Mikor az ember 84 évesen úgy érzi, hogy közeledik élete első felének végéhez, akkor mindenféle apropó nélkül nekiállhat egy önéletrajz megírásának. Ráadásul írónak vallja magát, tehát mestersége szabályai szerint eljárva lesznek olvasói, akik jóideje várnak erre a könyvre.
És ráadásnak a ’me too’ mozgalom legaktívabb heteiben újra elővették a közvélemény-formálók a két évtizeddel korábbi botrányt, s olyan vihar keveredett, hogy a könyvkiadók erkölcsi megfontolásokból nem vállalták a könyv kiadását, míg mégis akadt egy, amelyik igen. Gábor Zsazsát ideidézve: ennél nagyobb reklám nem képzelhető, bár valószínű Woody Allen lemondott volna róla inkább.
Filmkészítésben lett világhírű, bár ő a klarinétozásra büszke jobban, pedig együttesének tagjai néha befogják a fülüket, amikor ő szólózik – a tehetség és a szenvedély nem mindig találkozik. Filmekkel világhírre vergődni pedig nem különösen nehéz, kell egy-két jó ötlet, pár vicces mondat, aztán hagyni az operatőrt meg a színészeket, hogy műveljék a szakmájukat. Közben az ember alápróbálja a kedvenc zenéit, és a vágóval elvonulva összeraknak a nyersanyagból valamit. Esetleg a végeredmény beseper néhány Oscart, de addigra a szerzőt már egészen más foglalkoztatja, és nem szereti a díjkiosztókat, ahová elhívják az embert gázsi nélkül fellépni. Az egyetlen nehézség, hogy a folyamatok beindítása előtt valakit meg kell győzni, hogy adjon sok-sok pénzt anélkül, hogy bele akarna szólni, mire és hogyan költjük azt el.
Talán a humor a lényeg. Arra vevő mindenki, nagy népszerűségre lehet szert tenni, ha sikerül vidámságot teremteni a sötét emberi viszonyokban. Persze nem túl egyszerű a dolog, elnézve a közelmúlt és a jelenkor humorosnak szánt filmjeit, sorozatait és sztárjait.
Ez a Woody Allen féle humor erősen Kelet-Közép-Európa múltjában, történelmében gyökerezik. Fura ilyet állítani a New Yorki születésű szerzőről, aki – saját bevallása szerint – már attól rosszul érzi magát, ha Manhattenből ki kell tennie a lábát, a szabad természetről nem is beszélve. Ez a humor önkritika, látásmód, világmagyarázat és túlélési kézikönyv, személyiség és mélytengeri búvárkészülék. (Juszt sem írom ide, hogy zsidó, mert PC-k vagyunk.)
Örkény István (hasonlóképpen mélytengeri humorista) írja az orosz hadifogságot elbeszélő művében, hogy az öröm és a tragédia konstans elemek minden ember életében. Egy ötvenfokos faggyal induló reggel, amikor nem kell munkára menniük a foglyoknak, s naphosszat ülhetnek a barakkban a kályha körül, az kb. akkora öröm, mint egy középosztálybeli tisztviselőnek a kéthetes abbáziai nyaralás.
Egy évtizedeken át kitartó világhír, népszerűség a világ minden szegletében, szépasszony színésznők, szobor Spanyolországban, egyetemi kurzusok az életműről – ez túl sok a jóból, még akkor is, ha az imádat tárgya nem válik ettől mindenben tudós vátesszé, hanem éli a maga korlátok közé illesztett depresszióval fűszerezett mindennapjait. Le kell csapnia a ménkűnek. Ebben az esetben egy gyerekmolesztálási vád, évekig bérelt hely a címlapokon, botrány botrány hátán, amit még tetéz, hogy feleségül veszi korábbi élettársa nevelt lányát Soon Yit méretes korkülönbséggel, látszólag igazolva a korábbi vádakat.
És az ügy, mint a jó töltött káposzta, újra lett melegítve a ’Me too’ (2007) idején majdnem ugyanakkora habveréssel. Nem foglalunk állást a kérdésben, WA ebben az önéletrajzi kötetben hosszan elemzi a történteket (egy sértett nő bosszúja az egész ügy). Érdekes módon itt eltűnik a kötet minden lapján fölfedezhető humor, nincsenek poénok, nincs sziporka, semmi. Nem WA az első ártatlanul megvádolt ember, ez valahogy benne van az emberi létben oly mélyen, hogy odáig a mélytengeri búvárok sem tudnak leereszkedni.
(Woody Allen: Apropó nélkül – Önéletrajz – Jaffa Kiadó, Megjelenés: 2020. október)
Amely szövegrészek a fenti írásban humorosnak tűnnek: mind WA-tól származnak nem szó szerinti idézet formájában.