Minden évben eljön a pillanat, amikor a hazai politikai és gazdasági elit figyelme egy Somogy megyei kistelepülésre, Kötcsére szegeződik. A fehér sátrak alatt, a gondozott pázsiton összegyűlő vendégsereg a „polgári” jelző védjegye alatt tartja meg hagyományos találkozóját, miközben a helyszínül szolgáló Kiss-Hertelendy-kúria hallgatag tanúként áll a háttérben.
Ám ha a falak és a kerti fák mesélni tudnának, a rendezvény elnevezése nem büszke önmeghatározásként, hanem mély történelmi paradoxonként visszhangozna a faluban.
A polgári lét ugyanis nem díszlet, nem is marketingkategória. Ha létezett a fogalomnak valódi, hús-vér megtestesülése a magyar történelemben, akkor a kúria egykori lakója, Hertelendy Miklós élete pontosan az volt. Ő nem a semmiből indult: annak a 1848–49-es szabadságharcban harcoló Hertelendy Miklós huszárezredesnek volt az unokája, aki több győztes csatában küzdött a magyar függetlenségért és szabadságért.
Ezt a generációs örökséget – a haza iránti elkötelezettséget és a szabadságszeretetet – vitte tovább a maga életével is az unoka, a limanovai csatában a huszárjaival az ellenség gyalogos rohamait visszaverő huszárszázados a háború után mintagazdasággá formálta a kötcsei birtokot. Tanult, modern gépeket szerzett be, utat építtetett a településnek, részt vett a helyi közéletben, és parlamenti képviselőként is dolgozott a közösségért. Számára a polgáriság az önálló teljesítményt, a kitartó munkát, az értékteremtést és a közösségi felelősségvállalást jelentette. Azt a független egzisztenciát és szellemi
autonómiát képviselte, amelyet a Rákosi-rendszer később internálással, államosítással és
vagyonelkobzással próbált eltörölni.
És most, évtizedekkel később, ugyanezen az egykor államosított birtokon gyűlik össze évről évre az a hatalmi kör, amely a „polgári” jelzőt tűzte a zászlójára. Az ellentmondás szinte kiált a kötcsei park fáinak lombjai között. Miközben a rendezvény neve az egyéni teljesítményre és a polgári erényekre utal, a politikai gyakorlatot a hatalom központosítása, az állam és a Fidesz-közeli gazdasági körök összefonódása, valamint a társadalom függőségi viszonyokba taszítása jellemzi.
A polgár azonban nem alattvaló, aki a hatalom kegyeiből él; a polgár független szereplő, aki saját erejéből építkezik, önálló véleményt formál, és szabadon vesz részt a közügyekben.
A történelem fintora, hogy a NER egy olyan ember egykori otthonában tart politikai erődemonstrációt, aki nemcsak a saját szorgalmával, de 1848-as felmenőinek örökségével is a magyar szabadság és polgárosodás eszményét szolgálta.
A polgári örökséget nem lehet kisajátítani egy zárt körű pártrendezvénnyel, és nem lehet politikai szlogenné degradálni. A polgáriságot nem elnevezni, hanem
kiérdemelni kell – Hertelendy Miklós és családja generációkon átívelő példája legalábbis erre tanít bennünket.
