A Mandinernek is vége. Habár a meghagyott 48-ak szószólója azt mondja, őrzik és viszik tovább a lángot, ám más információk szerint augusztus 22-ig van pénz, aztán pedig roló lehúz. Hogy kinek van, lesz igaza, itt és most valójában mellékes, ami figyelemre méltó, az említett szószóló szószólása.
Kohán Mátyás vette magára a küldetést, hogy értelmezze a történteket, egyben kiálljon elbocsátott kollégái mellett. A történtek értelmezése nem igazán sikerült, annyit tudtunk meg, hogy már rég meg kellett volna tisztítani a portfóliót a fideszes médiakullancsoktól (a kullancsok nem tőlem származnak, hanem a Fidesz kongresszusán hangoztatta boldog-boldogtalan a bukás meg nem nevezett felelőseiként, akiket a pártnak le kell ráznia magáról). A kirúgottak melletti kiállás viszont kifejezetten jó lett! Megható. El is morzsoltam néhány könnycseppet, hogy hú de jó, hogy Kohán Mátyás soha nem volt a kollégám. A szerző ugyanis három kategóriába sorolta a kirúgottakat, úgymint elvtelen, arccal a kassza felé „kullancsok”, aztán a túlteljesítő túlszervilisek, valamint az elit – amely táborba önmagát is bésorolta.
Erről az úgy szakmai, mint morális NER-média elitről pedig azt kell tudni, hogy – és itt átadom a szót Kohán Mátyásnak: „Volt szívvel, lélekkel dolgozó jobboldali újságíró, aki mindvégig az olvasóját szolgálta, színvonalas anyagokat szállított, bátor riportokat készített, jól kérdezett, hatékonyan szervezte lapját. Munkája hol előtérben volt, hol háttérben – de dolgozott, létezhetett, s a közhiedelemmel ellentétben senki sem parancsolhatta meg neki, mit írjon, nopláne azt, hogy mit ne. Ha beleszólási kísérletet tapasztalt, visszaszólt, visszaverte, átvitte az igazságot a fogában tartva a túlsó partra.”
Hát, kedves utcára tett mandineresek, tetszettek volna a koháni minőség magasságos útján járni, ugyebár. Akkor ugyanis rátok is vonatkozna a verdikt: „Lényegében csak rájuk van ma szükség az új jobboldali médiában: azokra, akik akarnak, tudnak és mernek is újságot írni, akkor is, ha a hajtókájukon hordják az értérendjüket.”
Mandiner-sírfelirat ötletem támadt: „Itt nyugszik az egy a tábor, egy a zászló, az egy vérből valóság, a senkit sem hagyunk az út szélén, a kollegialitás, a humánum, a bárminemű értékrend. Élt: soha egy pillanatig sem. Emlékét megőrzi a gátlástalan opportunizmus.”
