„Akár győzzön, akár veszítsen, Trump kampánystratégiája beigazolódott. Kritikusai azt állították, hogy polarizáló üzenete majd visszaüt. Nem így történt. Lehet, hogy Biden szoros győzelmet arat, de elnöksége kezdettől fogva meg lesz bénítva. Nem következett be politikai átrendeződés a demokraták javára. A politikai polarizáció nem ért véget. Sőt, csak most kezdődik igazán.” Molnár Gusztáv „háborús” naplója, 3. rész.
Tegnap már-már azt hittem, hogy abba kell hagynom ezt a Geonaplóba ágyazott „háborús” naplót. Az NBCNews/WSJ utolsó választás előtti felmérése szerint Biden 10 ponttal megelőzte Trumpot (52%–42%). Két nagyon okos never-Trumper guru pedig biztos volt Biden nagyarányú győzelmében.
Jacob Heilbrunn, a The National Interest főszerkesztője, aki nem nagyon szokta elvetni a sulykot (már ha nem Tumpról van szó) elképesztő magabiztossággal ezeket írta:
Szinte minden hamis, amit a választásokról hallottak vagy olvastak. Nem lesz vitatkozás a győztesről. Az eredmény nem lesz szoros. És nem lesz szükség sok időre ahhoz, hogy az eredmény világos legyen.
Ian Bremmer pedig, a Eurasiagroup és a GZERO Media elnöke, a legszimpatikusabb „megmondommilesz”-figura pedig azt mondta „meg”, hogy a demokraták a szenátusi többséget is megszerzik (mert közben részleges kongresszusi választásokat is tartottak), majd ennek birtokában először is megszüntetik a szenátusi obstrukciót (az e mellett szóló érveket Ezra Klein taglalja itt kimerítően), majd a mindig biztosan „kék”, azaz demokrata Washington DC-t szövetségi állammá nyilvánítva hosszú távra bebiztosítják maguknak a szenátusi többséget. Ezen kívül – Bremmer szerint – új népszámlálást is elrendelnek, hogy a valós demográfiai arányok végre érvényesülhessenek. Ő nem említette az elektorális rendszer megszüntetését, de ezt megtette helyette Katrina vanden Heuvel, a baloldali liberális The Nation főszerkesztője,[1] leszögezve, hogy az elnököt ezentúl az országos szavazatok többségével kell megválasztani.
Bárhogyan is végződik ez a választás, az már biztos, hogy a demokraták a szenátusi többséget nem tudták megszerezni, és így nem lesznek abban a helyzetben, hogy az „igazi” többségi uralmat (vagyis a többség zsarnokságát, amelytől Tocqueville óvott Amerikáról szóló könyvében) bevezessék. Miközben a szavazatok többségét országosan (most is, akárcsak 2016-ban) a demokrata jelölt kapta.
De vegyük sorjában. A kiváló Jacob Heilbrunn (nagy zenerajongó, éppen ezért nemrég egy fontos cikkben[2] kelt Beethoven védelmére, akit szerintem nem teljesen normális muzikológus progresszívek a „gazdag fehér férfiak” kedvencének, az 5. szimfóniát pedig az egész klasszikus zenére jellemző „kizárólagosság és elitizmus mintapéldájának” neveztek), látva, hogy Biden nagy győzelme elmaradt, gyorsan váltott, és ahelyett, hogy beadta volna a lemondását a The National Interest főszerkesztői posztjáról, gyorsan megírta az ellenkezőjét annak, amit fél nappal korábban közzétett.
Vagyis:
Akár győzzön, akár veszítsen, Trump kampánystratégiája beigazolódott. Kritikusai azt állították, hogy polarizáló üzenete majd visszaüt. Nem így történt.
Lehet, hogy Biden szoros győzelmet arat, de elnöksége kezdettől fogva meg lesz bénítva. Nem következett be politikai átrendeződés a demokraták javára. A politikai polarizáció nem ért véget. Sőt, csak most kezdődik igazán.
Ugyanezt Ross Douthat, a The New York Times – kivételesen konzervatív – kommentátora így fogalmazta meg[3]:
Ez a pandémiás kampány annak volt a próbája, hogy vajon a rendszerünk képes- e kormányzó többséget kialakítani. Úgy tűnik, nem.
Susan B. Glasser pedig, a The New Yorker washingtoni tudósítója azt írja, hogy végül is a legrosszabb eshetőség valósult meg (amire egyébként november 2-i „háborús naplómban”, amelyben arról írtam, hogy az amerikai politikai rendszer „borulni látszik”, én is számítottam) [4]:
Politikai rendszerünk alapvető intézményeinek a szünet nélküli megkérdőjelezése elérte a kívánt célt: itt egy szuperhatalom, amely immár nem bízik a saját demokráciájában.
De mivel az amerikai kommentároknak se vége-se hossza, úgy gondoltam, hogy ezt a kis körképet a másik szuperhatalom, a saját nem-demokráciájában láthatóan bízó Kína Amerika-szakértőinek a véleményeivel zárom.
A pekingi Global Times, amely a kínai geopolitika legagilisebb szócsöve, több szakértőt is megszólaltat. Íme egy kis részlet ebből[5]:
A kínai elemzők szerint a mostani helyzet azt bizonyítja, hogy a liberális baloldali „mainstream politikai ideológia” immár nem mainstream a mai Amerikában, ahol mély társadalmi elmozdulás megy végbe a konzervativizmus irányába. Ez azt jelenti, hogy az ország, függetlenül attól, hogy ki fog végül is győzni, belép a küzdelmek, a konfliktusok és a polarizáció korszakába, és az Egyesült Államok ereje és befolyása hanyatlani fog.
Fan Yonpeng amerikai szakértő és a Fudan Egyetem Kína Intézetének az igazgatóhelyettese azt mondta, hogy az amerikai közvéleménykutató intézetek és a mainstream médiák egyfajta „információs gubót” szőttek a maguk számára azzal, hogy azokat a véleményeket és információkat erőltetik, amelyeket kedvelnek, ami messze van a társadalmi realitástól.
Ráadásul az olyan hagyományos módszerek, mint a telefonos kérdések és a kérdőívek, már nem szolgáltatnak reális reális információt az internet és a szociális hálózatok korában.
A kínai szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy az Amerikán, a világ egyetlen szuperhatalmán belüli bizonytalanság kihat a nemzetközi kapcsolatokra és a világgazdaságra is, és a világnak 2020 végén fel kell készülnie egy „fekete hattyú-eseményre”.
Teljesen mindegy, ki győz, „az amerikai politikai rendszer és demokrácia tündérmeséje véget fog érni, és az Egyesült Államok belép egy megosztó folyamatba. Nem valószínű, hogy Trump és Biden ezt meg tudja oldani” – mondta Fan.
És ha már Kínáról van szó, hadd térjek ki arra is, hogy nemcsak az amerikai választási „háború” dúl javában, hanem egy másik, igazi háború előkészületei is folynak, amelynek a valószínűségéről már több alkalommal is írtam ebben a blogban. (Például itt, idézve egy harcias amerikai katonai szekértőt, aki viszont Trockijt idézte: „Lehet, hogy nektek nem kell a háború, de ti kelletek a háborúnak.”)
Washington – írja[6] a Financial Times – jóváhagyta egy közel 5 milliárd dolláros, Tajvannal kötött fegyverüzlet újabb tételét, amelynek keretében, különböző rakétarendszerek és felderítő felszerelések után „okos” fegyveres drónokat fog szállítani a kínai inváziótól tartó szigetországnak.
Az a tény – írja a lap –, hogy a Pentagon bejelentése a drone-megállapodásról éppen az elnökválasztás napján történt, csak kiemeli azt a politikai és katonai támogatást, amelyben a Trump-adminisztráció újabban Tajvant részesíti.
Mivel azok az S-400-as légvédelmi rendszerek, amelyek Kína Oroszországtól kapott az elmúlt két év folyamán egész Tajvant lefedik, ha a tengerparton helyezik el őket, a drónok egy tényleges harci helyzetben sebezhetővé válnának. Ezért inkább arra fogják használni őket, hogy detektálják a kínai néphadsereg előkészületeit egy potenciális támadásra.
Egyszóval az Egyesült Államok Tajvant, Oroszország pedig Kínát segíti egy olyan potenciális háborús helyzetben, amely Kína létfontosságú érdekeit érinti (hiszen Tajvant a sajátjának tekinti). Amerika viszont egy olyan háborút kockáztat, ráadásul tőle több ezer kilométer távolságra, amelyet nem biztos, hogy az amerikai társadalom, különösen jelenlegi zaklatott állapotában, elfogadna.
*
Végül van egy kis meglepetésem az Új Hét szerkesztője számára. A kínaiak által szóba hozott fekete hattyúról írtam annak idején (amikor a Magyar Hírlapból már kiszorultam) egy cikket a Maszolnak, amelynek, ha jól emlékszem, szintén ő volt a szerkesztője. Mivel a link ugyan megvan, de a felhőben már csak a nagy üresség tátong, úgy gondoltam, idemásolom a szöveget.
A pusztító erejű fekete hattyú
Molnár Gusztáv | 2009-03-20 00:22:18
Nassim Nicholas Taleb egy Libanonban született amerikai, aki a nagyon ritka események statisztikai vizsgálatával és – ami nem matematikusok számára is izgalmassá teszi – az ilyen jellegű ténylegesen bekövetkező politikai, gazdasági és nem utolsósorban kulturális események elemzésével foglalkozik. A Fekete hattyú. A nagyon valószínűtlen hatása című, 2007-ben megjelent könyve bestseller lett, így nem csoda, hogy a mostani, váratlanul jött pénzügyi-gazdasági válság kellős közepén a The Washington Post interjút készített vele.
A „fekete hattyú” magyar megfelelője természetesen a „fehér holló”, de a kettő mégsem ugyanaz. A fehér (albínó) holló valóban ritka, de mindig is lehetett tudni, hogy létezik vagy létezhet. Az angolban viszont a „fekete hattyú” valami olyasmit jelentett, ami nem lehetséges. Egészen a 17. századig, amíg Ausztráliában fel nem fedezték.
Taleb valószínűleg nem gondolja azt, hogy ezek a nagyon ritka események (ilyen volt szerinte az első világháború, az 1987-es tőzsdekrach és az internet megjelenése) a bekövetkezésük előtt teljességgel előreláthatatlanok, különben nem teremtette volna le a bankárokat és a közgazdászokat, amiért a jelenlegi globális pénzügyi válság előestéjén is a szokásos megnyugtató előrejelzéseikkel hozakodtak elő.
Ez azt jelentheti, hogy az emberek nem úgy kellene hogy viszonyuljanak a saját történelmükhöz, mint Bertrand Russell csirkéje a késhez. A csirke azt hiszi, hogy a gazdája minden nap enni ad majd neki, és meglepődik, amikor az egyik nap elvágja a torkát. „Nagyon hasznos lett volna a csirke számára – írta Russell –, ha valamivel kifinomultabb nézetekkel rendelkezik a természet állandóságáról.”
Taleb szerint a közgazdászok nem értették meg, hogy a fekete hattyúk megjelenését megelőző időszakra az alacsony változékonyság és a rejtett veszélyek felhalmozódása jellemző. Az egész olyan volt, mintha dinamiton ülve folyton csak azt mondogatták volna: „Minden rendben. Biztonságban vagyunk, mert még semmi sem történt.”
Egy komplex rendszerben hagyni kell, hogy a törékeny dolgok hamar felmondják a szolgálatot. Ehelyett hagyták, hogy a bankok – ezek a nagyon törékeny szerkezetek – túlságosan sokáig fennmaradjanak. És minél később következik be a hirtelen változás, annál rosszabb, mert az ilyen rendszerekben a következmények zuhatagszerűen jelentkeznek.
A jelenlegi helyzetet a globalizmus hozta létre, amely a stabilitás illúzióját megteremtve tulajdonképpen egy fekete hattyú megjelenését készítette elő. Ez az okos és nem zsidó szemita azt mondja, hogy a rombolás súlyosabb lesz, mint az emberek gondolják. A komplex rendszerek, mint amilyen a gazdaság, nem szeretik az eladósodást, ezért a „hattyú” sok tíz billiónyi adót fog megsemmisíteni, amíg a társadalom újjá nem épül, szilárdabb alapokon.
Taleb után szabadon azon gondolkodtam el, hogy végeredményben az Európai Szén- és Acélközösség 1952-es megalakulása óta lényegét (vagyis a nemzeti és a nemzetek fölötti dimenzió sajátos kettősségét) tekintve nem változó, de az újabb és újabb alapszerződésekkel és bővülésekkel egyre bonyolultabbá és áttekinthetetlenebbé váló Európai Unió is ilyen komplex rendszer, és talán megérett a pusztulásra vagy egy alapos átrendeződésre.
Az egyik horvát lap például arról ír – a CIA közelebbről meg nem nevezett egyik előrejelzésére hivatkozva –, hogy Európa 2020-ra három részre szakad, az Ausztriára is kiterjedő Nyugat-Európára, a Baltikumtól Horvátországig húzódó „katolikus” Közép-Európára és a Belaruszt, Ukrajnát, Romániát és a Balkánt magában foglaló ortodox Kelet-Európára.
Ez a geopolitikai konstrukció nyilván azoknak a horvát „stratégák”-nak a műve, akik attól félnek, hogy Horvátország küszöbönálló NATO- és EU-csatlakozásával örökre búcsút mondhatnak a boszniai horvát entitásnak.
Ebből azonban még nem következik, hogy az EU-t nem szakíthatja széjjel – más varratok és erővonalak mentén – egy, a mostani dermedt semmittevésből hirtelen megtestesülő, pusztító erejű fekete hattyú.
[1]Katrina vanden Heuvel: No matter who wins, it’s time to get rid of the electoral college. We should be moving toward a national popular vote to choose our presidents. The Nation, 2020. nov. 3. A cikket a The Washington Post is közölte november 3-i számában.
[2] Jacob Heilbrunn: Why Beethoven doesn’t deserve to be canceled. The Washington Post, 2020. nov. 2.
[3] Ross Douthat: 2020 will not be decisive. NYT, 2020. nov. 4.
[4] Susan B. Glasser: Biden may win, but Trump remains the president of Red America. His attacks on „the rigged election” are a worst-case scenario for the country. The New Yorker, 2020. nov. 4.
[5] US elections shows profound change in American society in past 4 years: Chinese amalysts. Global Times, 2020. nov. 4.
[6] US approves drone sale to help Taiwan detect China invasion. Washington has sold Taipei weapons worth $4.8bn in the past fortnight. FT, 2020. nov. 4.