Kedden a Tisza kétharmados többsége államfővé választja a parlamentben Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét. Már jelölése is fricska a volt állampártnak, hiszen Bakát épp a Fidesz távolította el posztjáról. Baka jelölése előtt számos személy neve is felmerült a nyilvánosságban, jobb és kevésbé alkalmas nevek kerültek szóba. Nyilván mindenkinek más elvárásai vannak egy államfővel kapcsolatban. Én szerencsés kivételnek mondhatom magam, mert kevéssel is beérem, s nekem az is elég, ha az államfő néhány alapvetőnek mondható elvárásnak megfelel.

Mindenekelőtt eszébe ne jusson nyílt színen tárogatózni, vagy például egy olyan ötlet, hogy a doktorijához 180 oldalt egy Georgijev nevű bolgár sportdiplomatától lopjon, valamint másoljon ki 17 oldalt Klaus Heinemann német tudós dolgozatából. Az sem baj, ha tisztában van a magyar helyesírás alapvetéseivel, és az állomás szót nem egy, hanem két l-lel írja.

Talán nem tűnik túlzott elvárásnak, hogy az államfő ne csak aggódjon, de tegyen is a környezet állapotáért. Nemcsak úgy általában, a nagyvilágban, a nagy távlatok szintjén szónokoljon erről, de a hazai fakivágások és más természetrombolások ellen is emeljen szót. (Például a Városliget tönkretételéhez hasonló gazemberségekhez is legyen néhány jó szava.) Nekem nem fáj, ha az államfő szereti a halat, de ehhez nem kell hosszú ideig, elmélyült gondolkodást színlelve, valamelyik még folyónak látszó víz partján ülnie, kapásra várva. Az sem baj, ha nem költözik az adófizető állampolgárok pénzéből 720 négyzetméteresre bővített vityillóba, hanem ennél kisebb és szerényebb hajlékkal is beéri.

Elvárásom továbbá, hogy még véletlenül se viseljen fideszes (vagy bármely más párt emblémájára hajazó) fülbevalót, és még véletlenül se adjon hálát a sorsnak amiért nem ápolónőként, vagy pedagógusként kell élnie röhejes jövedelemből”. (Az ápolónők és a pedagógusok jövedelme ugyanis nem röhejes, hanem elszomorító.)

Az sem volna jó, ha az elsőszámú magyar közméltóság arra biztatná a nőket, hogy ne akarjanak versenyezni a férfiakkal, ne akarjanak annyit keresni, mint ők, érjék be kevesebbel, legyenek kevesebbek. És olyan sületlenségekkel se hülyítse az embereket, mint az, hogy gyerekkorában csak csukott szájjal énekelhette a himnuszt, mert a szövegét az elvtársak betiltották.

Mindezek nyilvánvalóan fontos dolgok, de talán még ezeknél is lényegesebb, hogy – bár a gyermekek nem tehetnek felmenőik bűneiről –, nyilas apjáról ne hazudja azt, hogy egy szociálisan érzékeny, filoszemita hazafi volt.

Nem teljesíthetetlen elvárások ezek, ennél már csak az volna jobb, ha Baka András nem csupán államfő, de egyben az ismét létező köztársaság elnöke is lenne. Ez persze nem megy magától, az én elvárásaim szerint a kedden államfővé választandó Baka Andrásnak minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy a 2011. december 31-én Magyarországgá átnevezett közös haza neve ismét Magyar Köztársaság legyen.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. augusztus 1-én.