Fotó: Magyar Hang/Végh László
Nincs új kormányzati kék plakát. De van új kormányzati hirdetés, ráadásul kék. És ebből nyomban kitört a kommunikációs csetepaté: a fideszes nyilvánosság hazugsággal vádolja Magyar Pétert, a tiszás szimpatizánsok egy része értetlenkedik, és a Polgár Judit-bukfenccel kezdődött „nem erről volt szó” sorozat legújabb fejleményének tekinti, hogy a pályaudvarok és a kormányhivatalok kijelzőin is megjelent a rászoruló gyerekeknek járó 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról szóló kormányzati tájékoztatás, míg Magyar Péter azzal védte meg a kampányt, hogy: „A kormány 400 ezer rászoruló gyereknek bevezetett új támogatási formáról a rendelkezésre álló ingyenes felületeken tájékoztatja az állampolgárokat. Pontosan mi ezzel a probléma? Szerintem nem kéne átesni a ló másik oldalára.”
Hogy akkor ez most kék plakát vagy nem kék plakát, az nagyjából egyenértékű az egy-egy demonstrációt követő hányan voltak vitákkal: a kompromisszum lehetetlen. Mégis fontos és tanulságos, ami kékplakátügyben (vagy nemkékplakátügyben) történik a Tisza Párttal. Röviden: a szimbólumok ereje.
A Fidesz imádta, sőt alkalmanként olybá tűnt, tökélyre fejlesztette a szimbolikus politizálást. Hányszor, de hányszor végigéltük, hogy valós politikai, közéleti problémák helyett a Fidesz által a köztudatba bedobott úgymond ügyekkel bíbelődik a társadalom. Ilyen volt egyébként a vármegyésítés is, gyakorlati haszna nem volt azon kívül, hogy a Fidesz a dicső magyar múlt védelmezőjeként léphetett fel a kritikus véleményt képviselő, szerintük globalista, liberális, nemzetietlen erőkkel szemben. Épp ezért volt helyes döntés, hogy a szimbolikus döntésre szimbolikus döntéssel válaszolva a Tisza-kormány visszaadta a vármegyéket a múltnak.
Márpedig a kék plakát is szimbólummá lett, ráadásul egyszerre a NER-propaganda, a polgárok hülyének nézése (nem pártreklám, dehogy, hanem kormányzati tájékoztatás), valamint a tiltott pártfinanszírozás jelképeként maradt meg a társadalmi emlékezetünkben. Ilyetén a kék tájékoztatás annak is jelképe, ami ellen szavaztak a NER leváltását kívánó polgárok. Érthető tehát, hogy ha bármilyen, akárcsak valamelyest hasonló formában visszatér, az sokakban önkéntelenül bekapcsolja a „de hát épp ez ellen küzdöttünk” becsapottság érzését. Eztán pedig még ha a legracionálisabb magyarázat is érkezik egyenesen a miniszterelnöktől, nem lesz képes kikapcsolni ezt a reflexet, sőt, akár olaj lehet a tűzre, hisz arra is jól emlékezünk, amikor a Fidesz politikusai vagy épp Orbán Viktor magyarázta az aktuális megmagyarázhatatlant. Pikk-pakk, már működik is a ki tudja, hány generáción át belénk égetett „ezek ugyanazok” séma felülírva a józan észt, a racionális belátást, vagy akár a pártszimpátiát is.
Mindenki hibázhat, hibázik, a Tisza Párt és Magyar Péter is, ez óhatatlan. A Fidesz hibáit megismételni azonban több, mint hiba, felelőtlenség. A megoldás pedig egyszerű, a döntések előtt csupán vissza kell emlékezni az elmúlt tizenhat évre.
