Legalábbis remélem…

Csizmadia Ervin és Lakatos Júlia cikkében (Visszatérhet-e még a Fidesz?, ÉS, 2026/31., júl. 31.) a 2010-es és 2026-os választásokon egyaránt nagy ellenzéki győzelemhez vezető folyamatokat hasonlítja össze, majd a tanulságokból von le a jövőre vonatkozó következtetéseket. Meglátásuk szerint mindkét kétharmados győzelem azon múlott, hogy az előző kormányok morális csődje gazdasági inkompetenciával párosult, és az ellenzéknek sikerült megszereznie az ellenoldali tábor egy részének a szavazatát is. Tényleg vannak hasonlóságok, de nem olyan erősek, és a 2026-os győzelemnek szerintem más a meghatározó tényezője.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése súlyos csapást jelentett a Gyurcsány-kormány hitelességére, és ezt az akkori ellenzék négy éven keresztül sikeresen sulykolta is. A kegyelmi botrány is hozott kiábrándulást a Fidesz-kormányból (a támogatottsága 2024 januárjától márciusra 53 százalékról 46 százalékra csökkent), de a szélsőségesen egyenlőtlen választási rendszerben ez az újraválasztását nem veszélyeztette volna (és a Mi Hazánk támogatásával a kétharmad is meglett volna). További szavazatvesztés nem volt várható, hiszen túl voltunk már a 150 ezer fős influenszer- és a legnagyobb ellenzéki párt, a DK 1500 fős tüntetésén. A tehetetlenkedő ellenzék mellett a Fidesz jó eséllyel a támogatásnak ezt a csökkenését is vissza tudta volna fordítani, ahogy a 2022-es választási nagy pénzszórást követő szükséges megszorításokat is sikerült elfelejtetnie.

A Gyurcsány-kormány 2006 utáni gazdaságpolitikája nem volt annyira inkompetens, hiszen egyrészt egyszerre kellett kezelnie a 2006 előtti osztogatások (a 2006. évi költségvetési hiány az elmúlt 36 év legmagasabbja, 9,3 százalék volt!) miatti megszorításokat és a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság Magyarországot éppen a megszorítások miatt súlyosan érintő hatását is (egy gazdasági válság idején a szokásos kormányzati lépések alapvetően megszorításokat jelentenek, de nálunk már 2006–2007-ben ez a kényszerű gazdaságpolitika működött, amit tovább kellett fokozni). És ha ezt a szerencsétlen helyzetet lehetett még súlyosbítani, akkor a vizitdíjas népszavazás megtette: költségvetést érintő kérdésekben népszavazást nem lehetett volna tartani, aminek a kézenfekvő oka az, hogy a népszavazáson részt vevők jelentős részénél a döntő szempont, hogy a kérdés az ő anyagi helyzetét rosszul érinti (még akkor is, ha ez csak 300 forint volt, és például a nyugdíjasok egyidejűleg 300 forintos nyugdíjemelést is kaptak). A kormány ezzel végérvényesen megbukott, pedig a 2006–2010 közötti gazdaságpolitikája akár sikeresnek mondható volt, hiszen 2010-ben a GDP (és a lakosságot közvetlenül érintő egy főre jutó reálbér) már ismét növekedni kezdett. Gyurcsánynak jogosan az vethető a szemére, hogy 2006-ra katasztrofális hiányt halmozott fel, illetve hogy az ellenzék által sikeresen felfokozott hangulatban nem volt képes levonni a konzekvenciákat és a kormányzást rövidesen átadni Bajnainak. Az új kormányfő gazdaságpolitikájával a beinduló gazdasági növekedés hatásai széles körben érezhetővé válhattak volna, elkerülhetővé téve, hogy a személyes hitelét vesztett és gazdaságpolitikájában inkompetensnek bemutatott Gyurcsányról (és másodsorban az őt támogató baloldali-liberális kormányokról) szóljanak a 2010-es választások.

A választásoknak általános jellemzője, hogy a győztes a vesztesek addigi szavazóinak egy részét meg tudja szerezni. Ezen a két választáson különösen nagy volt az elmozdulás. 2010-ben a Fidesz nemcsak a rájuk szavazók számának növelését érte el, hanem az MSZP korábbi szavazói egy részének az elkedvetlenítését is, akik otthon maradtak (vagy más alternatívára, nem feltétlenül a Fideszre szavaztak), a választáson részt vevők száma összességében csökkent. 2026-ban viszont a választáson részt vevők száma 700 ezerrel nőtt, emellett csökkent a Fidesz szavazatainak száma 600 ezerrel. Az új szavazók ilyen tömeges megjelenését Magyar Péter és a Tisza fellépése váltotta ki (különösen igaz lehetett ez a fiatalok körében, akik a korábbi választásokon az országos átlagnál kisebb számban vettek részt). A korábbi Fidesz-szavazók egy része is a Tiszára szavazott, de ennél nagyobb hatása volt, hogy a Tisza a Fidesztől balra álló tábor lényegében összes szavazóját meg tudta szerezni (márpedig ez a szám a Medián 2024. márciusi, a Tisza megjelenése előtti felmérése szerint megegyezett a Fidesz támogatóinak a számával). A földcsuszamlásszerű változást Magyar Péter a hétszaznál több települést érintő, szinte folyamatos kampánykörútjával érte el. A kisebb települések polgárai számára is lehetővé vált a személyes találkozás, ezen keresztül a kihívó elfogadhatóságát meg lehetett tapasztalni, és még az addig bombabiztos fideszes szavazóbázist jelentő kisfalvakban is – szerény mértékben, de – többséghez jutott a Tisza. Az országjárás csodafegyveréről a korábbi választások körül is sokan beszéltek, de megvalósítani addig senki nem tudta.

A szerzők Orbán idei tusványosi beszéde alapján mérlegelik a hasonlóságok továbbvitelét a jövőre vonatkozóan. A Fidesz elnöke szerint a 2010-es visszatérés morális alapja „a hazugság szembeállítása az igazsággal” volt, a mostani helyzetben az illegitim kormányzás kerül szembe a legitimmel. Gazdasági téren a szükséges korrekciós lépések megtételét lehet majd inkompetenciának beállítani. És egy ilyen helyzetben a Fidesznek készen kell állnia arra, hogy a kiábrándult szavazókat összegyűjtse. A szerzők nem tartják ezt valószínűnek – és én sem –, de azért vannak veszélyes pontok. Ha az elvileg független országos szervezetek vezető pozícióiba ültetett Fidesz-hívő személyek leváltása, néhány országos szintű Fidesz-politikus elleni eredményes vádemelés nem történik meg belátható időn belül, akkor hatásossá válhatnak az olyan érvelések, hogy például egy személy leváltásának a beírása az alkotmányba ellentétes a jogállamisággal. A fenntarthatatlan adórendszer korrekcióját minél hamarabb meg kéne tenni, de ez most éppen a politikai viták miatt nem biztos, hogy jó lenne, később viszont, a választásokhoz közeledve egyre kockázatosabb lesz. (A választásokon a másfél évtized alatt tönkretett infrastruktúra helyreállításának esetleges elégtelensége miatt sem biztos, hogy a Tiszát nem lehet majd támadni.) És végül egy, az utóbbi időben sokszor elhangzó hamis állítás: a Fidesz folyamatosan az önfelszámolás irányában halad, támogatottsága 20 százalék alá esett. A választás utáni hónapban valóban vesztett 1 millió körüli támogatót a Fidesz (hiszen a félelemre alapozott propaganda nyilvánvalóan nem jött be: nem indultak katonák az ukrán frontra, nem omlott össze a gazdaság, nem törölték el a 13–14. havi nyugdíjat, viszont megszűnt a folyamatosan ezt hangoztató propaganda a közszolgálati médiában), de azóta a folyamat – 20 százalék fölötti szinten – megállt. Miért vajon? Ennek a megfejtése lenne izgalmas feladat, hiszen nagy jelentősége, illetve veszélye lehet annak, hogy ez egy megingathatatlan törzsszavazói tábor, ami már nem fog csökkenni, de növekedni igen?

Megjelent az Élet és Irodalom LXX. évfolyama 33. számának Páratlan oldalán 2026. augusztus 14-én.