– Balázs, most jövök a stadionból, bassza meg, megint kikaptunk, mizujs?
– Főnök, ez a mocsok Zelenszkij csúnyán megfenyegetett.
– Mit mondott már megint? Szólok a vén agytrottynak, elintézi.
– Azt mondta, hogy megadja a címedet.
– Kinek?
– Hát hogy nyírjanak ki!
– Melyik címemet? Kinek mondta, és kinek a címét? Ja? Melyik címemet?
– A fegyvereseinek, nyilván – vagy az ukrán maffiának? Nem tudom, hogy gondolja.
– Balázs, melyik címemet adja meg? A lakáscímemet? Azt, amelyik a telefonkönyvben van?
– A telefonkönyvben? Hát még vannak telefonkönyvek?
– Igazad van, nincsenek, ha meg egy régit szereznek, ott az Alfélcsúti szám szerepel, Lölő mellett, na, azt megadhatja, ha tudja, oda mind mehetnek. Talán a Karmelita…
– De hát mindenki tudja, hol van a Karmelita…
– Igazad van, Balázs. De hogy adja meg, hiszen titkos?
– Dehogy titkos, főnök, teljesen nyilvános… Nincs telefonkönyv, de a Karmelita-címünk benne van… A jó hír az, hogy Peti remekül viselkedik, elítélte a fenyegetést, és ő meg Brüsszelt fenyegette meg, van humorérzéke.
– Ja, a gentleman’s agreement, nem aggódom érte, legyünk már túl a választáson, akkor majd dealezünk. De durván mondta a faszi?
– A Peti, mit?
– Dehogyis a Peti, mondtam, hogy ő rendben van. Az ukrán, a fenyegetést… Basszunk oda? Szólok Csrámpnak.
– Most talán nem alkalmas, tegnap megegyezett vele, beszáll a háborújába Irán ellen, kisegíti azokkal az ukrán fejlesztésű drón-izékkel. Érted, főnök? Zelenszkij segíti ki Csrámpot! Mi lesz ebből? Ráadásul, tudod, EU, USA, ki kell szállnunk az orosz olajból.
– Hűha, ezt most egyelőre Vlagyimir Vlagymirovics cár elvtársnak se hozhatom szóba, mindig ideges. Más baj van?
– Sok baj van, s még az is előfordulhat, hogy ezt az egész sztorit a címed magadásával kiröhögi a világ, hiszen a fapofa humoros filmben alakított főszerepet, még elkeni a fenyegetést valami hülye viccel, és ki a franc nem tudja egy perc alatt megszerezni a címedet, egy nyálas hekker is, miért kellene pont tőle megtudnia bárkinek… Ez nem is fenyegetés, az átkozott csak faszra vesz, hogy szavazzuk meg a neki a kilencvenmilliárdot. Még a hatvanpusztai címedre is gondolhatott…
– Szent ég, Balázs, Hatvanpuszta! Ott vannak a drága könyveim, a kémprogramunk, az unokám pelusai, a szüleim, a zebráim! Azonnal intézkedj! Behívjuk a nagykövetüket, aztán hét óra várakozás után seggberúgjuk és hazaküldjük, feljelentjük Ukrajnát az EU-nál, és kártérítést kérünk. Basszunk oda!
– Igazad van főnök, basszunk oda! Nem kéne egyúttal a horvátokat is feljelenteni? Igaz, őket már feljelentettük.
– Hadüzenetet ne küldjünk? Jól foghat, ha el kell halasztani a választásokat, a kis buzi budai hipszter még megnyeri…
– Ne, még ne. Nézzük meg, mit mond a cár elvtárs. Kitekeri a nyakamat, ha nem tudja folytatni az öldöklést Ukrajnában a mi pénzünkből vett munícióval, vodkával, a bombázásokkal. Szükségünk van ürügynek is az orosz olajra. De mondjad, mit tudnak azok a drónok meg drón-elhárítók, hogy az a fasz megint elcsábította tőlünk a MAGAtehetetlen vén trottyot? Már benne se bízhatunk meg. Hogy mi lett ebből a kurva világból!
– Hát látod, hogy mit tudnak, és még meg fogjuk látni…
A szerkesztő megjegyzése
A fenti ellesett beszélgetés-részletnek semmi köze Ady Endre Két kuruc beszélget című verséhez.