Tizenhat év ment el az életemből az Orbán-rezsim elleni küzdelemmel. Felfoghatatlan mennyiségű munkát, számolatlan álmatlan éjszakát, több százezer leutazott kilométert, és sok-sok ezer emberi találkozást, beszélgetést szántam rá. Nem férne el a laptopom memóriáján az összes lejárató cikk és aljas facebook-komment, amely született rólam. Kétszer törtek be a budapesti irodámba, egyszer követ dobtak be az ablakon, egyszer emberi fekáliával tömték tele a postaládámat, egyszer feltörték az autómat (utána hónapokig oroszul kommunikált az autórádió kijelzője). Többször leköptek az utcán. A gyerekeim előtt ordítva hazaárulóztak. Perben álltam egyszerre a magyar állammal és a Roszatommal – és nyertem. Megjártam a világsajtó címlapjait, és kétszer ültem magyar rendőrségi fogdában. Mindezt egy percig sem bánom. Ma sem cselekednék másképp. Mindvégig reméltem, hogy ez az ország nem veszhetett el végleg. És bármennyire reménytelennek tűnik, nem adhatjuk fel az ellenállást.
Mindez ennek ellenére eredménytelennek bizonyult. Végül nem mi, hanem Magyar Péter és a Tisza hozta el a megszabadulást Orbán sötét rendszerétől. Mi ketten nagyon máshol töltöttünk ebből a tizenhat évből tizennégyet. Személy szerint, szemtől szembe is lehazaárulózott és hazugozott engem és kollégáimat vagy tíz évvel ezelőtt az Európai Parlamentben. Szerintem van jelentősége és súlya, ha most őszintén köszönetet mondok neki és a Tisza közösségének, hogy ami nem tudott megtörténni tizenhat éven keresztül, azt ők most valósággá tették. Hogy emberfeletti munkával, hittel, elszántsággal és akarattal nem csak eltakarították az Orbán-rezsimet, de olyan példátlan, kétharmados felhatalmazással tették ezt, amely lehetőséget nyújt ahhoz, hogy Magyarország visszatérjen arra a történelmi útra, amelyre hitem szerint mindig is hivatott volt. Lehetővé tették, hogy újra büszkén, felemelt fejjel lehetek magyar. Hogy külföldi barátaim nem szörnyülködő üzeneteket küldenek valami újabb gazság nyomán, hanem gratulációkat. Minden tisztelet és elismerés kijár neki és a Tiszának, hogy lehetővé tették mindezt. Le a kalappal. Még akkor is, ha sok kérdésben nyilvánvalóan mást gondolunk, és biztosan számos okom lesz a morgolódásra következő években.
Mindemellett azért szeretnék röviden megemlékezni azokról, akik elkoptak ebben a harcban tizenhat év alatt. Barátaim sokaságáról, akik elmenekültek Magyarországról. Azokról, akik már nem élhették meg a Fidesz bukását. Akiket tönkretettek. Azokról, akik tisztességgel, kitartással, elszántsággal, óriási áldozatokkal végigküzdötték ezt a másfél évtizedet, vagy annak egy részét még ha nem is ők buktatták meg végül Orbán aljas rezsimjét. Szabó Tímea, Karácsony Gergely, Hadházy Ákos, Szabó Rebeka, Tordai Bence, Szél Bernadett, Donáth Anna, Cseh Katalin és még sokan mások, köszönöm!
De szeretnék köszönetet mondani azoknak is, akiknek senki más nem fog. A NER megroppanásának elsődleges oka közgazdasági. A 2010-es évek globális pénzbősége és uniós támogatásai stabilizálták Orbán rezsimjét. A COVID-járványtól kezdve, majd Oroszország ukrajnai agresszióját és az energiaválságot követően, ezek a gazdasági alapok megroppantak, és a társadalom korábbi – a régiótól ugyan leszakadó – szerény gyarapodása megtört. Alapvetően ez őrölte fel a Fidesz társadalmi bázisát. Ez pedig a Fidesz pocsék gazdaságpolitikája mellett nem volt független az Európai Unió sokszor megkésett, sokszor erőtlen nyomásgyakorlásától sem.
Az uniós források felfüggesztése kipukkasztotta azt a buborékot, amivel a Fidesz az oligarchák gazdagodását, és részben a társadalom beletörődését is megvásárolta. Ha ez nincs, akkor nagy valószínűséggel vasárnap óta a Fidesz újabb győzelme felett boronganánk. Az EU fellépése nagyon lassan, nagyon nehezen született meg. Négy ember játszott kulcsszerepet benne, történetesen mind a négyen az Európai Parlament Zöld frakciójának tagjai voltak. A portugál Rui Tavares, a holland Judith Sargentini, a francia Gwendoline Delbos-Corfield és a szintén holland Tineke Strik elképesztő munkát fektettek abba, hogy felhívják a figyelmet az Orbán-rezsim jogsértéseire, az uniós alapjogok magyarországi sérelmére, a korrupcióra és hogy fellépésre ösztökéljék az Uniót. Mindegyiküket jól ismerem, és ma is kapcsolatban vagyok velük. Egész kiváló emberek és egész kiváló demokraták.
Magyarország sorsáról a végső szót, nagyon helyesen, a magyar emberek mondták ki vasárnap, 3,2 millióan, véget vetve ennek a velejéig züllött rendszernek. Az ő akaratukat, nagyon helyesen, egy magyar párt, a Tisza és vezetője, Magyar Péter formálta elsöprő politikai fegyverré. Örök hála nekik.
Mindennek árnyékában azonban hadd mondjak köszönetet azoknak, akik szintén hozzátették a magukét, hogy ez megtörténhessen.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. április 14-én.
