Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök megállapítása, miszerint az általa vezetett Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnevezésű politikai párt életben maradásához „teljes megújulás” szükséges, nem vitatható.

Ám a miniszterelnök úr, aki politikusként, miként mondani szokás, vérprofi, most mégis mellébeszélni látszik. Pontosan tudja, hogy ilyen lehetőség valójában nincs. Már csak azért sincs, mert a teljes megújulásnak az ő lemondása lett volna az első és egyik legfontosabb feltétele.

A sakkjátékban magától értetődő, de a politikára is igaz, hogy amíg a király nem dől le a sakktáblára, addig nem lehet új játszmát kezdeni. Orbán távozása nélkül a megújulásra törekvés nem vehető komolyan. Ez pedig sajnálatos, mert pártjára még szükség lenne a magyar közéletben. Ha másért nem, hát azért, hogy elkerülhető legyen egy újabb egypártrendszer kiépülése annak összes ismert veszélyével.

Orbán manőverezésének két magyarázata lehet. Az egyik a NER-elit anyagi és egzisztenciális pozícióinak védelme, a másik a párt azonnali összeomlásának elkerülése.

Az egyik cél eléréséhez szükség van a remény ébren tartására a „nagytekintélyű vezető” trónon maradásával, akadályozandó, hogy még több csontváz dőljön ki a szekrényekből, még több Szabó Bencéhez hasonló leleplezés rombolja a pártot belülről. A lopott vagyonok megőrzéséhez, kimentéséhez is erőt kell mutatni. Orbán esetében a legközvetlenebb család szempontjából is létérdek elkerülni valamiképpen, hogy a sok év alatt törvényekkel körülfalazott erőd, mely a hatalmon lévőket és a közelállókat gazdaggá tette és védte, leomljon.

A jóhiszeműbb magyarázat az lehet, hogy a nagyfőnök távozásával azonnal beindulna egy újabb, a választás előttinél is mélyebb és sokkal gyorsabb bomlási folyamat a párton belül. Ennek megakadályozása végett fenntartandó, és a vezér segítségével ideig-óráig fenn is tartható a látszat, hogy a Fidesznek jövője van, mert ha nem is hibátlan, nem is tévedhetetlen, de sokat látott és tanulni most sem rest vezetői is vannak. Hiszen ők azok, akik „senkit nem hagynak az útszélen”.

Ez különösen most szorul bizonyításra, amikor felső- és középkáderek sokasága retteg az elszámoltatástól. És ők azok, akik az elszámoltatási háborúskodás befejeztével esetleg képesek lehetnének egy új nemzedék és egy új vezetői gárda kinevelésére, valamire, amit az elmúlt két évtizedben teljesen elhanyagoltak, de ami nélkül politikai közösségüknek nincs jövője.

A paradoxon, amelyet Fodor Gábor úgy fogalmazott meg, hogy Orbán Viktor „a jobboldal kovásza, egyben gátja is”, feloldhatatlannak tűnik. Orbánnal a teljes megújulás irreális, mert mindazok a hibák, tévedések és bűnök, amiket ő vezényelt le, és amik a párt katasztrofális vereségét okozták, ilyen vagy olyan mértékig a személyéhez kötődnek. Igen ám, de a teljes megújulás Orbán nélkül megint csak lehetetlen, mert egyedül ő képes tartani a lelket azokban, akik oly sok viszontagság után még mindig kitartanak – egy alighanem véglegesen kudarcot vallott politikai formáció mellett.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. április 30-án.