Magyar úr, most mit gondol, még mindig túl drága? – trollkodott kedvesen Paks 2-re célozva az orosz RIA Novosztyi hírügynökség amúgy szakszerű, a múlt heti magyar és román energetikai nehézségeket leíró cikke végén. A megjegyzés beleillik a gunyorosan gonoszkodó beszólások 2022 óta szaporodó sorába, miszerint Európa életképtelen az orosz energiahordozók nélkül, és csak idő kérdése, mikor fagy/fő meg, és jön rá, hogy nem éri meg lemondani róluk az ukránok kedvéért.

A motiváció érthető, Moszkva szeretne visszakapaszkodni az európai piacra, a logika azonban hibás. Már csak azért is, mert ha az első terveknek megfelelően tavaly már működésbe is lépett volna a két új paksi atomreaktor, hűtővíz híján most ott álltak volna ugyanúgy leállítva, mint a régiek. Vagyis akármilyen szükséghelyzet is volt, továbbra is érvényes Magyar Péter álláspontja: meg kell vizsgálni, megéri-e a jelenlegi szerződésben lévő feltételek mellett megépíteni a még éppen csak megkezdett új erőművet.

Illetve az elmúlt hetek után világos, hogy úgy semmiképpen, mert az éghajlati változások nyomán újra kell gondolni a hűtőrendszert, ami egyrészt piszkosul megdrágítja az egész projektet, másrészt hosszú évekkel kitolja annak megvalósulását. De ez csak az egyik, és talán a legegyszerűbb probléma. Az energetikában emberöltőkre terveznek – így tett Orbán is, amikor megpróbálta eltéphetetlennek szánt szálakkal Oroszországhoz kötni Magyarországot –, úgyhogy

a Magyar-kormány előtt most az a dilemma áll, hogy a rövid távú anyagi áldozatot is vállalva szakítson-e Moszkvával, vagy inkább próbálja meg „kibekkelni” a háborús éveket, netán kivárni az októberben már a 74. évét betöltő Vlagyimir Putyin eltűnését a porondról,

hátha akkor vissza lehet térni a 2022 előtti viszonyokhoz. De ez utóbbira az orosz államrezonra való tekintettel kevés az esély…

A remény nem stratégia – szokták idézni Gordon Sullivan amerikai tábornokot, a szárazföldi hadsereg egykori vezérkari főnökét, aki társszerzője volt az 1996-ban A remény nem módszer címmel megjelent, a hidegháború utáni katonai tervezésről szóló könyvnek. Vannak területek, ahol nagyon nagy a kockázat, a stratégiai hibák könnyen járhatnak katasztrofális következményekkel.

Nemcsak egy ország védelmére való felkészülés, de az energetika is ilyen. Alaposan fel kell térképezni a lehetséges veszélyeket, messze előre felbecsülni az igényeket. Jó lenne hinni abban, hogy egyszer majd egy megbízható, a mieinkhez hasonló értékeket valló, józan Oroszország lesz a partnerünk, de erre sajnos nincs garancia. Sőt, a jelenlegi esélyek inkább a mai áldatlan állapotok hosszú távú fennmaradását vetítik előre, Putyinnal vagy nélküle…

Magyarországnak – és Európának – a belátható jövőben Oroszország nélkül kell megoldania energiaigényei kielégítését. 

Nem lesz könnyű vagy olcsó, de nem is lehetetlen. A helyzet mindenkinek előnytelen, de nem mi döntöttünk így, hanem Moszkva választotta a békés kereskedelem helyett a katonai agressziót, a kölcsönösen előnyös európai kapcsolatok helyett Ukrajna leigázását. Most a Magyar-kormánynak kell meghoznia azt a döntést, amelyet az Orbán-kormány tizenkét évvel ezelőtt nem mert meglépni. Putyinnak meg a RIA Novosztyinak nem fog tetszeni, de hát nekünk Magyarország az első.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. augusztus 10-én.