Vegyes érzelmekkel olvastam az Új Hétben az egykori fotóüzemmel kapcsolatos írást, jelesen hogy lakóházakat építenek a helyén. Igen, ez jó hír, hogy végre találtak elfogadható megoldást a hasznosítására.
Romániai tevékenységem legeredményesebb tíz évét ott töltöttem a kutatóosztály vezetőjeként, és nosztalgiával gondolok arra, hogy hova jutott Marosvásárhely egykori kimagasló technikai megvalósítása, ipartörténeti büszkesége.
A cikk azt írja, hogy a gyárat a japán Fujitsu cég tervezte. Nem mintha magyon lényeges
lenne, de én erről nem hallottam, bár részt vettem a technikai tárgyalások nagy részén. A japán Konishiroku Photo Ind. cégtől vásároltunk know-howt és technológiát kilenc fotótermék előállítására; ezekhez még hozzájött harminckét különleges vegyszer, amihez csak laboratóriumi módszereket adtak, minden garancia nélkül.
Marosvásárhelynek fontos hagyománya volt a fotótermékek előállításában a Horváth
testvérek által tervezett és épített régi fotógyár révén, mely kielégítette az egész hazai fehér-fekete papírszükségletet. Innen azonban hosszú volt az út egy modern fotóüzem felépítéséig.
Amikor felvetődött ennek gondolata, hamar rájöttünk, hogy pusztán saját kutatásból lehetetlen megvalósítani. Az ismert cégek közül – Kodak, Fuji, Agfa, Konishiroku stb. – egyedül a japán Konishiroku cég ajánlotta fel, hogy elad kilenc termék előállítására megfelelő know-how-t és technológiát.
Az ő technológiájuk is világszint volt abban az időben, az új fotóüzem pedig, felépítése után Kelet Európa legmodernebb fotó üzemévé vált, ahol néhány év alatt a termékek száma meghaladta a negyvenet. A saját kutatás alapján kifejlesztett ipari röntgenfilm például a Lipcsei Nemzetközi Vásár aranyérmét hozta haza, többek között a Csernavoda-i atomerőmű építéséhez is ezt használták.
Egy másik kimagasló teljesítmény, a színes negatív film előállítása volt, immár saját kutatás alapján. Kezdetben senki sem hitte el, hogy sikerülni fog, mivel ez a fotótermékek legkomplikáltabbja. A színskála három tartományára – sárga, bíbor és kékeszöld – különböző emulziórétegeket kell használni, és ebből általában két különböző érzékenységűt. Ezekhez hozzájön egy sárga szűrőréteg, valamint a rétegek közötti elválasztóréteg. Ez ugye minimum kilenc réteg emulzió, de mivel az öntőgép egyszerre csak három réteget tud a hordozóra vinni, a végterméknek legalább háromszor kell az öntőgépen átmennie. A rétegek különbözőek, de összhangban kell
lenniük a jó végtermék létrehozása érdekében. Az általunk kidolgozott színes
negatív film minősége messzemenően meghaladta az Orwo filmét és megközelítette a Kodak filmjét. Manapság is életem egyik legjelentősebb megvalósításának tartom a kifejlesztését.
Egy másik, technikaileg nem olyan látványos megvalósítás a diazó: az ozalid fényérzékeny anyag gyártásának kidolgozása a szakemberek, tervezőintézetek részére. Akkor vált szükségessé, amikor az értéktervet fizikai tervre változtatták, és persze a terv teljesítése a fizetést vonta maga után. Romániában már gyártottak Ozalid papírt a feketehalmi Colorom Codlea vállalatnál, minősége azonban nagyon gyatra volt. Technikailag kifejleszteni egy jobbat nem volt nagy dolog, azonban ipari alkalmazása a fotóüzemben, melyet teljesen másra terveztek, más kérdés volt, tény, hogy végül rekordidő alatt sikerült, és megmentettük az üzem alkalmazottainak fizetését. Akkor erről is csak kevesen tudtak.
A különleges vegyszerek gyártására csak labor-eljárásokat adtak, minden garancia nélkül. A kutatócsoport dolgozta ki a kisüzemi technológiákat. Mivel komplikált szerkezetű vegyszerek voltak, összesen 150+ technológiát kellett kidolgozni a köztitermékek előállítására, mivel hazai alapanyagokból kellett kiindulni. A kisüzemet is saját erőből terveztük és építettük fel – abban az időben Románia legmodernebb kisüzeme volt. Szinte minden szerveskémiai technológiai alapművelet alkalmazására
alkalmas volt! Hogy bővítsük alkalmazását, a kolozsvári kutatóintézettel közösen a földieper aromát is itt kezdtük gyártani nagy sikerrel. Minősége jobb volt a behozatténál.
Az új fotóüzem a Kombináthoz tartozott, habár semmi közük egymáshoz nem volt. Létezése Marosvásárhely ipartörténelméhez tartozik, sajnos, rövid életű volt és akik ott dolgoztak, lassan eltávoznak az életből vagy Romániából. Szerintem azonban túl fontos létesítmény és technikai teljesítmény volt ahhoz, hogy feledésbe merüljön. Felépítése és beindítása sikeres volt, a marosvásárhelyi technikai személyzet képesítését,
leleményességét és kitartó munkáját példázta és jutalmazta.
Álljon itt két, a nagyközönség számára ismeretlen sztori a fotóüzem történetéből.
Egy magasszintű látogatás alkalmával a japánok bemutatták a színes negatív film csomagoló részlegét. Mi látogatók csak hárman voltunk. Én a legalacsonyabb beosztásban mint fordító és technikai tanácsadó. Egy adott pillanatban, amikor az előttünk levő futószalagon a készen becsomagolt színes filmek haladtak szép sorban az egyik magas beosztású tag levett egyet, megnézte mintha értene hozzá, és utána
zsebre tette a futószalag helyett. Megjegyzem abban az időben a színes negatív film hiánycikk volt Romániában, és nem szerepelt a termékek közt, amelyeket a Konishiroku cég eladott. Amikor ezt a japán kisérőnk meglátta, szépen, udvariasan visszakérte a filmet, mondván, hogy annak jelenléte szükséges a futószalagon, statisztika szempontjából. Látogatásunk végén fogunk kapni egy-egy ajándékcsomagot. Ez így is lett, mindhárman kaptunk egy-egy csomagot, melyekben volt egy modern Konica automatikus fényképezőgép, melyet a cég akkor dobott piacra és ha jól emlékszem két
színes negatív film.
Az enyém elég rövid életű lett. Miután hazajöttem, Kata lányomnak adtam egy osztálykiránulásra. A hátizsákja tetejére tette és a vonaton az éjjel folyamán, amíg aludt, a fényképezőgép eltűnt.
Egy másik alkalommal is hárman voltunk, a Kombinát vezérigazgatója és egyben
Központi Bizottsági tag Popa Dorel, a fotóüzem igazgatója, Moraru Octavian és jómagam. Egy délutáni gyűlésre lefoglaltuk a szálloda gyűléstermét öt órára öt személy részére. Japán részről ketten voltak hivatalosak, Matsui és Samejima san, a két felelős egyén a marosvásárhelyi beruházásért. Mi hárman időben ott voltunk, mert ismertük a pontosság fontosságát Japánban.
Öt óra lassan elmúlt, fél hat is és már kezdtünk izgulni. hogy mi történt a japán
kollégákkal. Hat óra felé már kezdett felmenni a cukrunk, hogy milyen dolog ez, amikor pont hat órakor mosolyogva beállítanak. Én akkor megkérdeztem, hogy tudják mikorra hívták össze a gyűlést? Azt mondták, igen, öt órára, és azt is tudták, hogy egy órával később érkeztek. És akkor az én vércukrom is kezdett felmenni, megkérdeztem őket tudjak-e hogy Popa Dorel a Kombinát vezérigazgatója, meg hogy a KB tagja és egy ország ügyeivel is foglalkozik? Időt szakított magának, hogy egy hétre eljöjjön
Japánba, hogy segítse a közös beruházásunk zökkenőmentes lefolyását, és akkor ti így viselkedtek? Mert ha ez mondjuk Indiában vagy Spanyolországban történik, akkor minden rendben van, de itt Japánban, ahol a vonatok is másodpercnyi pontossággal közlekednek, ez sértés. Nem időt pazarolni jöttünk ide, hanem bizonyos dolgokat megoldani. Elmegyünk, mert más dolgunk is van és holnap megyünk haza Romániába. Gyertek, mondtam Popanak és Morarunak, mintha én lettem volna a főnök. Mindketten követtek és miután kiértünk a teremből, hirtelen meglepődtem saját magamon, hogy mit is tettem. Gondoltam, na, Fodor most megiszod a levét annak amit tettél. Nagy meglepetésemre azonban Popa annyit mondott, hogy “Ma Rico ai fost grozav”. Én voltam legjobban meglepve, de hamar magamhoz tértem, mert láttam hogy Popának tetszett ahogy megvédtem. Életemben ez volt az első és utolsó alkalom, hogy egy
vezérigazgató és KB-tag, illetve egy igazgató hallgatott rám. Persze másnap reggel a megszokott taxi várt a szálloda előtt, bevitt a munkahelyre, ahol az egyik felettes igazgató bocsánatot kért a tegnapi incidensért, és minden folyt tovább a maga medrében. Ma sem tudom, hogy miért volt a késés, esetleg próbára akartak tenni? Soha többé nem fordult elő hogy késtek volna valahonnan. A továbbiakban az egész
közreműködés zökkenőmentes volt, mindkét rész igyekezett a legjobbat
adni, ami meg is látszott a végeredményen.
Hát ilyenek, elkalandoztam az emlékek súlya alatt…