán lapító titokminiszter.
A mesterséges intelligencia általánosít: „A megkerülhetetlen nem kényszerít, csak egyszerűen ott van. Olyan, mint a gravitáció: nem érvel, nem kér, csak működik, és mindenre hatással van.” Ezzel szemben az élet, a demokratikus világ szigorúbb és kiterjesztőbb: a masszívan megkerülhetetlen emberrel baj van, vele csak ütközni lehet. És előbb-utóbb kell is, szoktak is. Szerencsés esetben választásokon, egyéb helyzetekben az igazságszolgáltatás révén.
Ami viszont elkerülhetetlen.
Megjelent az Élet és irodalom LXX. évfolyama 20. számának Páratlan oldalán 2026. május 15-én.
