Orbán Viktornak nem maradt más választása – a visszavonuláson kívül – elindult a szélsőjobb felé, hogy összerántson valamilyen értelmezhető közösséget. S bár a miniszterelnöksége idején a Fidesz is szélsőséges párttá aljasult, most újabb lépést tett a politikai paletta széle felé, és ne legyen kétségünk, abban a dimenzióban, ahol most mozog, a világ valóban lapos, ha elér a látóhatár végéig, nem fedez fel új kontinenst, hanem lepottyan. Ezzel saját is magát is nehéz helyzetbe kormányozza, de van egy párt, aminek még többet árt, ez pedig a Mi Hazánk. Szegény Toroczkai László és kis játszópajtásai lassan szembenézhetnek a ténnyel, hogy amit eddig mondtak, az kevés lesz: rá kell tenni a gyűlöletre egy lapáttal. És szerény képességeikhez mérten meg is tesznek mindent. Legfrissebb eredményük, hogy elrontották Krasznahorkai László ünneplését.
Szentendre képviselő-testülete május 20-i zárt ülésén szavazott Krasznahorkai László díszpolgári címéről, titokban kívánták tartani a kitüntetést, hogy meglepjék vele az írót, aki csaknem húsz évig élt, alkotott és tanított Szentendrén. Aztán jött a Mi Hazánk önkormányzati képviselője, Filó András, és kiborította a bilit.
– Krasznahorkai Lászlót a mai önkormányzati képviselő-testület Szentendre díszpolgárává választotta. Azt az embert, aki még 2026 márciusában is kijelentette, hogy „a magyarság ellen minden erőmmel küzdök”. Kik azok, akik ezt a magyargyűlölő, vállaltan zsidó embert példaképüknek választották? Az egyetlen „nem” szavazat én voltam, hasonlóképpen a „másik jelölt” Falusi Mariannál. A Fidesz pedig sunnyogott. Szégyellje magát mindenki, aki rájuk szavazott! – kürtölte világgá büszkén a képviselő a Facebookon. Feltehetően szándékosan rossz helyesírással megalkotott szövege – a hibák egy részét Filó András utólagos engedelmével, javítottam – kortörténeti dokumentum. És kiváló irányjelző is egyben: ennyi maradt a szélsőjobboldalból, amit Orbán Viktor éppen igyekszik magához édesgetni.
Krasznahorkai László a magyar kultúra megkerülhetetlen alakja. Irodalmi Nobel-díj nélkül is az lenne, a világ legrangosabb elismerése nemzetközivé teszi ezt a pozíciót, ebből következően az író jelenleg az ország talán legfontosabb szellemi terméke, a magyar kultúra reprezentánsa. Függetlenül attól, hogy mi a véleménye a társadalomról, a nemzetről, a magyarságról, az előző kormányról stb. Egy alkotó interjúkban, egyéb megszólalásokban megfogalmazott véleménye nem elhanyagolható, de a művekhez képest csak másodlagos. Krasznahorkai László alkotói világa pedig felfoghatatlanul komplex, különösen, ha a közbeszéddel vetjük össze. A Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, a Háború és háború, a Báró Wenckheim hazatér, a Herscht 07769 és a legújabb regény, A magyar nemzet biztonsága egy teljesen sosem kiismerhető világot teremt. A híres hosszú mondatok a folyamatos apokalipszist iróniával oldva mesélnek a reménytelenségről és a reményről. Krasznahorkai szövegei a teljes kilátástalanság közepette mutatják fel az emberséget, és ez a felelősségvállalás az irodalmon túli területekre is hatással van.
Mindebből a Mi Hazánknak nagyjából annyi jött le, hogy Krasznahorkai zsidó. Ne általánosítsunk persze, talán nem az egész pártnak – hiszen a legnagyobb jóindulattal sem feltételezhetjük, hogy mindannyian ismerik az írót –, de Filó Andrásnak biztosan. Játsszunk el a gondolattal, hogy a Mi Hazánk politikusainak nem a Horst Wessel-dal a csengőhangja, és április 20-án nem gyújtanak születésnapi gyertyát, hanem csupán egy elképzelt politikai igényt szolgálnak ki. Vagyis valójában nem nácik, csak opportunisták, és a fasiszta gyűlöletkeltést tartják a legjobb eszköznek arra, hogy hatalmat és pénzt szerezzenek. És mivel hitethetnék el magukról a leghatásosabban, hogy nácik, ha nem a gátlástalan és teljesen indokolatlan zsidózással?
Az ellenállás melankóliája az éteri tisztaság és a nyers erőszak találkozásának tragikus története. Egy kitömött bálna és egy különös, démoni figura érkezik a magyar kisvárosba, nyomukban az egyre gyarapodó tömeggel, amelynek baljós csendje alatt pokoli feszültség fortyog, majd kitörve kis híján elpusztítja az ártatlanok világát. A tomboló erőszak mélyén nem kérlelhetetlen gonoszság rejlik, hanem szimpla ostobaság. És az irodalom újfent megteremti a saját valóságát: ugyanez az ostobaság sugárzik Filó Attila bejegyzéséből. A képviselő talán nem is sejti, de kiállásával egyetlen dolgot ért el: igazolta Krasznahorkai László alkotói nagyságát. Az a „magyarság”, amiről az író több helyütt beszélt, és amely fájdalmasan valószerűen jelenik meg a műveiben, Filó Attila „magyarsága”. A büszke és kegyetlen ostobaság valósága.
Remélhetőleg a Krasznahorkai-életmű kiváló ismerője, Orbán Viktor is követte a díszpolgári címet kísérő eseményeket, hogy pontosan felmérhesse új táborának igényeit.
