Magyar Péter kormányának az elköteleződése a társadalmi egyeztetés mellett szép szó marad, ha nem izzadjuk ki közösen rendszerszintű, intézményes formáját.
Megnyugtatóan hangzik, hogy a kapitalizmus mindent túlél, de kezd úgy tűnni, azért veszi zihálva az újabb és újabb akadályokat, hogy végre elérje legnagyobb teljesítményét – a világ pusztulását. Ellenpólusa nincs, globális szintre emelkedett, hajrá!
A 2008-as gazdasági válság óta egyre kedvezőbb a pálya. Harc a terrorizmus ellen, amely kitermelt egy Iszlám Államot, pompás kis világbolydító menekülthullám, szovjetveszély helyett konstans feszültségcsiholó, valójában rendszer-stabilizáló populista, szélsőjobboldali reneszánsz. Majd érkezik a Covid-járvány, megküzdünk vele, de semmit sem tanulunk belőle, gazdasági visszaesés, infláció. Aztán jobb híján kezdődhet az új világrend kibirkózása, orosz–ukrán háború, európai fegyverkezési program, gázai háború, nyomában iráni háború, lappangó energiaválság.
Most pedig igazi, perzselő klímaválság, égnek az erdők, apadnak a folyók. Valahogy talán újra túlevickélünk mindezen (aligha a szent piac „láthatatlan kezének” köszönhetően), ismét tanulságok nélkül, újabb őrületek felé, amelyekre egyre kevesebbet kell majd várni.
A kultúra tökéletesen követi a folyamatot. Mit kínál a világnak a mai filmművészet? Egy technikai szuperprodukciót Homérosz Odüsszeiája alapján, amely csupán dübörög, kerülve a művészileg kreatív megoldásokat, szellemiség nélkül. Ez a céltalan, agresszív attraktivitás képviseli ma a humanizmust, ezt kell csodálni, és emelkedett érzéssel, megadóan sodródni vele az erőszak forgatagában. De a FIFA-botránnyal a focivilág is hírt adott totális elüzletiesedéséről: az elnök világbajnokság-kiárusító terve kemény tiltakozást keltett, pedig csupán logikus folytatása a sportshow-biznisznek.
Részvételiség a közügyekben
Ebben a helyzetben, környezetben számíthatunk-e arra, hogy épp kis hazánkban lesz megállás, és fordulnak a dolgok józanabb, élhetőbb, biztonságosabb, fenntarthatóbb, netán demokratikusabb irányba? Elég lehet ehhez egy népfrontos támogatottságú centrumpárt kétharmados győzelme? A klíma- és energiaválság és a háborúk hatásai alól nem lehet kibújni, a gazdaság egyelőre nem kezdhet szárnyalásba. Kisebb-nagyobb vészhelyzetek kezelése közben kéne jobb irányba fordulni. Politikai megbékélésben, árkok betemetésében sem nagyon reménykedhetünk.
A Fidesz nem vált hangnemet, uszít, ahol tud, amire a kormány erőfölényének hangsúlyozásával, elszámoltatással, a politikai pálya megtisztításával reagál. A zaj nem csitul. Megindultak a pozícióharcok is az új hatalmi szférában.
Mindez lényegében törvényszerű, nagy valószínűség szerint a kép ki fog tisztulni, és visszaépül a polgári demokratikus jogállam. Csak jelenleg még ennél többre vágyunk. Méghozzá részben a kormányzó erő ígéreteinek köszönhetően, amelyek felcsillantották a lehetőséget, hogy a sok keserű tapasztalatból okulva kialakítsunk egy sajátos, a társadalmi megegyezésre komolyabban építő, a kor kihívásaira távlati megoldásokat kereső rendszert. Egy rugalmasabb, a közügyekben több részvételt kínáló, emberibb polgári demokráciát.
Minden eddiginél nagyobb a pánik a Fideszben, Orbán Viktor pártja csak kritizálni tud, együttműködni nem – Országos válsághelyzetben az a konfrontatív politika,…
A folyamat alakíthatóságában a kulcskérdés az lesz, milyen szinten valósul meg a kormányzati munkában, főleg stratégiai döntéseknél a sokat hangoztatott társadalmi egyeztetés. A Tisza deklarációiban egyelőre nem távolodik ettől az iránytól, megvalósulása viszont meglehetősen zavaros, képlékeny mederben zajlik. Használták már rá a közösségi hálót, több témában tárgyalásokra is sor került társadalmi szervezetekkel. Ez azonban így nehezen átlátható, és nem feltétlenül hatékony, részvételre ösztönző.
Hiába gyenge az ellenzék, Magyar Péter nem marad kontroll nélkül – A Tiszának ugyan nincs demokratikus ellenzéke a parlamentben, de…
Meddig vehetik komolyan a polgárok, hogy hatása lesz az interneten küldött javaslataiknak? Ha egy kisebb csoport jelöl vezetőt, leginkább abban bízhat, hogy a média országosan hírt ad róla. Nem világos, hogy a különféle megbeszéléseken, konzultációkon kik vesznek részt, vagy inkább az, kik nem vesznek részt. Olvashattunk már panaszokról, kisebb sérelmekről ezzel kapcsolatban.
Aggasztó globális trendek
Ha az egyeztetési formákban eluralkodik az esetlegesség, a legjobb esetben is csupán egyfajta felvilágosult centralizmusig juthatunk el. Bármily jó szándékú a kormány, bármennyire nyitottak is vezetői, képviselői az emberek véleményére, kizárólag rajtuk múlik majd, kikre, mikor, mennyire figyelnek oda. Lassan kialakul egy belső „társadalmi kör”, és alapvetően vele történnek érdemi egyeztetések. A Kádár-korszakban hasonló struktúra működött, nem is eredménytelenül. Ám ez a rendszer nagyon ingatag, hiszen túl sok benne a szubjektív tényező. Van, aki tágra nyitja a kaput az érintkezéshez, van, aki bezárja.
A társadalmi egyeztetésnek csak akkor lehet szilárd, demokratikus alapja, ha átlátható, pontosan meghatározott, szabályozott rendszerben valósul meg. Ha szigorúan elő van írva, milyen típusú kérdésekben kikkel, milyen formában köteles egyeztetni az állam.
A társadalmi oldal demokratikus kiszélesítése viszont nem a kormány feladata. A különféle szervezeteknek kell elérniük, hogy minél többen kapcsolódjanak be munkájukba.
Nyilvánvaló, hogy többféle érdekképviseleti csatornáról van szó. Az egyiket a kormánypárt társadalmi bázisai, a Tisza-szigetek jelentik. Kérdés, elszigeteltek maradnak-e egymástól, beérik helyi ügyek kezelésével, vagy megpróbálják egymással együttműködve alulról jövő következetes kontrollal, javaslatokkal komolyan befolyásolni a kormány politikáját.
Hasonló válaszút előtt állnak a szakszervezetek. Ha stabil, megkerülhetetlen szereplővé akarnak válni az egyeztetési folyamatokban, valahogy egyesíteniük kell erőiket egy-egy területen. Nem fog tudni minden egyes alakulat asztalhoz ülni. Tetszik-e, vagy sem, össze kell hangolniuk álláspontjukat, és bővíteni a munkavállalók véleményét becsatornázó fórumokat.
A szakmai szervezetek sem tétlenkedhetnek, ha bele akarnak szólni a területüket érintő döntésekbe, tervekbe. Egyébként talán náluk érezhető a legnagyobb pezsgés. Példaként említhetjük a filmes világot, amely Filmfórum2026 néven létrehozta a maga szakmai egyeztető fórumát. Munkájában gyakorlatilag az összes filmes szervezet részt vesz. El is érték, hogy a kulturális vezetés bevonja őket a Nemzeti Filmintézet átalakításának, új vezetői kinevezésének a folyamatába.
A civil szervezeteknél nehezebb megtalálni a kapcsolódás formáját. Elképzelhető, hogy a szakmai szervezetek munkáját erősítsék, de sajátos társadalmi tapasztalataik miatt talán jobb lenne egy önálló képviseleti forma, amit viszont nekik maguknak kellene kiizzadniuk.
A cél tehát az lenne, hogy a kormányzó erőnek saját politikai szféráján belül legyen társadalmi kontrollja, kezdeményező konzultációs partnere (amibe persze kívülről nehéz beleszólni).
Illetve, hogy kialakuljon pontosan definiálható szereplőkkel, felhatalmazásokkal, lehetőleg törvényileg szabályozott „népi gyűlés”, amely a szakmai, szakszervezeti és civil álláspontok hatékony képviseletével képes intézményesíteni a társadalmi egyeztetést. A jelenlegi kormány elvileg nyitott erre, de a társadalomnak kell megszerveznie a saját képviseleti oldalát, és kiharcolnia annak jogait. Ha sikerül megvalósítani egy efféle modellt, elmondhatjuk, hogy komoly, rendszerszintű lépést tettünk a közszféra társadalmasítása, a demokrácia elmélyítése felé. Szembemenve aggasztó globális trendekkel is.
Megjelent a Népszava Visszhang rovatában 2026. augusztus 9-én.
