Bár nagyvárosban, Temesváron születtem, korán megismertem a háziállatokat. Igaz, hogy ahol mi laktunk, az már nagyon a város vége volt, csak egy utca választott el a legvégétől, a Cigányteleptől. Igen mert akkor még nem romák voltak, hanem cigányok, ennek ellenére békésen megéltünk egymás mellett.
Szomszédjaink egy része tartott libát, csirkét, tehenet, lovat, kecskét. Mi a tejet az egyik közeli szomszédtól vettük, jó melegen, ahogy kifejték, és ugyanabban a házba volt egy pár kecske is, itt láttam először kecskét. Csak tudomásul vettem, hogy léteznek, nem volt semmi különös rajtuk.
Aztán teltek az évek és a középiskolában találkoztam ismét egy kecskével, a magyartanárunk személyében, ugyanis így hívtuk a megtévesztő hasonlósága miatt. Sajnos pedagógiai tehetsége nem sok volt, nem tudta megszerettetni a magyar nyelvet, irodalmat és főleg a nyelvtan szabályait a tanulókkal. Ennek ma is érzem a hiányát.

Aztán ismét teltek az évek, amíg ismét találkoztam a kecskékkel. Ez alkalommal egy marokkói kirándulás alkalmából. Marrakech-ból autóztunk Esaouira felé, amikor felfigyeltem valami szokatlanra: az útmenti argán fák (Sideroxylon spinosum) tele voltak kecskékkel. Nem akartam hinni a szememnek, hogy a kecskék fára másznak és megkértem a sofőrt, hogy álljon meg. Amikor közelebb mentem, kiderült, hogy jól láttam, valóban kecskék voltak, és nyugodtan ették az argánbogyókat.
Később a sofőr elvitt egy közeli üzletbe ahol az argánolajat készítették és árulták. Elég drága volt, de azt mondták gyógyító hatása is van, bőrápolásra is alkalmas, de kenyeret mártogatva bele ehető is.
Hogyan készül az argánolaj? A kecskék elfogyasztják az argánbogyót, de a keményhajú magját nem tudják megemészteni és az ürülékkel ismét a szabadba kerül. Ezt szedik össze az ügyes arabusok, megmossák, megtörik a bogyó burkát és a bogyóból készül az argánolaj. Persze az argánolajba kerülnek, főleg az utóbbi években amikor a kereslet nagyon megugrott, a szűz argánbogyók is.(Amelyek nem láttak kecskét, mármint belülről…). Jó pár év elteltével, amikor találkoztam Ördög Feri barátommal és eldicsekedtem  neki, hogy mi mindent tanultam a kecskékről Marokkóban, még a fára is felmásznak, lenézően felmért, és azt mondta ezért kár volt elmenni Marokkóba, ezt Magyarón is megtanulhattam volna, ahol ő felnőtt. Hát igen, si tacuisses…
Most életem vége fele Kalifornia nyugati részén élek, mely többek között drágaságáról és természet tiszteletéről ismert, ismét tanultam valamit a kecskékről. A lakóközösségben a házak között sok a zöldövezet, melyen az esős időszakban gyönyörű, magas fű nő, de május végére teljesen megsárgul. Ezt eddig minden évben egy kis zajos és füstölgő traktorral levágták. Idén azonban valakinek új ötlete támadt, eszébe jutottak a kecskék és egy egész kecskenyájat fogadott fel, hogy legeljék le a füvet. Sokkal természetbarátibb eljárás, a kecskék is jóllaknak, a fű is lenyíródik.
Kezdetben kissé kételkedve fogadtam az ötletet, mert azért a fű már jó sárga és bizony jó magas is: hogy fognak a kecskék megbirkózni vele, amikor az őzek is inkább a házak melletti zöld füvet legelik… Mint kiderült, ismét tévedtem. Miután megérkeztek, gondolkozás nélkül hozzáfogtak a magas fűhöz, mintha az a legfinomabb ínyencfalat lenne, egy szál se maradt, lassan, kitartóan elfogyasztották. De gustibus….Semmi kifogásunk nem lehet, alapos munkát végeztek.