Ady Endre közel négyesztendős (1899 december 16–1903. október 13.) nagyváradi újságírói tevékenysége ma már szinte teljes egészében feltérképezett területe az Ady-filológiának. Publicisztikájából első ízben egykori lapjának, a Nagyváradi Naplónak a szerkesztője, Fehér Dezső adott ki válogatást (Ha hív az acélhegyű ördög, 1927), melyet nagyobb megszakítás után követtek újabb kötetek, majd a legfontosabb, a kritikai kiadás: Ady Endre Összes Prózai Műveinek sorozata.
Az Ady-publicisztika váradi anyagát e kiadás I–IV. kötetei tartalmazzák. A kritikai kiadást követő bírálatok kifogásolták a szerkesztés egyes lazaságait – például némely kétes hitelű, szignálatlan cikk Ady-nak tulajdonítását (néhányukról utólag be is bizonyosodott, hogy más volt szerzőjük) –, de az esetlegesen hiányzó szignált írásokról, illetve az olyan aláíratlan anyagokról, melyekről a tévedések lehetőségét kizáróan bizonyítható Ady szerzősége, kevés szó esett.
A nagyváradi sajtó irodalmi anyagának általam elkészített bibliográfiája többek között ilyen, az Ady-filológia számára érdekes eredményeket is hozott: 1. előkerültek az Ady Endre Összes Prózai Műveiből kimaradt, ismeretlen, szignált Ady-cikkek; 2. aláíratlan, de vonatkozások, stílusazonossági jegyek alapján bizonyítható Ady-írások várják az irodalomtörténet, az Ady-kutatók verdiktjét; 3. az Ady-irodalmat kiegészítő adatok, valamint Ady váradi napjairól szóló eddigi ismereteinket (l. Hegedűs Nándor Ady Endre Nagyváradon; Dutka Ákos A Holnap városa; Lengyel Géza Ady a műhelyben) módosító, dokumentum értékű közlések, szerkesztői üzenetek, Ady-vonatkozású cikkek bukkantak fel.
Természetesen ezek sorában legnagyobb jelentőségűek az irodalomtörténet számára az elfelejtett, a kritikai kiadásból kimaradt Ady-cikkek, melyek közül három több mint hét, illetőleg éppen hat évtized után kerül most ismét az olvasó elé.
Védők asztala
Megjelent a Szabadság 1901. március 15-i, 63. számában. Törvénykezés rovat, 6. oldal, Dyb szignóval jelzett írás.
Köztudott, hogy Ady hosszú ideig a törvényszéki tudósító szerepét is ellátta lapjainál. Ez az írása azonban a rovat „műfaji” ismérveit túl lépő eszmefuttatás; egy talán unalmas törvényszéki délelőttön fogalmazhatta a szerző.
Rádl Ödön, Várady Zsigmond a századforduló Váradjának ismert védőügyvédei, a korabeli bihari közélet aktív szereplői. Több más Ady-cikkben is találkozhatunk nevükkel. Dési Géza dr. – aki publicistaként kezdte – a költő szűkebb baráti köréhez tartozott. Friedländer Samu ügyvéd társaságában is többször megfordult Ady Endre.
A korabeli újságírói robotra panaszkodó befejező sorok későbbi Ady-cikkekben, nyilatkozatokban más-más változatban többször is ismétlődnek.
San-Toy
Megjelent a Nagyváradi Napló 1901. nov. 16-i, 254. számában. Színház rovat, 7. lap. (A) szignóval aláírt kritika.
Az (A) szignó Ady névjelzései között már 1899-ben, Debrecenben is felbukkan, majd 1905-től gyakran használja Ady. Váradi írásainak sorában többször nem fordul elő. Ez az egyszeri váradi jelzés támasztott kételyeket Bustya Endrében, aki úgy véli, hogy Ady Nagyváradon egyáltalán nem használta ezt a jelzést, mert Fehér Dezső álnevének
(Alba) kezdőbetűje volt. A szignó használata mellett szólnak azonban a következők: A színikritika megjelenésekor Ady már rég a lap ismert színikritikusa, a színházi rovat vezetője. Fehér Dezső publicisztikájából alig 8-10 színikritika ismeretes, és mindegyik teljes névaláírással; álnevét csak hétvégi kommentárjai és bökversei alatt használta, akkor sem rövidítve. A váradi sajtó történetének a korszakot átölelő irodalmi anyagában (de előbb vagy később sem!) többet nem található meg e szignó. Ady később, a darab felújításakor, még kétszer ír kritikát a San-Toyról a Nagyváradi Naplóban: 1902. ápr. 18-án Az új San-Toy, majd 1902. december 5-én San Toy címmel. Az áprilisi kritikában utal a darab első váradi bemutatójára, összehasonlításokat tesz.
A San-Toy Sydney Jonesnak, az angol operett megteremtőjének kínai tárgyú daljátéka, a korabeli színpad egyik kasszadarabja volt.
A színibírálat hangja, stílusa semmiben sem különbözik a szokványos darabismertetéstől, mellyel a cikkírók gyakran csak a színházi bérletet vagy a kijáró ingyenjegyet szolgálták meg. A gyengébb Ady-írások egyike ez, melyből talán csak a darab művészi értékeit bíráló sorok hangja a későbbi Adyé.
Közlését irodalmi dokumentumértéke, a kritikai kiadást kiegészítő volta indokolja, teszi szükségessé.
Az új Gyülekezet
Megjelent az Új Nagyvárad III. évfolyamának 646. számában, 1914. június 30-án. Új hírek rovat, 4. oldal. Ady Endre aláírású cikk.
A lap beszámolót közöl a Nagyváradi Radikális Párt alakuló gyűléséről, melynek vendégei, meghívottjai között volt Ady Endre is.
A radikális párt alakuló gyűlése című beszámolót követi az az egykori olvasókhoz intézett Ady-vallomás, mely teljes szövegében ismeretlen Ady-dokumentum.
Tabéry Géza írása, mely az 1957-ben kiadott Irodalmi Évkönyvben jelent meg, csupán pár soros változatát említi.
A cikk elfelejtettségét talán az magyarázza, hogy az Új Nagyvárad (melyet a magyar sajtó első újságírósztrájkját megszervező publicisták: Marton Manó, Dutka Ákos, Kotzó Jenő indítottak) a város kis példányszámban megjelenő, kevésbé ismert lapjai közé tartozott, s radikális „párton kívüli” programja miatt is mellőzték hivatalos körökben. Ady feltehetően régi barátainak kérésére írta cikkét az Új Nagyvárad számára, nem pedig egykori lapjai egyikének. Az Ady-kutatások kapcsán ez az újság kiesett az érdeklődés köréből, így maradhatott „ismeretlen” ez az értékes Ady-vallomás.
Védők asztala
Abban az egyetlen teremben, hova a törvényszéki palota balesete óta az egész bűnügyi igazságszolgáltatás szorult, igen modern elrendezése van minden bútordarabnak, de legelsőbben az asztaloknak. Az asztalok patkó alakban támogatják ugyanis egymást. A patkó közepén a legmagasabb elnöki asztal, jobbra és balra a bírák asztalai. Bal oldalon, illetve az elnöktől jobbra az esetleges tolmácsra vár a következő asztal. A patkó végén, mely az ostor vége is szegény vádlottnak, az egyformán szigorú arcú ügyészek ülnek. A jobb oldali patkóhajtásnál a jegyzői asztal kapott helyet, aztán a védők asztala jön. Itt megtörik a patkó. Az újságírók asztala már különáll. – Ennek nincs nevezetessége semmi. De annál több van a védői asztalnak, a Rádl Ödönök, Várady Zsigmondok nagy csatáinak ez a színhelye, ez a máskülönben olyan szürke, igénytelen asztal.
Lapját szürke, többrétű papír födi. Rajta tintatartó s tollak állanak. A jegyzetekre a védő urak hoznak papírt magukkal. Ha pedig nem hoznak, ott a szürke papírfedő, melyről tulajdonképpen most az ének szól. Ilyen berovátkált, tarka asztalborítót ritkán lehet látni. Nincs olyan kriminális fiskális, akinek manupropiáit itt meg nem lehet lelni. Cikornyás névaláírások, értelmetlen szavak, kihúzások, latin idézetek, sőt művészi becsre éppen nem számító rajzmerényletek ékítik a szürke papírost.
A papír közepén kuszáit nagy betűkkel két szó díszeleg: Volt üzlete! A Várady Zsigmond kézírása. Valamelyik kereskedő gyámoltjára értődött. Körül van írva alig silabizálható gyorsírással.
Általában Várady Zsigmond dr. keze hagyott a papíron legtöbb emléket.
Egyik sarkában a papírnak díszeleg valamelyik fiskálisnak következő elmés variálása: Benedek Bekened Beneked Bedenek.
Egy szégyenlős kollégája az ügyvédi kar reputációja érdekében áthúzogatta, alig lehet elolvasni. Dési Géza dr. kalligrafikus vonásait is nem egy helyütt lehet látni. Ő azonban inkább tintafestésekkel szórakozik az unalmas kihallgatások alatt.
Egy ifjú és bohó ügyvédbojtár verset írt, kétsorost, de nagyon rosszat. Oda is írta alá valaki: Szégyellje magát!
Egy más helyen nagy tintapecsét közepén át van szúrva a papíroslap, mintha a tollát vágta volna bele valaki. Ez alighanem Friedländer Samu volt, Az ő temperamentumára vall.
Valamelyik fiskális a védbeszédét is itt akarta megfogalmazni. Ennyit le is írt: Tekintetes törvényszék, a vádhatóság igen tisztelt képviselője… Itt megakadhatott a beszéd. Utána más kéz írta: Hombár Mihály köz- és váltóügyvéd.
És még sok-sok elmés és elmétlen irka-firka, valamennyi bizonysága annak, hogy a védő urak néha unatkoznak, és hogy nemcsak beszélni szeretnek. De lehet ilyenen jegyzeni. Csak egyen nem: az újságírókén. Ők annyit írnak másutt, hogy itt még azt is restek feljegyezni, ami feljegyzésre érdemes.
Dyb
San-Toy
Nagyvárad, november 16.
Az angol ladyvé lett kínai mandarinárok szerelmi történetét végre nálunk is bemutatták. Ama modern operettek egyikét láttuk, amelyeket a táncok kedvéért komponáltak, minden egyéb csak lényegtelen toldalék az eme stílű daraboknál. A szöveg ostobán összetákolt, a zene tetszetős, de értéktelen, a felhangzott melódiákat nehezen sajátítjuk el, de könnyen elfelejtjük – amolyan énekes balettek ezek, rövid életű semmiségek –, de hát divatban vannak, ez kell ma a magyarnak!
Nem is érdemes tehát a darab meséjéről beszélni, el lehet róla mondani, hogy van ugyan, de nincs… Somogyi igazgató nagy költséggel, sok fáradsággal, fényes kiállításban hozta színre a darabot, s különösen a jelmezekben igazán pazar fényűzést fejtett ki, úgyhogy vetekedhetett bármely fővárosi színházzal e tekintetben.
A rendezés is kiváló volt, mindent elkövettek, hogy ebből az értéktelen darabból produkáljanak valamit. A szereplők egytől egyig kitettek magukért, s nemes versenyre keltek e tekintetben, hogy élvezetes alakításokat nyújtsanak.
Elsősorban, mint valóban elsőt említjük fel Székely Irént, a társulat kritikán felül álló primadonnáját, aki énekben, játékban egyaránt méltó volt kiérdemelt hírnevéhez, s tegnap ismét fényes diadalt aratott. Gyönyörű szép volt, bájosan énekelt, és a tőle szokott finomsággal játszott, a közönség valósággal ünnepelte, egyes énekszámait nem győzte elégszer ismételni, s megérdemelte azt a hat remek virágcsokrot, amellyel tisztelői kitüntették. Külön meg kell dicsérnünk azért az áldozatkészségért is, hogy egész vagyont érő kosztümöt csináltatott e szerephez, amiért már megjelenésekor is tapsvihar és éljenzés fogadta.
Toilettek dolgában nem fejtett ki hasonló fényűzést Ámon Margit, kedves szubrettünk, aki úgy látszik, a színpadon is takarékos jó gazdasszony, s jó parthie lesz annak a szerencsés férfiúnak, aki majdan oltárhoz vezeti. Ettől eltekintve nagyon kedves volt, mesésen táncolt, szépen remekelt, a közönség lelkesen tüntetett is mellette, sokszor megújrázták, amit meg is érdemelt társulatunknak sikkes tagja.
Nem egészen hozzá illő szerepében kitűnt énekével Székely Anna, de játékban nehézkes volt, alig tudott beleilleszkedni a darab túlságosan könnyed légkörébe.
Teljes elismeréssel kel! szólnunk Bérczyről, aki napról napra szemlátomást fejlődik, s kellemes játékmodorával a közönség kedvencévé növi ki magát. Kupletjét és Ámon Margittal énekelt duettjét a közönség sokszor megújráztatta.
Valóságos tánctehetségnek bizonyult ismét Kulinyi Mariska, akinek angol tánca óriási hatást keltett.
Mint mindig, ezúttal is kitűnt Krasznay, ez az igazi „Mann für Alles” művész, aki minden szerepében egyaránt kiváló.
Igen jó volt Pintér, hasonlóan dicséret illeti meg Füredit, sokan irigyelték is hat feleségéért, akik ennivalóan bájosak voltak, s a nézőtérről nem egy urat tudtak volna elcsalni mandarinnak, különösen a szép Lengyel Margitnak lett volna nagy kísérete.
Elismerést érdemel a prímabalerina, a „kis Bércziné”, aki a táncokat művészettel vezette és tanította be, márpedig angol operetteknél a tánc a legfontosabb részlet, itt a lábak beszélnek, különösen, ha olyan formásak, mint a mesternőéi.
Müller karmester ezúttal is derekas munkát végzett, nagy tudással tanította be az operettet, és szokott precizitással vezényelt.
Az előadás jóval tíz óra után ért véget, ami a nagyszámú közönségnek némi türelmetlenséget idézett elő – reméljük, hogy ma és holnap gyorsabb ütemben fog az előadás lezajlani.
(A)
Az új Gyülekezet
A „Nyugat” matinéján állottam utoljára szemben az én nagyváradi publikumommal. Aggodalmas idők jártak akkor: mindenki szerette az irodalmat Nagyváradon is. Gondolom azonban, hogy Nagyváradon is javult azóta a helyzet, s a mitlänferek elmaradtak. Az irodalmat azok szeretik csak, akiket az irodalom is pirulás nélkül szerethet. Szóval a „Nyugat” matinéján hatalmas, lázas, kíváncsi publikumot láttam. De nem láttam még soha Nagyváradon azt a publikumot, amelyet ma látnom lehetett.
Ma Nagyvárad, az a Nagyvárad mutatta meg magát, akiről valaha csak magunkat ámító álmaink voltak. Azok, akik ma a mi zászlóbontásunkra eljöttek, nem jöttek divatból, sem unaloműzés okából. Gőzfürdős levegőjű volt a zsúfolt nagyterem, és fáznia kellett volna mégis minden megjelenőnek. Terror korszakában, a legkicsinyesebb, legmegalázóbb terror korszakában Nagyvárad bátor, hívő lelkét mutatta meg a mai gyülekezet. Büszke és boldog voltam, hogy tizenkét évvel ezelőtt merészeltem már hinni, ami ma beteljesülésnek indult.
Megjelent A Hét V. évfolyama 11. számában, 1974. március 15-én.