A két professzor ember­emlékezet óta ki nem állhatta egymást. Az ellenszenv egyetemi éveik kezdetére vezethető vissza. A becsvágy és a bírvágy egyszerre mérgezte kapcsolatukat. A két tehetséges diák hamar kiszemelte magának a másikat. Viszonyuk kísértetiesen emlékeztetett a „két dudás nem fér meg egy csárdában” alaphelyzetére. Ezt tovább rontotta, hogy mindkettőjüknek évfolyamuk legszebb medikája tetszett, egy helyi hatalmasság lánya. A bonyolult, ellentmondások tarkította udvarlásnak, a két fiú lankadatlan próbálkozásának és vele a tarthatatlan állapotnak az vetett véget, hogy a lány átiratkozott a budapesti orvosegyetemre, és ezzel örökre elhagyta a két szerelmes hallgató teremtette vidéki csatateret.

A gyűlölet tüzét csak fokozták a történtek. A férfiak közti vádaskodás évekig eltartott, mert sem ők, sem más nem tagadhatta, hogy az álomszépségű orvostanhallgató lány nehezen pótolható űrt hagyott maga után, amit nem kizárólag ketten fájlaltak azon az egyetemen és abban a városban. Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek. A történet szereplői talán a felsőbb akaratnak is engedelmeskedve egészen más szakirányt választottak maguknak, amikor tanulmányaik végéhez közeledtek.

Orvosi pályájukon elsodorta őket egymás mellől az élet. Mégis a vidéki nagyváros komolyzenei koncertjein és opera-előadásain továbbra is viszonylag sűrűn láthatták egymást. Elsősorban operarajongók voltak. Gyors szakmai előmenetelük, a tudományos fokozatok megszerzése mintha a közöttük folyó verseny része lett volna.

Intézetvezetők és tanszékvezetők lettek, hazai és külföldi konferenciák állandó előadói, többször több évet töltöttek külföldi kutatóintézetekben és egyetemeken. Valamit azonban soha nem mulasztottak el.

Az operába járást.

Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy ismerősként jártak vissza – persze külön-külön – a milánói, a londoni, a párizsi, a berlini, a New York-i, a bécsi és a madridi operaházakba. A budapesti operaház évadainak szinte valamennyi elő­adását látták. Elragadtatással beszéltek a Semperoperről és a Teatro di San Carlóról, vagyis a drezdai és a nápolyi operaházakról, ahogyan a hamburgiról és a prágairól is. Keresetük és életmódjuk megengedte, hogy hódolhassanak költséges szenvedélyüknek. Nem mulasztották el, hogy beszámoljanak élményeikről, és ismerőseikkel megosszák, meglátásuk szerint a világszínpadok operaénekesei közül kinek a csillaga emelkedik és kinek az énekhangján érződik, túljutott már a csúcson.

December közepe volt, amikor megcsörrent egyikőjük telefonja. Meglepetésre a gyűlölt pályatárs kereste, aki versenyt ajánlott, aminek tétje a legmárkásabb pezsgő volt. Az nyer, aki az elkövetkező évben több külföldi operaházi előadást hallgat meg. Ezt a belépőjegyek bemutatása és a gentlemen’s agreement szabályai igazolják – állapodtak meg.

Stílusidegenséggel úgy fogalmazhatnék, hogy bő egy év múlva egy vízilabda-mérkőzés eredménye született meg a 9:8-cal. És Londonnal, Párizzsal, Milánóval, Berlinnel. Hogy New Yorkot ki ne felejtsem.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 18-án.