Nézelődő

Meglátja, eljön még az idő, amikor jobb- és jobboldal között kell majd választani – mondta vagy negyedszázada John Lukacs amerikai-magyar történész. Nem hittem neki, pedig kellett volna, és nem csak a tudás előtti tiszteletem miatt. A történelmi tapasztalat fogyatékosságának okán is, mert túl keveset tapasztaltam még a világból, ha lehet egyáltalán eleget tapasztalni belőle.

Lukacsnak igaza volt-lett, pedig akkor még mit sem lehetett sejteni a „patriótákról” – bár Lukács meg volt győződve az Európai Unió törvényszerű széteséséről, mert „ennyi nációt képtelenség egyben tartan”, (azóta is a tagországokon múlik) –, de a nacionalizmust ki nem állhatta, s ma már csak a kíváncsiság űzne hozzá, hogy érdeklődjek, mit szól a Tisza győzelméhez, a Fidesz autokrata rendszerének csúfos bukásához.

Csak találgatni tudok, a professzor 2019-ben meghalt, így ezt a talányt is ránk hagyta örökül (amihez én nem vagyok elég okos). Azt a talányt, hogy mit kezdjünk a „se nem jobb, se nem bal – magyar” jelszóval, amely máris több mint jelszó, tartalma messze meghaladta azt, amit az egyszerű nacionalizmus megkövetelt volna. Mert ez hirdetett hazafiság, és, amint szintén Lukácstól tudhatjuk, a hazafiságnak semmi köze a nacionalizmushoz. A kettő tagadja egymást. Márpedig az Orbán-féle, nevükben „patrióták” a valóságban mérgező mértékben nacionalisták. Mint az Orbánék rendszere – volt – s mint ilyen természetesen Európa-ellenes, „birodalom”-ellenes, amíg nem az orosz birodalom újjáépítéséről van szó.

Mindezért – ha megbocsát, Professzor Úr! –, eleget vitatkoztunk az Orbán-rezsim meghatározásán, míg a Magyar Bálint-féle fogalom (maffiaállam) elfogadottá lett –, hadd javasoljam ez új rendszer nevének egyszerűen a régi, bevált „konzervatív” jelzőt.

Ha akadna valaki, aki kíváncsi rá, bár nem hiszem, baloldalinak vallom magam, ha még van értelme az effajta felosztásnak. De, ha maradunk ennél, miközben elfogadjuk a Magyar Péter-féle konzervativizmust is, anékül, hogy kizárólagosságra törekednénk – úgy azt kell mondanunk, hogy el kell fogadjuk viszonyítási alapként „a se nem jobb, se nem bal – magyar” önmagán túlnőtt jelszót, s be kell fogadnunk ezt a régi-új konzervativizmust. Mert arra a társadalmi egyensúly miatt is szükségünk van. Amint nincs szükségünk a szélsőjobbra, legfeljebb elviseljük azt bizonyos megszorításokkal.

Társadalmi szükséglet a „modern” konzervativizmus befogadása, miközben az Orbán-féle jobboldaliságot – a valóságban szélsőjobboldaliságot –, el kell utasítani.

Csak egyetlen indokot, a kizárólagosságra való törekvést, és az egyéni és közösségi autonómia tagadását elég itt említeni.

Kérdés, mit kezdjünk a baloldallal? Hátha mégsem volt igaza Lukácsnak…

Persze, nem tudni, mit hoz a jövő, a Tisza mindent elsöprő áradására sem voltunk felkészülve. Még a tendenciák mozgását sem vagyunk képesek érvényesen leírni. Csak annyi mondható, gondolkodó elmék kerestetnek, olyanok, akik valóságos kérdésekre tudnak valóságos válaszokat várni és adni, nem kerülgetve az igazságot. Ez közös felelőssége minden magyarnak, világnézettől függetlenül.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 7-én.