Mától nincs kormányzás a parlament nélkül – írta ki a közösségi oldalára az új házelnök csütörtökön, a lehető legtömörebben összefoglalva, mi változott meg azáltal, hogy a kormány ezen a ponton is visszakanyarodott a normalitáshoz. Az abnormalitás abban állt, hogy az országgyűlés előző kormánytöbbsége a Covid óta (először a járványra, majd a háborúra apellálva) lehetővé tette Orbánék számára a parlament megkerülését: lényegében a saját lefokozásukhoz és eljelentéktelenítésükhöz járultak hozzá a képviselők azzal, hogy hagyták a kabinetet rendeletekkel kormányozni, a törvényeket rendeleti úton felülírni. Ezzel a rezsim nem csupán az ellenzéket kapcsolta ki teljesen az ország irányításából, hanem a fideszeseket is, modern – de a legkevésbé sem felvilágosult – abszolutizmust kényszerítve ránk. Sosem látott hatalomkoncentráció sosem látott felelősséggel: ahova 2020-tól máig eljutottunk, a szinte 100 százalékban az abszolút uralkodóként működő Orbán érdeme – vagy inkább az ő sara.

De hova is jutottunk?

A magyar gazdaság gyakorlatilag helyben járt, a gazdasági teljesítmény 2019-től máig érdemben nem változott. A nyilvánvalóan – és a választás eredménye alapján a lakosság többsége szerint is – szükséges reformok közül semmi nem valósult meg; hozzá sem kezdtek egyikhez sem. Magyarország barátait és szövetségeseit elmarták: erre az időszakra esik az értelmetlen és mindenféle hozadék nélküli, csak a Putyin-Orbán hűbéri kontextusban értelmezhető összetűzés Lengyelországgal, Finnországgal, meg a NATO-belépésük akadályozását máig nem értő Svédországgal (Oroszországnak viszont így volt ideje felkészülni a skandinávok csatlakozására; könnyen lehet, hogy a magyar időhúzás évekkel hosszabbította meg az ukrajnai háborút). A pandémia idején egyszerre sikerült elérni a halálozási és a gazdasági visszaesési Európa-csúcsot.

Az infláció is nálunk szaladt el a legjobban (a második helyezett a kanyarban sem volt, amikor mi már átszakítottuk a célszalagot), a lakásár-drágulás szintén. A vasútfejlesztésben gyakorlatilag az összes beruházás leállt, az uniós támogatás szintén. A migráció elleni harc olyan jól ment, hogy komplett iparágakat telepítettek ide külföldi vendégmunkára alapozva (de azok sem működnek). A születésszám történelmi mélypontra zuhant. Az állami környezetvédelem feltartott kézzel asszisztált az akkuipar környezetpusztításához. Az Alföld kiszáradását semmilyen kormányzati ellenintézkedés nem fékezte. Az oroszenergia-függés példátlan magasságba emelkedését szintén (sőt).

Egyszóval olyasmihez biztosan nem kellett a rendeleti (túl)hatalom, ami az ország sorsát előbbre vitte volna. De tanulságos azt is megnézni, legalább szemelvényszerűen, hogy mihez kellett valójában: például a legnagyobb környezetszennyezők büntetéseinek elengedéséhez (igen, a veszélyhelyzetre hivatkozva). Az engedetlen pedagógusok azonnali kirúgásához, és az oktatási intézményekben a sztrájkok ellehetetlenítéséhez. Az önkormányzatok további sarcolásához, és annak megtiltásához, hogy perelhessenek a szolidaritási adónak csúfolt padlássöprés miatt. A gyermekvédelmi intézmények rendőri irányítás alá helyezéséhez. Vagyis – a fent említett házelnöki konklúzióhoz hasonló tömörséggel – az önkényuralom lépésről lépésre történő bevezetéséhez és fenntartásához. A jelzett időszakban a kormányrendeletek közel fele (!) a veszélyhelyzet(ek)re hivatkozott; sokkal több veszélyhelyzeti kormányrendelet született, mint ahány törvény vagy törvénymódosítás, azaz a kormány ténylegesen rendeleti úton, a minimális parlamentáris kontrollt is elhagyva kormányozott.

Szükség volt rá? Az országnak biztosan nem – ellenkezőleg, a lecsúszásunkat konzerválta. Törvényes volt? Ezt majd a jogtudósok eldöntik annak a vitának a keretében, amit a NER-ről úgyis le kell folytatniuk. És megérte?

Ha azt vesszük, hogy annak a 20 ezer milliárd forintnak, amelyet most az elszámoltatás keretében keresnek, a nagyobbik fele a rendeleti kormányzás alatt került magánzsebekbe, akkor nekik biztosan – illetve, ha a Ruff-tárca szándékai legalább részben valóra válnak, akkor remélhetőleg még nekik sem.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 16-án.