Magyar Péter jó érzékkel napról napra csöpögtetve tárja elénk azokat a fényűző körülményeket, amelyek között a Fidesz-kormány miniszterei töltötték dolgos mindennapjaikat a NER utolsó évei alatt, mikor az ország gazdaságilag már romokban hevert. Vasárnap éppen Varga Zs. András kúriai elnökről tudhattuk meg, hogy saját lakosztályt rendelt magának az egykori Néprajzi Múzeumban éppen kialakítás alatt álló új épületben, ahol aranyozott plafon és bárpult várja majd a legfelsőbb bírói fórum képviselőit, ha befejeződik az építkezés. A nyugati vagy éppen közel-keleti luxushotelek enteriőrjét idéző terek bárkit joggal felháborítanak, aki tudja, milyen körülmények uralkodnak Magyarország középületeinek többségében, vagy éppen az iskolák és kórházak nagy részében.

Az is jól látszik már, Magyar Péter ezzel a fideszes rongyrázással szemben szeretné meghatározni saját tevékenységét, például azzal, hogy miniszterelnöki szolgálati gépkocsiként továbbra is azt a Škodát használja majd, amivel az országot járta az elmúlt két évben, emellett nem költözik kormányzati rezidenciába, marad abban a budai házban, ahol eddig is élt.

Ez persze nagy kontrasztnak tűnik az Orbán Viktor által használt 270 milliós golyóálló BMW-hez képest, ugyanakkor az előző miniszterelnök is maradt a Cinege utcai családi házában, és ez a látszólagos szerénység nem akadályozta meg abban „barátait és családtagjait”, hogy elképesztő vagyonokat halmozzanak fel, amihez állítása szerint neki semmi köze. Azt még nem tudhatjuk, hogy Magyar Pétert és környezetét mennyire szédíti meg a mézesbödön közelsége, de egyelőre úgy tűnik, elszántak abban, hogy nem tűrik meg a korrupciót és a lopást a köreikben. Nagy segítségükre lesznek ebben a szavazók, akiknek aztán tényleg elegük lett a luxizásból, és nem valószínű, hogy még egyszer eltűrik, hogy kilopják alóluk az országot.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 18-án.