Orbán Viktor hazudott. Nem először, és biztosan nem utoljára, de erre mindannyian emlékszünk: amikor előzőleg Rónai Egonnál járt, azt ígérte, hogy legközelebb felkészül a gyermekvédelem számaiból. A legközelebbi alkalom hamarabb érkezett el, mint azt bárki gondolta volna, a gyermekvédelem viszont – természetesen – ugyanúgy nem került szóba, mint ahogyan semmi más, Orbán számára kínos téma sem. Maga a kormányfő értelemszerűen nem hozta fel, Rónai meg tanult a múltkori esetből, és csak olyasmit kérdezett, ami nem szerepelt a tiltólistán.

Az elmúlt napokban tettünk egy próbát. Fogadásokat ajánlottunk intelligens és tájékozott honfitársaknak, hogy egy láda sör ellenében említsenek meg legalább egyetlen olyan releváns új információt, amelyet a miniszterelnök Öt-beli és/vagy ATV-s vendégszerepléséből tudtak meg. Nagy kockázatot mondjuk nem vállaltunk, az eredmény pedig a papírforma szerint alakult: eddig senki nem jelentkezett a nyereményért. Ismételten: az eleve nagyon ritkán a sajtó rendelkezésére álló országvezető két alkalomból kétszer úgy ült a kamerák és a mikrofon előtt (összességében) órákon át, hogy nem mondott semmit. Illetve most már inkább háromszor; a harmadik szeánszon az az egyetlen értékelhető állítás hangzott el a részéről, hogy nem halasztja el a választásokat – de hát mondott ő már olyat is, hogy hamarosan jön a gyermekvédelmi adatokkal.

Megkérdezhetnénk, hogy az ilyen „interjú” minek van – arra, hogy ismételgesse a lózungjait, ott van neki a „közmédia”, a megyei sajtó, a Magyar Nemzet, a TV2, a HírTV, az Index, az Origo, a Mandiner, a Blikk, az ország összes rádióadója, a saját Facebookja, meg az említett orgánumok – immár jogerős bírósági ítélet szerint is törvénysértő módon a Fidesz-kampány szolgálatába állított – Facebook-fiókjai; miért kell még a szabad(abb) sajtóban is ezt a színjátékot játszani? Kérdezhetnénk, de minek. Legalább húsz éve nyilvánvaló, hogy a sajtó és Orbán Viktor kapcsolatát kizárólag az utóbbi mindenkori politikai érdekei határozzák meg. Ha megint szükségét érezte belátogatni a Szent László téri stúdióba, annak csak egy oka lehetett: nem úgy állnak a számok (mivelhogy korábban, amikor úgy álltak – mondjuk 2022-ben vagy 2018-ban – eszébe sem jutott ilyesmi).

A bizonytalanoknak szólhatott az előadás, akiket az ATV-n keresztül kétségtelenül könnyebb elérni, mint a fideszesített közszolgálati adókon – ide jutottunk. Az eszmecsere mindenesetre egy pillanatra sem zökkent ki a kormánypárt kampánynarratívájából: háború van, a háború veszélyes, az ukránok az ellenségeink, az olaj pedig fegyver az ellenség kezében.

Csak a jegyzőkönyv kedvéért: Ukrajna 1994-ben csatlakozott a NATO Partnerség a békéért programjához, 2020-ban pedig megkapta az „Enhanced Opportunities Partner” (kiemelt lehetőségekkel rendelkező partner) státuszt; NATO-partnerként tehát a szövetségesünk, a (potenciális) ellenséget pedig a kormány hivatalos védelmi stratégiája és a vonatkozó NATO-dokumentumok szerint is Oroszországnak hívják. Továbbá Oroszország (az ellenség) támadta meg Ukrajnát (a szövetségesünket), és nem fordítva. Ráadásul a támadást megelőzte egy olyan írásbeli (!) követelés Putyin részéről, amely az egykori kelet-európai orosz gyarmatbirodalom visszaszerzésére vonatkozott, amiből logikai úton egyenesen következik, hogy az újragyarmatosításnak ellenálló ukrán fél a magyar érdekekért is harcol. Mindezen tények valamiért nem bukkantak fel, a Fidesz de facto kampányfőnöke zavartalanul felmondhatta a pártja propagandaszólamait.

Nem jött elő a dögszagú, oszladozó pannon puma, meg úgy általában a magyar állam teljes szétesése sem – önök el tudnak képzelni egy miniszterelnöki interjút bárhol a világon, ahol a riporternek egyetlen kérdést sem ér meg a negyedik éve tartó stagfláció? Minimum arra reflektálhatott volna, amit pár napja mondott Orbán, miszerint nem szeretne úgy választásba menni, hogy gazdasági káosz van az országban; legalább annyival, hogy ezzel már elkésett. Vagy még inkább azzal (amit mondjuk egy Baló György biztosan nem hagyott volna ki), hogy még most is van erre egy üzembiztos megoldás: mondjon le. 

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. március 6-án.