A világsajtó hosszú ideje tele van a jobboldali nacionalista populizmus megállíthatatlannak tűnő előretöréséről szóló elemzésekkel. Donald Trump mindent legázol maga körül, ami kicsit is demokráciára emlékeztet, Vlagyimir Putyin állhatatosan folytatja háborúját belső ellenzéke, Ukrajna és Európa ellen, egyre újabb országokra terjed ki Kína gazdasági expanziója, és ha mindez nem lenne elég, ott az argentin elnök Javier Milei, a német AfD, a francia Nemzeti Tömörülés, a spanyol Vox, a brit Reform UK, az Osztrák Szabadságpárt, Szlovákiában Fico, Csehországban Babis, Szerbiában Vucsics. A felsorolás még így sem teljes, de ahhoz talán elég, hogy érzékeltesse a liberális demokrácia táborában uralkodó aggodalmat.

Április 12-e óta azonban ugyanez a világsajtó arról is folyamatosan cikkezik, hogy megerősödött a korábban csak halványan pislákoló remény. Egy kis közép-európai ország példája azt mutatja, hogy a nemzeti mázzal bekent üres ígérgetés sem csodaszer. Sokszor alkalmas eszköz a hatalom megragadására, de nem ad végtelen hosszúságú mandátumot a demokratikus szabályok félresöprésére, az egyeduralomra és az abból óhatatlanul következő lopásra, korrupcióra. A Tisza Párt elsöprő választási győzelmének híre, a budapesti utcákon táncoló tömegekről készült videók bejárták az internet népét, tanúsítva, hogy a még nem lefutott a meccs.

Ahogyan az aranyköpéseiről elhíresült amerikai baseball játékos, Yogi Berra mondta, „nincs vége, amíg a kövér hölgy nem énekelt”. A megállapítás nem csak az operára, még csak nem is a csupán a baseball meccsekre érvényes, hanem sok egyéb mellett a politikára, a választási küzdelmekre is. Amíg az embereknek bármilyen kicsiny mértékben, de van befolyásuk saját és országuk sorsára, addig mindig él a remény az igazság és a józan ész felülkerekedésére. Ha másért nem, hát mert az autokraták rendszerint nem tudják kiigazítani a hibáikat. Márpedig hibáznak, annál gyakrabban és súlyosabban, minél tovább megkérdőjelezhetetlen a hatalmuk.

A vele hasonszőrűek szemében Orbán Viktor legfőbb vonzereje a négy választási győzelme, tizenhat éven át tartó hatalmon maradása volt. Receptet kínált arra, hogyan lehet a demokratikus homlokzat mögül eltüntetni minden tartalmat – leginkább azért, hogy feltartóztassa a történelmet. Ez a pozícióit a végsőkig oltalmazó, az elkerülhetetlen változásokban lehetőség helyett csupán veszélyt látó kisebbség utóvédharca. Nem véletlen, hogy világszerte az idősebb, jellemzően aluliskolázott, vidéki emberek hajlamosak lemondani a jogaikról, cserébe a hőn áhított – bár ritkán elért – létbiztonságért.

A Fidesz a mostani választáson csak az 58-60 év fölötti, helyzeténél fogva eleve konzervatívabb korosztályban kapott többséget. Természetesen minden ország más, de a magyar példa ragadós lehet: a fiatalok és a középgeneráció, a nagy- és a kisvárosok összefogása, a hagyományos pártok szerepének újraértékelése képes lehet a nacionalista populizmus feltartóztatására. Hegel szerint a történelemnek az a fő tanulsága, hogy az ember nem tanul belőle. De olykor-olykor hátha mégis.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 23-án.