Ady Endre nagyváradi éveivel kimerítően foglalkozik az irodalomtörténet, legigényesebben az egykori váradi szerkesztő, Hegedűs Nándor Ady Endre nagyváradi napjai című tanulmánya, valamint megelőző Ady Endre Nagyváradon című kötete és Lengyel Géza munkája, Ady a műhelyben. Mindketten forrásmunkaként használták fel Fehér Dezsőnek (a Nagyváradi Napló szerkesztője, ahová Ady a Szabadságtól szerződött) Ha hív az acélhegyű ördög című kötetét (Nagyvárad, 1927), valamint kortársak, a költőt túlélő barátok – Nagy Endre, Bíró Lajos – visszaemlékező írásait.

Hegedűs Nándor kötete bevezetőjében és Naptár-fejezetében is tudományos igényességgel, részletezően tárgyalja Ady Endre Nagyváradra érkezésének történetét. Pásztor Bertalan (a Szabadság segédszerkesztője volt Ady Váradra érkezésekor) adatait fogadja el hitelesnek – ezeket támasztja alá Ady levele is, melyet Fehér Dezső közöl fakszimilében – és a következőkben összegezi véleményét: „Ady 1899 decemberében érkezett Nagyváradra… Működését a Szabadság szerkesztőségében január elsején kezdte meg. Első cikke Kubelik nyelvtana volt…”

E néhány sor állításait egészíteném ki, illetve korrigálnám az alábbiakban.

Ady Endre első nagyváradi írása, A hozomány című teljes névaláírással ellátott novella 1899. december 16-án jelent meg a Szabadságban. Az első nagyváradi közlés téves dátumát Hegedűs Nándor Lengyel Gézától vette át, aki a következőket írja: „Január 4-én jelenik meg először a Szabadságban a később oly gyakori Dyb jel… már 6-án megjelenik nevével egy tárcanovella: Takács tanár úr… Első alkalom volt ez arra, hogy Ady neve mint szerzőé Nagyváradon nyomtatásban szerepeljen. Más jelentősége nincs.” (Ady a műhelyben)

Ez a kéthetes időbeni tévedés (azaz a decemberben közölt, valójában első váradi Ady-írás figyelmen kívül hagyása) további pontatlanságokhoz vezetett, ezúttal Ady szerkesztőségi munkájának megkezdésével kapcsolatban. Lengyel

Géza szerint „A huszadik század első napján érkezett Ady Endre Nagyváradra, s másnap megkezdte munkáját a Szabadság szerkesztőségében.” Hegedűs Nándor szerint viszont: „Ady 1899 decemberében érkezett Nagyváradra… Működését a Szabadság szerkesztőségében január elsején kezdte meg.”

Ady Endre kétségtelenül 1899 decemberében érkezett Nagyváradra, és bizonnyal jelentkezett a Szabadság szerkesztőségében. Ezt látszik igazolni az utolsó debreceni Ady-cikk címe, valamint dátuma (Amolyan búcsúféle – Debrecen, 1899. december 2.) – és az első Váradon megjelent Ady-írás (Ady Endre: A hozomány – Szabadság, 1899. december 16.) keltezése között eltelt két hét is. Tehát leadta a Szabadság szerkesztőségében december 16-án megjelent írását, és életének újabb fordulója, váradi munkába állása előtt – mint később annyiszor – az ünnepekre hazatért Érmindszentre. Erről az érmindszenti tartózkodásáról nem tudott az eddigi Ady-irodalom, de igazolható egy, a Szabadságban 1899. december 31-én megjelent szerkesztői üzenettel:

„Szerkesztői üzenet. A. E. (Érmindszent). Már tegnapra vártuk.”

Megjelent A Hét V. évfolyama 10. számában, 1974. március 8-án.