Már az érkezés pillanatában tudni kell, hogy egyszer eljön a távozás ideje is.
A nagy baj akkor kezdődik, amikor egy vezető elfelejti, hogy a hatalom – az ő hatalma is – véges. Pedig ez az egyik legegyszerűbb politikai igazság. Én, miközben sok mindent nem láttam elég élesen, ezzel az első perctől tisztában voltam. Mások mintha nem így lennének vele.
Aki sokáig van hatalmon, hajlamos lehet azt hinni, hogy nem csupán vezeti az országot, hanem ő maga az ország. Hogy nélküle megállna az élet, szétesne a közösség.
Claude Lefort francia filozófus azt mondta: „a demokráciában a hatalom helye üres”. Valaki egy időre elfoglalhatja, de véglegesen senki nem birtokolhatja. A miniszterelnöki székben mindig ül valaki, de jó tudni: nem az övé. Csak kölcsönben van nála.
Elias Canetti Nobel-díjas író szerint a hatalomvágy mögött a túlélés vágya rejtőzik. A hatalmas ember túl akarja élni ellenfeleit, vetélytársait, végül még az utódait is. Egy idő után már nem embereket akar legyőzni, hanem magát az időt. Csakhogy az idővel szemben még soha senki nem nyert.
Régen – ahogy Az isteni emberben hosszabban is írok erről – azt tartották: a királynak két teste van. Az egyik halandó, a másik, amely az országot és az intézményt testesíti meg, tovább él. Innen a mondás: meghalt a király, éljen a király! A tévedés akkor válik végzetessé, amikor a király azt hiszi, nemcsak a királyság halhatatlan, hanem ő maga is.
A demokrácia ezért nemcsak választásokból, parlamentből és törvényekből áll. Hanem abból a közös tudásból is, hogy minden megbízatás ideiglenes. Én is jöttem, tettem a dolgomat, aztán elmentem. Más ült a székbe, más folytatta – másképp. A szék soha nem volt az enyém. Csak rám bízták egy időre.
A hatalomról szóló legbecsületesebb mondat talán ez: Utánam is lesz ország.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. július 27-én.