Igazságvizsgáló

Hol is kezdjem? Hogy Sulyok Tamásnak vége? Hogy Novák Katalinnak kétszeresen is vége? Hogy Orbán Viktornak vége? Vagy hogy a NATO-nak vége? A kubai kommunista rendszernek vége? Hogy az iráni háborúnak viszont nincs vége? Mi lesz ennek a vége?

A dolgok összefüggnek. A köztársasági elnök még megpróbált akadékoskodni, hogy majd csak akkor adja ki a kegyelmi ügy iratait, ha a miniszterelnök hivatalosan kéri, de miután Magyar Péter rákiabált, gyorsan nyilvánosságra hozta a kért dokumentumokat. Amelyekből kiderült, hogy még Novák Katalin saját jogi igazgatósága sem helyeselte a kegyelmet Kónya Endre ügyében. Erről Sulyoknak – legkésőbb hivatalba lépése után – értesülnie kellett, de hallgatásával bűntárs lett. Már csak ezért is pakolnia kell.

Nováknak már nincs mit pakolnia, de kipakolnivalója még lehetett volna a bukása után, ha akkor be meri vallani, mi történt. Akármit mond majd a parlamenti vizsgálóbizottság előtt, mindegy lesz. Késő.

Orbánnak is késő. A történelemkönyvekből ugyan nem fogják kitörölni a nevét – ahhoz húszévnyi miniszterelnökségével túlságosan mély és fájó nyomokat hagyott –, de a magyar társadalom olyan egyértelműen és olyan felháborodással szakított önkényuralmi rendszerével, hogy neki befellegzett. Jobb esetben (mert lehet neki rosszabb is) mehet a félkész mezőgazdasági üzembe dolgozni, esetleg külföldi előadó körutakra, konferenciákra, mert sajnos a halmozódó válságok miatt Európában és Amerikában van igény a szélsőséges, nacionalista erőpolitikára, akár még egy bukott, egykori bajnokra is. Persze a kisegér súlycsoportban.

Mert lehet, hogy például a NATO-nak is vége van. Trump ugyan épp most közölte, hogy mégis küldenek ötezer amerikai katonát Lengyelországba, bár hadügyminisztériuma ezt pár héttel ezelőtt lefújta, de ez is jelzi, hogy az Egyesült Államok teljesen szétzilálta szövetségi rendszerét. Az se biztos, ami van, hát még ami lesz. Egy védelmi rendszer egyszerűen nem épülhet másra, mint a megbízhatóságra. Európa egyre több tűz közé szorul, és vagy országonként, külön-külön adja meg magát egy agresszív hatalomnak, vagy közösen, együtt próbál meg védekezni. A Pétain marsallok és a Horthy kormányzók készülődnek, de talán nem az övék lesz a végső szó, hanem a józan észé és az európai önérdeké.

Mert közben akárhová nézünk, elszabadult politikai vezetők igyekeznek érvényesíteni akaratukat, abban bízva, hogy az erejük minden problémát megold. Trump azt hitte, hogy így lesz Iránban, és nem lett. Most azt hiszi, hogy a sokkal gyengébb Kubában így lesz, de ki tudja? És persze Putyin is azt hitte, és mi lett belőle. Ebben a mesterséges intelligenciával és emberi (vezéri) unintelligenciával súlyosbított helyzetben kell összeszednie Európának és benne Magyarországnak, amije van.

Magyar Péter azt mutatta meg országnak és világnak egyaránt, hogy még kétségbeejtő helyzetekben is van mire építeni. Igen, el kell menni hétszáz helyre, aztán el kell menni régi barátságokat, szövetségeket helyreállítani, közben élő közvetítésben bemutatni Krakkót, találkozni vezetőkkel és az utcák embereivel. Nemcsak demokratikusnak kell lenni, annak is kell látszani. Különben a demokráciának is vége. 

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 23-án.