Dr. Vendég Vince a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Főiskola alapítása óta a Fül-Orr-Gége Klinika vezetője és a tanszék professzora. Vírustani kutatásai ma már világviszonylatban ismertek. Kísérleti munkájának biztosítására létesítették az egyetem víruskutató intézetét, melynek munkáját ma, túl a hetvenedik évén is vezeti.
„Ha az itt elmondottak szélesebb körben ismeretesssé válnak, a mindennapi gyakorlat az esetek olyan nagy számát szolgáltatja majd, hogy e tétel leghevesebb ellenzői is kénytelenek lesznek elismerni.”
Idézetünk a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Főiskola Orvostudományi Társasága egyik 1948. évi tudományos ülésén hangzott el, a Vendég Vince professzor és munkatársai által előterjesztett dolgozat zárómondata. A szerző tehát felkészült arra, hogy állításait nem fogadják ellenkezés nélkül, de meggyőződése, hogy a mindennapi gyakorlat igazolja majd. Arra viszont bizonyára mégsem gondolt – hisz a felfedezők mindig optimisták –, hogy az infra-mikrobiológia csaknem negyedévszázados fejlődésére lesz szükség, míg a világ különböző részein dolgozó kutatók munkáiban is gyakoribbá válnak az elméletét igazoló adatok.
Dolgozatukban Vendég és munkatársai ismertetik azt a feltevésüket, hogy az állati és emberi vírusbetegségeket a növényvilágban változatos minőségben és nagy tömegben termelődött vírusok idézik elő.
MEGLEPŐ ÖSSZEFÜGGÉSEK
Mintegy negyvenesztendős már Vendég professzornak az a klinikai megfigyelése, hogy a népies gyógymódként alkalmazott, dohánylevéllel készített párakötés után gyakran alakul ki az övsömör nevű kórkép. (Övsömör: herpes zoster. Bőrgyulladással és savós hólyagok kialakulásával járó vírusbetegség. A hólyagok kialakulását éles fájdalom előzi meg, ugyanis a vírus előbb az idegdúcokat és idegpályákat támadja meg.) Miután az övsömör vírusbetegség-jellege tisztázódott, ez a kezdetben jelentéktelennek látszó megfigyelés új értelmezést nyert, s 1946-tól rendszeres klinikai és kísérleti vizsgálatok tárgya. A klinikai esetek feldolgozása és a kísérleti eredmények eddig ismeretlen, meglepő jelenségeket tártak fel.
1. Övsömör esetében gyakran sikerül kimutatni – a megbetegedés kialakulása előtt 7-14 nappal (ez a lappangási idő) – a növényekkel való érintkezést. Az előadás elhangzásakor már nagyszámú kivizsgált eset támasztotta alá e megfigyelést. (1. ábra)
2. Emberi és állati vírusbetegségek (például az övsömör, a bárányhimlő) kórokozóinak növényekbe oltásával a növényeken is vírustünetek idézhetők elő. (2. ábra)
3. Az övsömörnek és a bárányhimlőnek a betegek gerincvelőváladékából és a megtámadott bőrterületek hólyagtartalmából származó vírusa Stanley eljárásával – csakúgy, mint a dohánymozaik betegség vírusa – kikristályosítható. Hasonló kristályok állíthatók elő az ezekkel a kórokozókkal fertőzött növényekből is. (3. ábra) (W. M. Stanley amerikai kutató 1935-ben állította elő kristályos formában a dohánymozaik-betegség vírusát. Munkáját később Nobel-díjjal jutalmazták.)
A rendkívüli megfigyelésekről, kísérleti eredményekről beszámoló, új hipotézist bemutató előadás viharos vitákat váltott ki. Mint a tudomány történetében annyiszor, most is egy általánosan elfogadott régi felfogással kellett szembeszállni. Vendég professzor (egy 1958-ban megjelent munkájában) lábjegyzetben emlékezik meg az előadás után kialakult helyzetről: „Az egyetemek életében szokássá vált, hogy döntő fordulatot jelentő tudományos eredményeikről jelentést adjanak ki. Ezért 1949-ben Feszt György rektor háromtagú bizottságot hívott össze a két emberi vírusbetegség (az övsömör és bárányhimlő – B. S. megj.) kórokozójának kristályos formában történő előállításáról szóló jelentés megszerkesztésére. A bizottság a jelentés kiadása ellen döntött, mert úgy vélte, hogy emberi vírusbetegségek kórokozóit nem lehet kristályos formában előállítani. Hat évvel később az egész világot bejárta a hír, hogy a kaliforniai egyetemen első ízben sikerült egy emberi vírusbetegség kórokozóját kristályos formában előállítani. A hírt hazai napilapjaink is közölték, majd a szakfolyóiratokban is megjelentek a részletező beszámolók. Nem vitás, hogy a jelentés kiadása sokat jelentett volna Egyetemünk számára.” (Vendég Vince: A vírusok származása és helye az élővilág rendjében, Az élet eredetéről és az öregedésről című kötetben. Szerkesztette Szél Zsuzsa. Tudományos Könyvkiadó, Bukarest, 1958).
Az egyetem viharos napokat élt át. Vezető professzorai nem merték vállalni a közlés felelősségét. Egy alig négy éve alapított egyetem, melynek létezéséről is alig tud még a világ, úgymond nem kockáztathatja jó hírét egy, az addigi ismereteknek ellentmondó, megkérdőjelezhető eredmény közzétételével.
SZEMBEN A RÉGI FELFOGÁSSAL
Különböző érdekelt szakterületek kutatói (növénykórtannal foglalkozók, bakteriológusok, entomológusok, állat- és emberorvosok) már a víruskutatás kezdeti időszakában felismerték, hogy kórokozó vírusok az élővilág valamennyi rendszertani egységében előfordulnak. Talán a szakterületek közötti kapcsolathiány miatt rövidesen kialakult az a felfogás, hogy baktériumvírusok (bakteriofágok) csak baktériumokban, növényvírusok csak növényekben, állatvírusok csak állatokban képesek szaporodni, s ennek megfelelően csoportosították is a vírusokat. Abból a megfigyelésből kiindulva, hogy bizonyos vírusok más fajhoz tartozó állatokra oltva nem okoznak megbetegedést, arra következtettek, hogy a vírusok határozott specificitássai rendelkeznek, vagyis egy bizonyos vírus csak meghatározott faj szervezetében képes szaporodni. Ezen túlmenően a vírusok szövetspecificitásának (tropizmusának) felfogása is kialakult, s eszerint beszéltek bőrben szaporodó dermotrop, az idegsejtekben szaporodó neurotrop stb. vírusokról. A gyermekbénulás vírusáról például évtizedeken át állították, hogy csak az idegsejtekben képes szaporodni. Azóta ezt a vírust védőoltás céljaira, idegszövetmentes majomvese sejttenyészeten szaporítják, s ma már közismert (lásd Puskás Attila cikkét), mindenki elfogadja, hogy a vírus az egész szervezetet betegíti meg.
Allard már 1914-ben kimutatta, hogy a dohánymozaik-betegséget levéltetű viszi át a beteg növényről az egészségesre. A szívórovarok vektorszerepe a növényvírusok terjesztésében ma már ismert (Növényvírusok nyomában, A Hét, 1974. 6. számában). Az is tisztázott, hogy a fertőzés átvitelében szerepük lehet egyszerűen mechanikai, amikor a rovar fertőzött szájszervével oltja át a vírust, de az órák alatt elveszíti fertőző képességét (nem perzisztens vírusok), másrészt vannak vírushordozó szívórovarok, amelyek szervezetében a vírus elszaporodik. Ezek fertőzőképességüket egész életükön át megtartják, és petéik útján az utódaikra is átörökítik (perzisztens vírusok). Ezzel máris eltűnt a határvonal, mely az állat- és növényvírusokat oly élesen elválasztotta.
Vendég professzor elsőnek ismerte fel és mondotta ki, hogy a vírusok egységes csoportot képviselnek, s baktérium-, növény- és állatvírusokra való felosztásuk indokolatlan. Az emberi és állati vírusbetegségek kórokozói növényekre átolthatók, azokon tüneteket okoznak, és viszont: vírusbeteg növények súlyos emberi megbetegedéseknek lehetnek forrásai.
Régebben úgy vélték, hogy a növény- és az állatvírusok kémiai összetételében olyan különbségek vannak, melyek miatt nincs mód a növényvírusokhoz hasonlóan állati, illetőleg emberi vírusbetegségek kórokozóinak kristályos formában való előállítására.
Vendég után 1955-ben először Schäfer és Schwerdt, majd Ananym a gyermekbénulás kórokozójának kristályos előállításáról számolt be, 1956-ban pedig Mattern és Du Buy az úgynevezett Coxsackie vírusbetegség kórokozóját kristályosította. Ma már pontosan ismert a vírusok kémiai szerkezeti felépítése, s az éppen olyan egységes, akár a sejt kémiai összetétele az élővilág valamennyi sejtes szerkezetű szervezeténél; elvileg tehát nincs akadálya bármely vírus kristályos formában való előállításának.
Az első közleményeket követő években a Vendég-kísérleteket ismerő klinikák és a környékbeli orvosok nagyszámú, különböző vírusbetegségekben szenvedő beteget küldtek vizsgálatra, akiknek a kórelőzményében a megfelelő lappangási időben különböző növényekkel való foglalkozás szerepelt.
Az ilyen egyedi, néha tömeges fertőzések esetében nagy százalékban sikerült a fertőzés eredetét tisztázni. A primér zöldségféléktől származó fertőzések gyanúját megerősítette a növényházakban végzett vizsgálat, ki lehetett mutatni a fertőzés forrását: a vírusbeteg növényeket is. A belőlük vett próbákból izolálták a vírustörzset, s azzal kísérleti állatokat fertőztek. Vendég és munkatársai több közleményben számoltak be gazdag klinikai anyagon tett megfigyeléseikről. Ezek között – az enyhe lefolyású vírusbetegségektől a drámaian lezajló kórképekig (övsömör, bárányhimlő, gyermekbénulás, vérzéses fertőző vesegyulladás, Pemphigus stb.) – a legkülönbözőbb kórképek szerepelnek.
KÍSÉRLETI ADATOK
1. Gerinces állatokra patogén (megbetegedést okozó) vírusok elszaporodása növényekben. Ha vírusbeteg növény présnedvével egészséges növények leveleit dörzsöljük be, két-három nap múlva azokon a helyeken, ahol a vírus elszaporodott, az azelőtt egészséges növényen világos udvarral körülvett szövetelhalás figyelhető meg. Hasonló tüneteket idézhetünk elő akkor is, ha a kísérletet ember- vagy állatpatogén vírusokkal végezzük, mint például gyermekbénulásban, mumpszban, övsömörben szenvedő betegek vírustartalmú gerincvelői folyadékával. A vírusokkal fertőzött növényeken kialakuló tünetek nagymértékben a környezeti tényezők (hőmérséklet, fény), valamint a kísérlethez használt vírusok és növényfajták függvényei. Megállapítható tehát, hogy az állat- és emberpatogén vírusok is elszaporodhatnak a növényekben, s azokon adott esetekben markáns tüneteket hozhatnak létre. A vírusokat 2–3 hét után kísérleti állatokba visszaoltva, az első állatcsoportban nem hoznak létre tüneteket, de hétnaponként újabb állatcsoportokba továbboltva visszanyerik kórokozó képességüket. Így például a sertéspestis vírusa a második, a gyermekbénulás kórokozója az ötödik-hatodik állatcsoportban hozta létre az eredeti vírusok által előidézett kórképet.
2. Növényvírusok elszaporodása gerinces állatokban. E kísérletek céljaira újszülött egereket, csirkeembriókat és szövettenyészeteket használtak. Különböző növények leveleinek és gyümölcseinek présnedvét újszülött egerekbe oltották, majd az ezekben elszaporodott vírust 7 nap múlva újabb újszülött egércsoportra vitték át. Az egerek egy része 4-7 nap elteltével megbénult. A bénult állatokról a fertőzés továbbvihető volt. A kísérletek 10 éve alatt ily módon – évenként átlag ötven kiindulási anyagot feldolgozva – 28 vírustörzset sikerült elkülöníteni. Az egyik, epergyümölcsből származó vírustörzset G. Dalldorf, a Coxakie-vírusok felfedezője személyesen tipizálta.
A csirkeembriókon végzett kísérletek magasabb százalékban mutattak pozitív eredményt. Ez minden bizonnyal az embriók magasabb vírusérzékenységének a következménye. Az embriók nagy része már az első oltást követő 8-10 napon belül elpusztult, az ezekből továbboltott, felerősödött vírus pedig már 4-8 nap alatt elpusztította az embriókat.
A különböző növényekből származó vírusokat embert és állati szövetekből származó sejttenyészetekben is sikerült elszaporítani. Jól felmérhető sejtkárosító hatásuk megbízhatóan utalt arra, hogy a számukra nem specifikus környezet nem gátolja szaporodásukat.
A fenti kísérletek eredményeit elektronmikroszkópos vizsgálatok is megerősítették. A kísérleti állatokból nyert anyag elektronmikroszkópos képe, a felhasznált vírustörzseknek megfelelően, a vírusrészecskék változatos alakú és nagyságrendű képét mutatta.
Ellenőrző vizsgálatként minden kísérlettel párhuzamosan hasonló oltásokat végeztek a felhasznált vírustörzsek hővel sterilizált anyagából is. Ezekben az esetekben a beoltott szervezetek – a várakozásnak megfelelően – nem mutattak kóros tüneteket.
Vendég és munkatársainak eredményei évtizedeken át egyedülállóak voltak, az utóbbi években azonban több ország kutatói számoltak be hasonló eredményekről. Ezek közül csak két különösen fontos – a víruskutatás legmodernebb módszereivel végzett – kísérlet adatait említjük meg. Atherton (1968) dohánymozaik-vírusból kivont ribonukleinsavval fertőzött majomvese sejttenyészeten állapított meg sejtkárosító hatást. A képződött vírusrészecskék minden szempontból (fertőzőképesség, ülepedési sebesség, alaktani és szerológiai tulajdonságok) megegyeztek a dohánymozaik-vírussal. Cochran és munkatársai (1969) a dohánymozaik-vírus ribonukleinsavát egynapos csirkeembriókra oltották. Az elhullott embriókból származó vírus – dohánynövényekre visszaoltva – a dohánymozaikvírus fertőzési tüneteit okozta.
KÖVETKEZTETÉSEK
A több évtizedes klinikai tapasztalatokból és kísérleti eredményekből született Vendég-elméletet a következőkben foglalhatjuk össze:
1. A vírusok egységes kategóriát képviselnek. A gazdaszervezetek rendszertani hovatartozása szerinti csoportosításuk – indokolatlan. Rendkívüli alkalmazkodóképességénél és változékonyságánál fogva bármely vírus bármely élő sejtben elszaporodhat, és bármely vírus bármely, számára új protoplazmában új tulajdonságokat nyerhet.
2. Az emberi és állati vírusos megbetegedések tárolója a növényvilág. Járványmentes időben a vírusok növényekben maradnak fenn, fertőzőképes állapotban. Az ember és az állatok, immunanyagaik segítségével, teljesen megszabadulhatnak a vírusoktól, a növényvilág azonban nem termel immunanyagokat, ezért a növények akár nemzedékeken át együtt élhetnek a vírusokkal. Ezenkívül az áttelelő szívórovarok is biztosítják a növényvírusok folyamatos fennmaradását. Joggal tételezhető fel, hogy gyakorlatilag alig van olyan növény, mely vírusokat – tünetileg kimutathatóan vagy tünetmentes, latens állapotban – ne tartalmazna.
3. A megbetegedések és a járványok lefolyása szerint a vírusok két nagy csoportja különböztethető meg:
a) Vannak „növényvírusok”, melyek növényből az emberbe jutva az első fertőzés alkalmával hozzák létre a legsúlyosabb kórképeket; ezután elveszítik fertőzőképességüket, emberről emberre terjedve már nem okoznak klinikai tüneteket. Ezek a vírusbetegségek nyáron-ősszel jelentkeznek, amikor a legtöbb nyers, növényi táplálékot fogyasztjuk. Az általuk okozott járványok a szezon alatt véget érnek.
b) Más „növényvírusok“ emberbe jutva lassan alkalmazkodnak a szervezethez. Patogenitásuk az emberről emberre terjedő fertőzési lánc hosszú útján erősödik fel, miközben a legsúlyosabb kórképeket hozzák létre. Az általuk okozott járványok hosszan tartóak, és kialakulásukat nem a nyári-őszi időszak szabja meg, hanem a terjedésüket biztosító kedvező körülmények. (Különböző közösségek: óvodák, iskolák, katonai egységek, téli idényben az agglomeráció.)
Napjainkban egyre szaporodnak a Vendég-elméletet igazoló kísérleti adatok és megfigyelések. Meglepő, hogy ezek – negyedszázaddal Vendég első közleménye után – még a szenzáció erejével hatnak. Korunk információrendszerében alig képzelhető el, hogy Vendég professzor munkáiról ne értesültek volna a közvetlenül érintett szakterületek kutatói. A Virusbetegségek Európai Társasága 1973. évi ankarai kongresszusán az egyik legfeltűnőbb közleményben angol kutatók (Banatvala és Payne) arról számoltak be, hogy a fertőző májgyulladás vírusát dohánypalántákra oltva, azokon vírustüneteket figyeltek meg. Az előadást követő hozzászólásában dr. N. Cajal, a Bukaresti Víruskutató Intézet igazgatója, a vírustan nemzetközileg elismert szaktekintélye, a kongresszus elnöke ismertette Vendég professzor évtizedes kutatásait. Ezt követően az egyik legrangosabb orvosi lap, a The Lancet is részletesen beszámolt az Ankarában közöltekről. (J. E. Banatvala, Christina Payne: Effects on Plants of Sera from Patients with HBAG-associated Hepatitis. The Lancet No. 7816. 16. June 1973.) A szerzők óvatosak a következtetésekkel. Kísérleteiket csak előzetes vizsgálatoknak tekintik, s korainak tartják a kezelt növényeken észlelt tünetekből vírushatásra következtetni. Lehetséges állatvírusok szaporodása a növényekben? Irodalmi adatokra hivatkozva mondják, hogy növényvírusok elszaporodhatnak a vektorrovar-szervezetekben. Ha növényvírusok fertőzhetnek állati szöveteket, lehetséges a fordított út is? Csupa kérdőjel. Meglepőnek érezzük, hogy nem ismerik még a negyedszázad óta megadott feleletet.
A Vendég-elmélet körüli viták még nem záródtak le. Továbbfejlesztve, egyes tételei még módosulhatnak, de ez mit sem von le jelentőségéből. Korunk jelentős természettudományi felfedezéseinek sorában ennek az elméletnek feltétlenül helye van, s immár megérett rangjának elismerésére.
Hatása túllépi az orvostudomány kereteit. Az általa feltárt jelenségek és ezek összefüggései új szempontként jelentkeznek a víruskutatásban érdekelt valamennyi szakterület kutatóinak tevékenységében, s ezzel új fejezet nyílt a víruskutatás történetében. A Vendég-elmélet korszerű választ ad a vírusokkal kapcsolatos több elméleti, általános-biológiai kérdésre, melyek összhangban vannak más kutatási területek legújabb eredményeivel. Orvostudományi vonatkozásban átértékelésre ítéli a vírusos betegségekkel kapcsolatos eddigi járványtani felfogást, a megelőzés, a kóroktani megítélés és a klinikai értékelés számára pedig egyaránt új lehetőségeket nyit.
Kezdetben sokan abszurdumnak tartották Vendég professzor állításait. Volt olyan – nagy szakmai tekintélyű – tudós aki nem kevés maliciozitással jelentette ki, hogy ha Vendég tételei bizonyítást nyernek, saját költségén állíttat szobrot neki.
Vendég professzor munkáinak értékét nem szobor, hanem a víruskutatásban később lemérhető hatásuk hivatott megjelölni. A tudományos dolgozatok papírlapjai időtállóbbak lehetnek, mint a bronz.
Megjelent A Hét V. évfolyama 12. számában, 1974. március 22-én.