Egy államreform nyomában – Bárándy Péter és Lengyel László beszélgetése

Most eljött az idő, amikor Antall József szavaira – „tetszettek volna forradalmat csinálni” – megszületett a válasz: tetszettünk. 

Lengyel László (L. L.): Szükség van-e még a rendkívüli jogrend fenntartására a választás utáni, új kétharmados helyzetben? Ez a beszélgetés első nagy kérdése, amit rögtön belső vitaként említettél, hiszen korábban túlzott eleganciával vádoltak amiatt, mert azt mondtad, talán nincs is rá szükség.

Bárándy Péter (B. P.): Igen, de csak rövid, átmeneti időre, és semmiképp sem azért, hogy tovább alkalmazzuk ezt a technikát, amit eddig se lett volna szabad használni, mert ez nem valódi veszélyhelyzet volt, hanem egy minőségileg másfajta rendeleti kormányzás, ami egy másik dimenzióba helyezte a hatalomgyakorlást. Az alkotmány szerint a különleges jogrend csak a veszély elhárításáig tartható fenn, szűk körben, csak arra használható, ami ehhez ténylegesen szükséges. Nálunk viszont hosszú évekig tartott ez az állapot, mindenre kiterjedő szabályozással, több száz rendelettel, amelyek közül sok ma is hatályos. Ezek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésével együtt érne véget. Ha most azonnal leállítjuk az egészet, akkor ezek a rendeletek is eltűnnének, és teljes káosz keletkezne, mert ezeket vagy hatályon kívül kell helyezni, vagy törvényi szintre kell emelni, közigazgatási egyeztetésekkel, bizottsági vitákkal, plenáris tárgyalásokkal. Ezért kell fenntartani rövid ideig a rendkívüli jogrendet – nem használni aktívan, hanem alkotmányosan felkészülni a rendezésre, hogy ne ismételjük meg ugyanazokat a hibákat, amiket kritizáltunk.

L. L.: Tehát ez nem a régi eszközök meghosszabbítása, hanem egyfajta tisztogatás és jogszerű rendrakás? Nem ugyanarra a technikára váltunk mi is?

B. P.: Pontosan így van, nem szabad kapkodni vele. Ha sietünk, akkor kihagyjuk a közigazgatási egyeztetéseket, a parlamenti bizottsági tárgyalásokat, a plenáris vitákat – ugyanúgy járnánk el, mint amit teljes joggal kritizáltunk a korábbi jogalkotásban. A 9. alaptörvény-módosítás, részben a 10. módosítással összefüggésben, meghosszabbította ezeknek a rendeleteknek a hatályát a veszélyhelyzet végéig, amit a kormány szüntethet meg. Mivel több száz ilyen rendelet van, indokolt a fenntartás addig, amíg ezeket feldolgozzuk, hatályon kívül helyezzük vagy átemeljük a törvényekbe. Ez jogszerűség, felelősség, nem túlzott elegancia.

L. L.: Rendben, ezt a kérdést lezártuk. Most jöjjenek az alkotmányos intézmények: parlament, köztársasági elnök, Alkotmánybíróság, bíróságok, ügyészség, legfőbb ügyész. Miért ilyen döntő fontosságú mindegyikük átalakítása és mi lehet a sorrend?

B. P.: Az elmúlt tizenhat év radikálisan átalakította ezeket az intézményeket a kizárólagos hatalomkoncentráció szolgálatára. Nem elég lecserélni a vezetőket – ezt már Orbán Viktor jelöltjei is mondták –, gyökeres intézményi változás kell. Két fázisban kell megcsinálni: az első fázis az azonnali akadályeltávolítás, ami akár napok-hetek alatt megoldható a kormány és parlament megalakulása között; a második fázis a rendes alkotmányozás, amikor a jogászok készítenek egy jó szöveget egyeztetésekkel, ami majd folytatódik társadalmi vitával, s ebbe klubokat, a Tisza-szigeteket is be lehet vonni. Nem kell alkotmányozó nemzetgyűlés, az túl komplikált. Inkább legyen alapos parlamentáris folyamat, olyan, amely a következő évszázadokig kizárja a kizárólagos hatalomgyakorlás lehetőségét.

L. L.: Kezdjük a parlamenttel és a választási rendszerrel. A Fidesz lényegében egypárti parlamentté alakította át a többpárti rendszert, amelyben az ellenzék csak minimális szerepre, obstrukcióra volt képes. Ez magyar politikai hagyomány: 1867 és 1944 között soha nem került hatalomra ellenzék, mindig egypárti uralom, „centrális erőtér” volt Tisza, Bethlen és Gömbös alatt, kétharmados vagy közel kétharmados többséggel. Ezt a választási szabályok és a hatalompárt állami túlsúlya idézték elő. 1990 után is többször volt kétharmados, hatalompárti pártrendszer, mint versengő többpárti rend. Ennek a hatalompárti egypártrendszernek óriási lehet a vonzása a Tisza Párt győzelme után. Érdeke-e egy ekkora pártnak arányosabb választási rendszert bevezetni, vagy inkább fenn akarja tartani az őt is megsegítő aránytalan törvényt? Egy arányosabb választási törvény, tudjuk, felértékeli Budapestet és a nagyvárosokat, és kisebbíti a vidéki körzeteket. Arányosabb rendszer kell, ami érvényesíti Budapest súlyát, a nagyvárosokét – ez nemcsak választási technika, hanem politikai váltás is. Korábban, az arányosabb rendszerben Budapest nélkül nem lehetett választást nyerni. Szükséges a választási törvény módosítása az alkotmányozással egy időben – erre elvileg van négy évünk. Ha a mai jogszabály megmarad, akkor csak a szereplők cserélődnek, de a rendszer logikája nem változik.

Megjelent a miniszterelnöki határozat a háborús veszélyhelyzet megszűnéséről Magyarországon – Már május 14-én hatályba lépett az parlament által elfogadott…

B. P.: A Tisza Párt megígérte a választási törvényt, és erre komoly társadalmi nyomás lesz.

L. L.: Van-e értelme gyors alkotmányozást indítani, vagy inkább várni kell a ciklus közepéig, végéig?

B. P.: Most eljött az idő, amikor Antall József szavaira – „tetszettek volna forradalmat csinálni” – megszületett a válasz: tetszettünk. Ez egy bársonyos forradalom volt, amit a Mártírok útján hazafelé a választások éjszakáján én is megtapasztaltam. Ezt az ott ünneplő gyerekek nyerték meg nekünk az utcán, nem mi. Ez korlátlan hatalmat adott legitim módon a kezünkbe, de egyben a kötelességet is: az alaptörvény C) cikkének második bekezdése szerint mindenkinek joga és kötelessége fellépni a kizárólagos hatalomgyakorlás ellen – ez a gondolat a 1222-es Aranybullában már benne volt a nemesség fegyveres ellenállási jogaként, ma pedig modernizáltan „legális eszközökkel”. Kétharmaddal ez nem pusztán jog, hanem kötelesség: lebontani a kristályszerű hatalmi szerkezetet, beleértve a félretett ellensúlyokat is.

L. L.: Első konkrét intézmény: a köztársasági elnök. Mi a helyzet Sulyok Tamással?

B. P.: Főz, vasal, reprezentál szerényen és büszkén – de az alkotmányos demokrácia őrzőjeként mulaszt. Ez pedig politikai mulasztás, amiért felelősségre vonható, hiszen bűncselekmény mulasztásból is lehet. Sulyok hallgatott minden gyalázatos törvény születésekor, a szivárványos tüntetés betiltási hercehurcájánál, amikor a miniszterelnök azt mondta, hogy „ne készüljetek rá, kedves homoszexuálisok”, vagy a nemzetközi bírósági döntéseknél. Az alaptörvény szerint köteles fellépni, ha az államszervezet nem demokratikusan működik – ő ezt szándékosan, folytatólagosan megszegte.

Sulyok Tamás maradna államfő, arra viszont inkább nem válaszol, hogy miként élte meg a megaláztatást – Kínos csend a Sándor-palotában.

L. L.: Hogyan távolítható el alkotmányosan, lépésről lépésre?

B. P.: Az alaptörvény szerint a parlament kétharmada indítja a folyamatot – a képviselők egyötödének kezdeményezésével –, és az Alkotmánybíróság hozza az érdemi döntést. De az eljárás megindítástól a köztársasági elnök már nem működhet tovább, helyette az Országgyűlés elnöke veszi át az elnökséget, aki jelenleg a Tisza Párt által jelölt Forsthoffer Ágnes, egy alkotmányhű ember. Előfordulhat, hogy Sulyok belátja, hogy az Alkotmánybíróság jóváhagyja a leváltását, és önként megy. Keményebben pedig: kétharmaddal teljesen új lapot lehet nyitni – de maradjunk az alaptörvény szerinti útnál. Az új köztársasági elnöknek Göncz Árpád és Mádl Ferenc típusúnak kell lennie, esetleg Sólyom László is lehet minta, bár ez vitatható; egy független és hiteles személy, aki hadonászik, ha törvénytelenséget lát, s aki a nemzet egységét reprezentálja és őrködik a demokratikus működés felett.

A Tiszának még nincs gyakorlati terve Sulyok Tamás pótlására, a parlamenti szavazás vagy közvetlen államfőválasztás kérdése sem dőlt el – Magyar Péter a kormánya…

L. L.: Mik a pontos jogosítványai? Maradjon-e az 1990 óta fennálló modell, amelyben a parlament választja az elnököt, ami a kerekasztal–népszavazás–paktum eredménye volt, vagy legyen közvetlen államfő-választás a nép által?

B. P.: Ha parlament választja az elnököt, maradhat a mostani kör: a minisztereket ki kell neveznie, de mondhatja, hogy „X nem alkalmas az alkotmányos demokráciához”, választásokat kiírhat, kétszer is, ha kell. Ha a nép választja közvetlenül, akkor szélesebb jogosítványok kellenek: a hadsereg belföldi/külföldi alkalmazása felett jogkör, a parlamenti határozatok feletti fellépés. Göncz Árpádot vádolták túllépéssel, mert hadonászott, Sulyok soha – ez a különbség. Már most is jelentős hatalma van: felkeresheti a miniszterelnököt, „visszahívom Orbán Viktort a Karmelitából, neki adok megbízást”. Ez ellensúly lehetne egy erős miniszterelnök ellen.

L. L.: Nem indokolt-e félelem a lengyel mintától, ahol az erős köztársasági elnök fékezi a demokratizálást?

B. P.: Éppen ezért kell okosan erősíteni. Egy közvetlen választás legitimálná, és a társadalom szívesen beleszólna a hatalmi játékba, különösen egy euforikus választás után. A mikrofon birtoklása mindig „túllépésvádhoz” vezet, de ha demokratikus őrködésről van szó, akkor ez kötelesség, nem bűncselekmény.

L. L.: A következő nagy front: az Alkotmánybíróság – itt bontakozott ki a vita csúcsa. Mi a javaslatod?

B. P.: Jelenlegi formájában ez nem valódi alkotmánybírói testület, hanem politikai eszköz: bírósági döntéseket – gondolj a „Makrancos hölgyre” – felülbírál politikailag, mint egy első, második, harmadik, negyedik bírósági fórum. Le kell fosztani minden ilyen funkciót róla – meg kell szüntetni a jelenlegi struktúrát, és a Legfelső Bíróság, azaz a Kúria kollégiumaként kell az Alkotmánybíróságot újraindítani. A bírákban bízni lehet: a szocializációjuk – fogalmazó, bíró, kezdőbíró, ítélőtábla – függetlenségre, alkotmányosságra, a jogszabályok betartására nevel hosszú évek alatt. Politikai kinevezettek, középszerű jelöltek ne kerüljenek ebbe a funkcióba.

L. L.: Baka András ezt másképp látja – hallgassuk meg részletesen a véleményét.

Lemondásra szólították fel Polt Pétert az Alkotmánybíróság rendes ülésén – Az érintett szó nélkül hagyta az elhangzottakat és vita sem alakult ki. 

Baka András: Rövid távon azonnal cselekedni kell a személyi okok miatt, de hosszú távon olyan megoldás szükséges, ami jogállami és nemzetközileg is elfogadható. A köztársasági elnöki funkciót nem változtatnám – minimális alaptörvény-módosítással megoldható. Sulyok Tamás önként mondjon le, ezt a közvélemény, akár demonstrációk is elérheti – ez lenne a legkívánatosabb. Ha nem megy, akkor problémák vannak, mert az Alkotmánybíróság döntene végül, de az Alkotmánybíróságot előbb át kell alakítani. A Kúria alá tenni rövid távon jó, mert onnan az elnököt is el lehet távolítani a nagy átalakításra hivatkozva, de Európában sehol sem működik így az alkotmánybíráskodás – a luxemburgi Európai Unió Bírósága is Kúria-szintű. Ez politikai elemet vinne a rendes bíróságokba, ahol a politikának nincs keresnivalója. A javaslatom: kövessük a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának 1998-as reformját. Akkor a régi mandátumok november 1-jével mind megszűntek, függetlenül a maradék időtől – az enyém például két és fél év volt még. Új szabályok jöttek: hetven éves korhatár, új eljárás, a kormányok jelöltek, de versenyvizsga-szerű a kiválasztás. A régi bírák egynegyede bekerült az újba. Ezt negyvenegy ország elfogadta – nem lehet azt mondani rá, hogy tiszta lappal kezdtünk, kisöpörtük az összes alkotmánybírót. Új jelölési, szakmai kiválasztási rendet kell kidolgozni, kerülni a pártpolitikai megoldásokat, ami a Sólyom-féle Alkotmánybíróságtól máig minőségromlást okozott. Ez erős, nemzetközileg védhető kompromisszum: a gyorsaság egyensúlyban van a hosszú távú legitimációval.

L. L.: Mi a helyzet a bírósági rendszer egészével?

B. P.: A bírókkal, ügyészekkel, rendőrökkel nincs alapvető probléma – az alsó szintek már most intenzíven, funkcionálisan működnek, látjuk a rendőrségen, ügyészségen. A fejükkel van baj: le kell fejezni ezeket az intézményeket. A legfőbb ügyész, a Kúria, a Költségvetési Tanács, az Állami Számvevőszék elnökei – ezekkel az emberekkel nem lehet demokráciát építeni, ez az ország szégyene. A bírói kar maga tudja a megoldást, ők dolgozták ki korábban ezeket a reformokat, vonjuk be őket.

L. L.: Az ügyészségről egy kicsit részletesebben. Mi a gond a legfőbb ügyésszel?

B. P.: Az ügyészség alapvető apparátusa működik, profi alsó szintek vannak. A legfőbb ügyész politikai szerepfelfogása, gyakorlata a probléma. Személy szerint, ízlésemnek megfelelően nem bántanám, de megértem a politikát. A kötelező csatlakozás az Európai Ügyészséghez – ezt vállaltuk –, korlátozza a politikai visszaéléseket, hatékonyan feltárja a pénzügyi visszaéléseket.

Nem távozik a legfőbb ügyész, aki szerint érzékelhető előrelépés lesz az MNB-ügyben zajló nyomozásban – Kijelentette, sok olyan ügy van, amely nem évült el és…

L. L.: Végül mi a helyzet az alkotmányozás időzítésével és tartalmával?

B. P.: Az első fázis gyors: ez az akadályok eltávolítása napok-hetek alatt. Teljes alkotmányozás a ciklus közepén vagy végére lehet: jogászok tervezete, széles társadalmi vita, klubok, szigetek bevonása – ezekről jó tapasztalataink vannak. A tartalom legyen olyan, hogy a következő világégésig kizárja a kizárólagos hatalomgyakorlást. Nem elég az emberek lecserélése – az intézményeket, szabályokat, hatalmi egyensúlyokat kell újragondolni.

L. L.: Tehát a választási győzelem még nem maga a rendszerváltás?

B. P.: Csak a legitim lehetősége. A kétharmaddal kötelességünk ugyanazokkal a jogszerű eszközökkel lebontani a régi struktúrát, ahogy azt építették – de fordítva, önkorlátozó módon. Ha ezt elmulasztjuk, csak szerepet váltottunk, és visszarendeződés jön.

L. L.: Mi a végső tét?

B. P.: Hogy a bársonyos forradalomból tartós jogállam születik. Nem bosszú, hanem történelemformálás – a társadalom megbocsát a „hasonló eszközökért”, ha egyensúlyt építünk. Ez a Vörös Imre-spirál: 2012 óta az alaptörvény C) cikke kötelez rá. Soha többé senki ne élhessen a kizárólagos hatalom eszközével.

(Elhangzott 2026. május 6-án a Pénzügykutató szervezésében a Szalay László Körben.)

Lévay Miklós volt alkotmánybíró és Baka András levélváltása

Lévay Miklós volt alkotmánybíró:

Gratulálok a Szalay Kör rendezvényéhez! Nagyon fontos, a változások szempontjából alapvető alkotmányossági, jogi problémákról beszéltetek. Jó volt hallgatni az okos kérdéseket, az érezhetően átgondolt, ugyancsak okos válaszokat. Az elhangzottakkal kapcsolatban egyetlen intézménnyel összefüggésben maradt bennem hiányérzet, ez pedig az Alkotmánybíróság.

Szerintem ugyanis az Alkotmánybíróságra, mégpedig független intézményként, szükség van az újjáalakuló politikai-alkotmányos berendezkedésben. Ennek elsődleges okát abban látom, amiről Lengyel László beszélt a bevezetőben, hogy a modern kori Magyarország politikai rendszerének meghatározó jellemzője a mindenkori kormánypárt túlhatalma, amely lehetetlenné teszi, hogy az ellenzék a legcsekélyebb mértékben formálja, ellenőrizze a kormányzást, a parlament működését. Egy ilyen politikai szisztémában, a fékek és ellensúlyok, a hatalommegosztás elsődleges intézménye a független, önálló Alkotmánybíróság. 

Nem véletlen, hogy 2010-et követően a testületre vonatkozó alkotmányos rendelkezéseket és a testület összetételét úgy alakította a Fidesz kormány, hogy az Alkotmánybíróság ne lehessen fékje, korlátja a kormányzatnak, a NER-nek, mint politikai szisztémának. Az Alkotmánybíróság, mint intézmény szükségességéről nem a testület jelenlegi alkotmányos helyzete és működése alapján kellene következtetést levonni, hanem az 1989-2010 közötti működése és politikai rendszerünk már említett jellemzői (kétharmadosság, a kormánypártok meghatározó szerepe a politikai életben) alapján.

Ahhoz, hogy a hatalommegosztásban betöltse azt a szerepet az Alkotmánybíróság, amit létrehozásakor a testületnek szántak, az új politikai hatalomnak azzal kellene kezdeni, hogy módosítja az Alaptörvényt és az Alkotmánybírósági törvényt, mégpedig úgy, hogy törlik a testület eredeti, alapvető funkcióját korlátozó rendelkezéseket.

Így például:

– törölni kell az alaptövény 37. cikk (4) bekezdését, amely szerint mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Alkotmánybíróság bizonyos hatásköreit a központi költségvetésről szóló, és egyéb törvények alkotmányosságát csak bizonyos korlátok között gyakorolhatja; 

– a törvényhozó hatalom erőteljesebb kontrollja érdekében szélesíteni kellene az absztrakt normakontrollt kezdeményezők körét, ennek keretében vissza kellene hozni az actio popularis intézményét;

– az Alkotmánybíróság elnökét eredetileg a testület tagjai közül a bírák teljes ülése választotta, az alaptörvény óta az Országgyűlés, a testület függetlenségének erősítése érdekében vissza kellene térni az eredeti szabályhoz.

Baka András, a Legfelső Bíróság volt elnöke:

Kedves Miklós!

Köszönöm az észrevételeid és azt is, hogy megtiszteltél vele. A legtöbb kérdésben egyetértek veled, én is határozottan az elkülönült intézményként szervezett Alkotmánybíróság mellett vagyok, amit hozzád hasonlóan a hatalommegosztás legfontosabb őrének tartok. Egyetértek a 1989-2010 közötti működés értékelésével és mindazzal, amit hatáskörének visszaállításáról írtál.

Amiben más a véleményem, az a következő: elvileg elfogadható a tagok számának kilenc főben való meghatározása, az emelés politikai célból történt, de a visszaállított AB taglétszáma attól is függ, hogy milyen feladatokat bízunk rá. Ha eltöröljük a bírósági ítéletek alkotmányossági felülvizsgálatát (amit el kellene törölni), akkor a kilences bírói létszám is megfelelő, még akkor is, ha az önkormányzati rendeletek alkotmányossági vizsgálatát visszatesszük az AB-hoz, hiszen az ilyen ügyek száma becslésem szerint messze 100 alatt van. Ha viszont az actio populáris intézményét visszaállítjuk, akkor olyan munkalavinát zúdítunk az AB-ra, amit 9 bíró biztosan nem tud ellátni. Nem véletlen, hogy az actio populáris intézménye nem élő gyakorlat az európai alkotmánybíróságoknál, a strasbourgi bíróság pedig kifejezetten tiltja az ilyen kérelmeket. Ez ugyanis megöl minden bíróságot. Egyetértek azzal, hogy az AB-hez fordulók körét szélesíteni kell, de ezt talán nem az actio populáris intézményével, hanem bizonyos társadalmi testületek, egyesületek, szakszervezetek, stb. közvetlen AB-hoz való fordulási lehetőségeinek biztosításával lehetne megtenni.

A bírójelölést és választást és az összeférhetetlenség szabályait még pontosan ki kellene találni. Egyik megoldás az lehet, amit te javasolsz (bár nem tudom, hogy a közigazgatási jogászok milyen fóruma jelölhetne). Az biztos azonban, hogy Vörös Imrétől eltérően biztosan nem csak bírókat, hanem neves akadémiai-egyetemi jogász tagokat is a testületbe választanék. (Strasbourgban volt bírók és elméleti jogászok vegyesen vannak, ami rendkívül jól működik. A jogpozitivitást ellensúlyozni kell egy szabadabban szárnyaló jogi gondolkodással, amit pedig sokszor korlátozni kell a pozitív joghoz való kötöttséggel. Strasbourgban a tagok között egy kategória a kezdetek óta következetesen nincs, ez pedig a jogvédők csoportja, a bíróság történetében pedig ügyész is csak egyszer, 40 évvel ezelőtt volt.)

Még egyszer köszönöm az észrevételeidet és annak igazolására, hogy hasonlóan gondolkodunk mellékelem a Transparency International (TI) 2023 végén megjelentetett Fehér Könyvét, amelyben egy tanulmányt írtam hasonló dolgokról.

Lévay Miklós:

Kedves András!

Köszönöm szépen részletes válaszodat és a TI Fehér Könyv elküldését. Nem tudtam erről a színvonalas kötetről.

Örülök, hogy egyetértünk abban, hogy szükség van elkülönült intézményként működő Alkotmánybíróságra. Amiben eltér a véleményünk, az nem antagonisztikus különbség, értem és követni is tudom az álláspontodat.

A fő kérdés, hogy milyen alkotmányos berendezkedést kíván kialakítani az új kormány és ebben milyen szerepet szán az Alkotmánybíróságnak és milyen hatáskörökkel. Valószínűleg ezek a kérdések politikai szinten dőlnek el, szerencsés esetben szakértők álláspontjainak figyelembevételével. Ezt követően jöhetne az Alkotmánybíróságra vonatkozó új szabályozás kialakítása. Ennek során célszerű lenne az AB 1989 óta tartó működésének jellemzőit áttekinteni, majd megalkotni a testületre vonatkozó alaptörvényi rendelkezéseket és egy új AB törvényt. Remélhetőleg ebben közreműködhetnek szakértők. Az új igazságügyi miniszter egyetemi ember, így minden bizonnyal épít a szakértőkre.

Megjelent a Népszava Szép Szó – Kentaurbeszéd rovatában 2026. május 16-án.