Igazságvizsgáló
Jelentem: ezennel befejezem több mint tizenhat éve hétről hétre írott sorozatomat, amely a Hazugságvizsgáló alcímet viselte és amely Orbán Viktor és társai sorozatos hazugságairól szólt. Annak idején a 168 Órában kezdtem, aztán folytattam itt, a Népszavában, de mivel a hazug rendszer összeomlott, mostantól nem érdemes összegyűjteni a bukottak mégoly felháborító kijelentéseit sem. Nem állítom, hogy én találtam ki a fact-checking műfaját, de az biztos, hogy az elmúlt években itthon is, külföldön is egyre általánosabbá vált, nyilván az egyre gátlástalanabbul hazudozó politikusok sikerei miatt. Mindenesetre ezután a hét hazugságai helyett nekilátok az igazságvizsgálónak.
Mégpedig ezen a héten azzal, hogy nem egyszerűen új miniszterelnök és új kormány lépett hivatalba, hanem velük együtt egy egészen újfajta politikai módszer is.
Ahogy Magyar Péter néhány órával beiktatása után már a Karmelitában járt, bemutatva elődjének meghökkentő nagyzolását, aztán Ópusztaszerre vitte egész kormányát, a média bevonásával, majd a kormányzati átadás-átvétel alkalmával személyesen osztotta ki az Orbán-kormány távozó tagjait, és ahogy egy nappal később a Várban bontotta le saját kezűleg a Karmelita elé állított kordont, az lélegzetelállító.
Látványpolitika? Az eddigi, sikeres kampánytechnika alkalmazása? Nem, ennél sokkal többről van szó. Arról, hogy a miniszterelnök minden áldott nap élőben, a társadalom egészét bevonva tűzi napirendre a valóban legfontosabb politikai kérdéseket, szakítva az eddig szokásos, bevett formákkal, szabályokkal. Úgy használja a szimbólumokat, hogy azok rögtön érthető, az átlagember számára fel- és megfogható kérdésekké, ügyekké válnak. Nem a hivatalában ül, nem rendeletet ad ki, nem kormányhatározatot hoz, hanem mindenekelőtt érzékelhetővé és érthetővé teszi a súlyos problémát. Például Orbánék elképesztő pazarlását, egyben titkolózását, majd saját videós bejárása után az érdeklődő látogatók számára is megnyitja a Karmelitát.
Nem ezen múlik persze a kormányzás sikere, a jogállam, a demokrácia visszaépítése, de azzal, hogy ennyire személyesen vesz részt benne, elősegíti azt, hogy a társadalom is részese legyen a változásnak. Újfajta demokratikus gyakorlatot alakít ki, amely más, mint az ügyes és hatásos kommunikáció. Magyar átélhetővé teszi a politikát, megteremti a minél nagyobb társadalmi részvétel formáit, kereteit, és messze túllép azon a mostanra már világszerte elterjedt gyakorlaton, hogy egy politikus vagy vezető naponta többször is megszólal, megjelenik, megnyilvánul a közösségi médiafelületeken.
Amit ő csinál, az másfajta minőség. Fizikailag van ott mindenhol, a Karmelita előtt és a Karmelitában vagy a szárazság sújtotta területen is, úton Ópusztaszer felé, és közben a leglényegesebb ügyekről beszél.
Nyilván ezt tanulta sorozatos országjárásából, a közvetlen, személyes kapcsolatból a választókkal. Hogy ez az üzemmód mennyire tartható fenn a mindennapos kormányzásban, nem tudom, de az biztos, hogy Magyar Péter ezt akarja csinálni, ebben érzi magát otthon, és a társadalom is vevő rá.
Úgyhogy újfajta, XXI. századi demokratikus gyakorlat épül, ezt mi is érezzük magunkon. Akár példamutató lehet a válságban lévő nyugati demokráciáknak is. Ki hitte volna?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 16-án.
