Két éve az ukrán oktatási miniszterhelyettes bejelentette, hogy kiveszik a tananyagból a Háború és békét, mert az, úgymond, „az orosz hadsereget dicséri”. Pont Tolsztoj…
Tolsztoj, aki megvetett és elutasított minden hatalmat, államot, egyházat, hadsereget. Akinek krisztusi anarchizmusa nemcsak a háborút tiltotta, de mindenféle emberölést, halálbüntetést, sőt az állatok megölését is. Aki a Háború és békében nemhogy nem „dicsőítette” az orosz hadsereget, hanem a háború embertelenségét, feleslegességét, idegenségét, kisszerűségét írta le hatalmas történelmi pannókban és fullasztó kisrealista pillanatképekben. Tolsztoj, aki a II. Sándor cár elleni merénylet után levelet írt a miniszternek a narodnyikok kivégzése ellen protestálva, és a minisztertől – jogosan! – azt a választ kapta: „Az ön istene nem a mi istenünk!” Tolsztoj, akit egész életében kozmopolitaként, hazátlanként, pacifista bolondként gyaláztak. Tolsztoj, aki ezeket a gyalázkodásokat egytől-egyig büszkén elfogadta. Tolsztoj, aki szerint a hazafiság „durva, káros, szégyenletes és rossz, és ami a legfontosabb – erkölcstelen”. Aki szerint a nacionalizmus sosem a parasztok és a munkások érdeke és gondolata, hanem az uraké; Tolsztoj, aki szerint az államok és birodalmak mindig az urak érdekeit szolgálják.
Ő lenne a nagyorosz sovinizmus és az orosz birodalmiság szimbóluma? Ő, akivel soha, semmiféle állam és birodalom nem tudott zöldágra vergődni? Egy szakállas, mezítlábas, darócba öltözött rajongó, egy vegetáriánus, anarchista szent őrült? Az erőszakmentes ellenállás egyik feltalálója? Akit kiátkozott az egyháza, bár a számukra is világos volt, hogy inkább Tolsztoj átkozta ki őket?
Nem értem. Aki olvasta a Háború és békét, nem gondolhatja komolyan, hogy Tolsztoj az orosz hadsereget dicsérte benne. (Jó, Szergej Bondarcsuk, aki rémes szovjet szuperfilmet rendezett belőle, így gondolta, de az egy másik történet). „Téves csatatér” ez a Tolsztoj, hogy Domonkos Istvánt idetorzítsam.
Persze – ezt Tolsztoj is írhatta volna – a csataterek mindig tévesek.


Utána nem sokkal az Ukrán Írószövetség (!) tiltakozott az ellen, hogy Kijevben Bulgakov szülőházában Bulgakov-múzeum működik, mert Bulgakov „nagyorosz soviniszta volt”. Pár nappal később az ukrán kormányzati szervként működő Könyvszövetség elnöke nyilatkozta, hogy az ukrán közkönyvtárakból eltávolítják – többek között – az orosz klasszikusokat, Puskint, Csehovot, Dosztojevszkijt és másokat, és a köteteket (úgyis nyersanyaghiány van) bezúzzák. A napokban pedig eltávolították Bulgakov szobrát a múzeum elől. Bulgakovét, aki gúnyt űzött minden diktatúrából, aki megmutatta a poros, kapzsi kisszerűséget a szárnyaló szlogenek mögött. Mert – így az ukrajnai hivatalosság – kortársai közül ő állt „a legközelebb a putyinizmus ideológiájához és a Kreml ukrajnai népirtásának igazolásához”. Hogy mi a fasz?!
Tolsztojt, Puskint, Turgenyevet, Gogolt, Bulgakovot, Goncsarovot, Paszternakot és társaikat amúgy Putyin Oroszországa is nyugodtan betilthatná, mivel írásaik általában nemigen felelnek meg a mai orosz állami sztenderdeknek, hiszen részint egy elidegenedett hatalom abszurditását mutatják meg, részint arról írnak, hogy az ember – minden ellenkező látszat és hatalmi igény ellenére – összetett, gondolkodó, társadalmi lény, nem pusztán gépcsavar és ágyútöltelék.
Az ukrán kormányzat csinovnyikjai ezzel leginkább azt bizonyítják, hogy nem csupán Tolsztojt, Bulgakovot (és megannyi más írót és művészt, kőfaragót és balett-táncost) nem értik, hanem magát a civilizációt sem: Tolsztoj és Bulgakov művei (most maradjunk csak ezeknél) az egyetemes emberi kultúra részei (ahogy ezt a jórészt amúgy nyugati kultúrát becézni szoktuk), a könyvek listázása, betiltogatása és megsemmisítése pedig az egyetemes hatalmi kultúraellenességé.
Putyinnak és aljas háborújának nem fog ártani, ha az ukrán iskolások (és felnőttek) nem olvasnak többé Tolsztojt és Babelt (nem néznek Repin-képeket és Rubljov-ikonokat, nem hallgatnak Csajkovszkijt és Sosztakovicsot, stb.), hanem mindezek helyett „hazafias nevelésben” részesülnek, sőt. Ez pontosan ugyanaz a logika, mint Putyin logikája. A háború mindig emberellenes, természetellenes és kultúraellenes.
Ahol nagy hazafias nekibuzdulásban kukázzák a Háború és békét vagy a A Mester és Margaritát, ott végül csak a jelmondatok maradnak. Egyet rögtön tudnék is ajánlani: „A háború: béke”. Abban a könyvben, ahol ez áll, nem csupán a kéziratok égnek el, de az emberek is nemszeméllyé törlődnek a múltból.
Ez tömör, világos és konkrét. Csak komolyan, szó szerint kell érteni és végrehajtani, nem valamiféle parabolának, görbe tükörnek nézni.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. június 10-én.