Ezekben a napokban megszűnik a köztársasági elnök intézménye abban a formában ahogyan az elmúlt közel harminchat évben, a rendszerváltás óta, létezett. Ez akkor is így van, ha sikerül az elnököt rákényszeríteni a lemondásra, és akkor is, ha valamilyen jogi megoldással eltávolítják pozíciójából.
A rendszerváltás kezdetei óta jelen van a közéleti vitákban az az elem, hogy milyen mintát kövessen a magyar közjogi berendezkedés. Az egyik lehetőség, az erős, vagy fél-erős köztársasági elnöki intézmény amilyen Franciaországban, Lengyelországban, Horvátországban, Szerbiában, Ukrajnában, Oroszországban létezik. Ezekben az egymástól sokban különböző rendszerekben közös az, hogy az elnököt a nép választja, és ennek megfelelően érdemi, hatalmi jogosítványai vannak, hiszen nem csak közjogi, hanem erős politikai legitimitással is rendelkezik. Természetesen ezen elnökök párt jelöltként, vagy párt/pártok által támogatott jelöltként folytatnak választási kampányt és győzelmük esetén a többség akaratából foglalják el hivatalukat. Az ilyen rendszerekben tipikus, hogy az elnök maximum két ciklusban töltheti be a hivatalát. Az így megválasztott elnökök nem tartoznak politikai felelősséggel a parlamentnek, a képviselők nem kérdezhetik őket, és nem is válthatják le.
A rendszerváltáskor létrejött az a mostanáig élő konszenzus, ami a német vagy az olasz mintát követve a végrehajtó hatalom fejének a parlamentnek felelős kormányfőt (miniszterelnököt) tekinti, akit a parlamenti többség bármikor eltávolíthat hivatalából, ha az illető elveszti a többség bizalmát. Ebben a rendszerben a köztársasági elnököt a törvényhozás választja és az elnöknek nincsen politikai felelőssége, tehát a törvényhozás többségi döntéssel nem távolíthatja el hivatalából. Ebben a rendszerben az államfő pozíciója (jogai és kötelességei) sokkal közelebb áll az alkotmányos monarchiák uralkodóinak pozíciójához, mint a nép által választott elnök helyzetéhez. Az európai alkotmányos monarchiák (Belgium, Dánia, Hollandia, Luxemburg, Nagy Britannia, Norvégia, Svédország, Spanyolország) a fel-fel bukkanó viták ellenére jól működnek, az uralkodók távol maradnak a politikai vitáktól, szerepük szimbolikus, ceremoniális. A parlamentáris demokráciákban a parlament által választott elnökök ezt a mintát követik. Ceremoniális szerepük nem olyan fényűző, mint a királyok esetén, de jogköreik többé-kevésbé megegyeznek az uralkodók helyzetével. Politikai megnyilatkozásaik pedig rendkívüliek (pl. I. János Károly a spanyol király 1981. február 23-án a Tejero puccs alkalmával elmondott televíziós beszédével döntő szerepet játszott a demokrácia megvédésében, annak ellenére, hogy a királyt a korábbi diktátor Franco tábornok választotta ki utódjának.)
A törvényhozás által választott elnököt Magyarországon a képviselők egy ötödének jelölése után az Országgyűlés választja az első körben a szavazatok kétharmadával, a második körben a szavazatok többségéve. Sem most, sem korábban nem volt követelmény, hogy az elnököt a pártok konszenzusával válasszák, így az eddigi kilenc választás közül egyedül Göncz Árpád 1990-es megválasztásakor fordult elő, hogy a két politikai oldal konszenzusán alapult a jelölés és a választás.
Az elnököt hivataltól megfosztani csak az Alkotmányban/Alaptörvényben meghatározott eljárásban, és az ott meghatározott okokból lehet. A jelenleg hatályos szabályok szerint az elnököt tisztsége gyakorlásával összefüggő törvény szándékos megsértése, vagy szándékos bűncselekmény elkövetése esetén lehet tisztségétől megfosztani.
Melyek lehetnek azok a közjogi érvekkel alátámasztható körülmények, amelyek akár az elnök, akár más közjogi tisztségviselő hivatalból való eltávolítását indokolhatják, ha önként nem mondanak le?
Az első ilyen ok, ha kétségtelenül megállapítható, hogy a rá vonatkozó szabályok alapján a hivataltól megfosztás okai fennálnak. A választások óta eltelt egy hónapban az elnökkel kapcsolatban a nyilvánosság nem ismerhetett meg ilyen okokat. Egyesek az Alaptörvényben írt eljárást azért nem támogatják, mert szerintük a Fidesz által megválasztott alkotmánybírók nem fosztanák meg az elnököt a hivatalától. Ahhoz azonban, hogy ebben a kérdésben egy jogász állást tudjon foglalni előbb ismerni kellene a megfosztási eljárás alapjául szolgáló részletes jogi érveket, ha ezek megalapozottak és vitathatatlanok, akkor meg kell próbálni, hogy tényleg hajlandó-e az Alkotmánybíróság ideológiai vagy politikai alapon szembe menni a tényekkel és a joggal. Ha az erős bizonyítékok és jogi érvek ellenére az Ab nem fosztja meg az elnököt a hivatalától, akkor igazolhatóvá válnak a különleges jogi megoldások, addig nem. Ez kétségtelenül körülbelül két hónap időveszteséget okoz, de ez alatt az elnök semmilyen módon nem tudja akadályozni a kormány működését.
A másik lehetséges indok, ha a közjogi tisztségviselő megválasztására egyoldalú szabályváltoztatással, a kétharmados többséggel visszaélve került sor, vagy a nemzetközi normák megsértésével választott meg az előző többség valakit. (Ez a körülmény pl. a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, vagy az Alkotmánybíróság esetén lehet megfelelő indok, az elnök esetén nem.)
Az elnök tevékenységével kapcsolatban folyhatnak nyilvános viták. Ilyen vitákra volt példa Göncz Árpád, Mádl Ferenc, vagy Sólyom László esetén is, de nem véletlen, hogy az elnök közjogi helyzetéből adódóan ezek a viták soha nem vezettek arra, hogy valamelyik korábbi kormányzó többség az elnök elmozdítását kezdeményezze. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy véleményt nyilvánítson arról, hogy szerinte az elnök jól vagy rosszul végzi-e a dolgát. Az egyik leggyakoribb kritika, hogy az adott elnök az adott ügyben nem „fejezi ki a nemzet egységét”. De hogyan fejezze ki az elnök a nemzet egységét olyan kérdésben, amelyben a nemzet nem egységes?
Az elnök lemondására vagy eltávolítására okot adó, eddig nyilvánosságra került érvek lényege, hogy az elnök a megválasztása óta eltelt két évben nem képviselte bizonyos politikai kérdésekben a választásokon végül győztes párt véleményét. Kétségtelen, hogy ezekben a kérdésekben a választók többsége a győztes álláspontját osztja, de a többség az nem egység, a választók 47 százaléka nem a győztesre szavazott.
A köztársasági elnöki intézmény már nem lesz olyan amilyen eddig volt. Amennyiben a köztársasági elnök engedve az ultimátumnak lemond, és helyére az Országgyűlés választ egy új elnököt, akkor az új ¬ kezdetben szinte bizonyosan nagyon népszerű ¬ elnöknek számolnia kell azzal, hogy bármikor el lehet vele szemben indítani egy online szavazást és ki lehet kényszeríteni az ő távozását is, ha nem szólal meg olyan ügyben, amelyben a kormány vagy az ellenzék szerint meg kellene szólalnia, vagy megszólal, amikor nem kellene. Ha az elnök távozását a kétharmados többség kikényszeríti akkor az új elnöknek tudnia kell, hogy ugyanez a kétharmad, vagy egy következő választás után létrejövő másik kétharmad, őt is le tudja váltani, ha politikai kérdésekben nem jól foglal állást.
Ez azért szomorú, mert az eddigi szabályok és gyakorlat az elnök személyétől tették függővé, hogy bábja lesz-e a politikának vagy sem. (Ebben az egyes elnökök különböző teljesítményt mutattak.) A választások óta elindult folyamat azonban intézményesíti az elnök politikai báb szerepét. Személyes kvalitásaitól függetlenül nem lehet más, mint az aktuális politikai többség bábja. Tehát az új többség éppen azt erősíti meg ami ellen fel akar lépni.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. május 12-én
Hack Péter (Budapest, 1959) magyar jogtudós, egyetemi tanár, politikus.
